Egy emlék

A nő csendesen felállt, és a fürdő felé távozott. A férfi még lihegve, ám teste minden porcikájának gyönyörével, feküdt, és nézett az eltűnő női alak után. Szerette. Nagyon. Szívből, igazából, az ővé volt ez az asszony, aki lelke minden rezdűlésén át, testét is a magasba repítette. A nő lassan belépett, az ingerlő gsztusként, fátyolnak használt, muszlinkendőt, végighúzta a férfi testén. Újabb borzongás, és egyetlen rántás elég volt, hogy a nő testével újra betakarja őt. Puszta simogatás, de nem csak úgy, érzés nékül, becézés nélküli szemek találkozása volt ez, s majd kezét végig húzva a férfi hátán, a nő, hátára perdült. A férfi nézte ezt a testet. Nem volt szép, hibái, sérülések nyomai, szembetűnőek voltak. De minden ellenére tudta, azt, hogy amit kap, egyetlen nő nem tudja neki adni. Lassan újjai zongora billentyűként jártak a női testen, majd egy újabb fordulással a nő, fölé feküdt. A férfitest tehetetlen volt, keze meleg és izzadt, de a nő tudta jól, merre kell mennie. Végigjárta a csigolyák apró dudorait, azokat finoman végigtapogatva, majd lejjebb ért, s hirtelen visszakozott. Érezte amint a férfi teste pezsdűl, majd megfeszül, szája mohón tapadt, a szeretett ajkakra. Majd  tépték, harapták egymást, apró cirógatásokkal váltogatva. Majd forró fuvallat, ami a férfi testét,újra, s és újra  átjárta. Érezte, elveszett, de tudta azt is, hogy jó kezekben van. Egy jeges érintés gyorsan kúszott végig a hátán. Kissé lehűlt, ám a követő forróság, újra mindent betemetett. Test a testnek, test a testért, amikor egymás keresve, mindkettő a másik, élvezetére várt. Cicáztak, ágyat összetúrva, nem kímélve semmit, csak egymásba fúródó tekintetük volt, mi összekapcsolta őket. A nő szótlan forrósága, őt is át, és újra átjárta. Majd jött a mindent felülmúló szent kötelék, mi a nőt és férfit egy emberré teszi a szerelemben. Lassú ringások, apró szorítások, hangok, sikolyok, s közben a férfi alteste fogva volt, de nem engedett a szorítás, egyetlen percre sem. Majd vad ringás, és izzadságban fürödve nyakat harapva, jött a hegyomlásszerű, a férfi részéről soha ki nem számítható önadás,  mely egész testét előszőr görcsbe rántotta, majd elengedve, megígézve, lassú ernyedésben a felhők fölé emelte. Kimondhatalan érzés volt. Fönt járt a magasban, tán ez az igazi menny. Miért tudja így ez a nő, és honnan a tudás? Ősi népek vad rituáléja, mi rengettett világot, ágyat, lelket, testet, mindent mi érzékkel bírt, s adta a nő magát, ősi ösztönével, érezve, az általa adott örömet. Most már ő vezethető, egy csendes lassú, csókokkal teli áldás felé. Ott volt, s mégsem, teste eggyé vált a férfiéval, és hagyta, had tegyen azt, amit ő akar. Szent érzés volt ez. Lába között nedves izzadtsággal és szerelmi nedvvel teli lucsok, majd a lassú száradásban,  mindkettő, karjával óvta a a másikat. Nézték egymást, nem tudtak betelni egymással, látva a másik örömét, a sajátjuk a másikévá vált. Szivük egy ütemre vert, majd a lassú ringatás, könnyű álmot hozott. Még álmukban is egymásba kapaszkodva, ölelve, adták magukat a beszűrödő világosságnak. A nő felált. Testét takarva, átsuhant a szobán, és kis idő multával, újra megjelent. A férfi nyúlt utána, de már nem ért el semmit, a nő köd lett, csak suhanó hangja hívta magával a férfit. Beteljesült álom, vagy mindent felülmúló eggyéválás? Nem tudom, csak azt, hogy régen volt, és többé soha nem éreztem!

Írta Buba, mikor emlékezni mert.