Saját megállapításom, tán mondhatni tapasztalatom, hogy vannak emberek között, olyan szálak, ill. fordítva írnám, vannak olyan emberek, akik közt olyan szálak vannak, melyek nem ismernek sem távolságot, sem nemiséget, sem akadályt, és vonzzák a másikat maguk felé, nem tudni miért, nem tudni mi az ami a másikban vonzó. Mégis valamiféle testvéri, anyai, vagy apai őserő érzésnek nevezhető, szeretettel teljes, mindent felülmúló vágy és féltés ez, a másik elismerésére, vágy a megismerésére, vágy arra, hogy elismerjen minket mint társat, lelki társat, messzi akár nagyon messzi társat, a mindennapokban! Sokaknak érthetetlen e gondolatfűzér. Mágis van, hogy harag s minden alkalommali összeveszés valami miatt fájó, ám közben érzi az ember, azt hogy kell az a másik, kell a bizalma, a szeretete, a lényeg, ami teljessé teszi életét. Vajon mi lehet ez? tán egy másik dimmenzióból átható erő, tán a múlt valamiféle maradéka, vagy a jövőbeni történések előszele. nem tudni. Csak azt,hogy van hogy létezik ilyen érzés, és aki ezt megveti, vagy ágál ellene, hiába teszi, mert valahol úgyis nyomot hagy, hanem most, majd egyszer soká, tán a halál után.Írte Buba, elmélkedései után 214 május havában
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése