Vedd elő emlékkönyvedet, s gyermek leszel újra. Gyermekkori féltett kincseink.Fiókok őrizték,míg pörgött az idő kereke.Vagy eltűntek a semmibe.Bennük ákombákomos, körmölt, tintásüvegbe, kalamárisba mártott, tollszáras tollheggyel, reszkető kis kézzel írt, gyerekes versikék. Az első lapokon gyöngybetűk. Édesanyáé, nagyikáé, keresztszülőké, kiknek ajándéka e díszes könyvecske.:A lapokat forgatván a fekete-fehér öltözetű apácák, tanítók, tanárnénik írásai,kik kezünkbe adták az írás eszközét, vagy a három lábon álló fekete, kockás vagy csíkos táblánál a krétát. Amott apu, papa, tisztelendő úr, szálkás kézírása. Simogatja a betűket a kezünk, emlékünk, szeretetünk. Jucikák, Mariskák, Bözsikék, Macák, copfos, fehér masnis, matrózruhás polgáristák betűi. Az apa késsel hegyezte színes ceruzás rajzokon satírozott keresztben, Jézus szentképről másolt arcképe.A záró oldalon:"Utolsó lapra írom a nevemet,utolsó leszek, ki téged elfeled." Jókívánságok! Jövő/ előtted a pálya, Leonardo Da Vinci-, Arany , Mécs László, Vörösmarty- idézetek. A rózsákkal szegélyezett társas lapon, osztálytársak, iskolatársak, rokonok nevei. Az alsó sarokban a piros rózsa leplén két nagybetű! A titkos monogram. Ma már unokáink hajtogatják le, fel. Örvendezve játszanak azzal, amit mi akkor nagyon komolyan vettünk, és megszépítette lányos napjainkat. Talán ők, s az idő, továbbra is megőrzi féltett kincseinket, mert vannak.Kinek szalvéták, ha orrom közéjük fúrom, még most is érzem akkori korom illatát, öltöztetőbabák, mi rajzoltuk, s papírból kivágva, nagyobb ruhagyűjteményünk volt, mint bármelyik mai sztárnak. Az igaz ma ezek a papírbabák s ruháik, kicsit sárgák. De őrzik emlékeinket, és bizonyítják azt, hogy mi is voltunk gyerekek, kamaszok, majd ifjú felnőttek, s nem vén, a mai kor tudatlanjaként, születtünk e földre. Életünk más volt, az igaz, szegényesebb, közösebb, de tán boldogabb. Mert volt jövőnk. s hittük, ha felnövünk, gyermekeink veszik át tőlünk, a staféta botot. Lám Emlékezni jó.S kinek emlékei vannak már gazdag ember.Néha elmeredve saját gyermek, s ifjú korunkon, remélve azt, hogy életünk, nem hiába volt.
Volt idő mikor én is nagy becsületben tartottam az emlékkönyveimet.csak annak adtam aki kedves volt a számomra,aztán rájöttem a többieknek is odaadom hiszen emlék lesz belőle.Később már csak olvasgattam,nézegettem aztán elfeledtem.Ma már kicsi lányom nézegeti olvasgatja és nem tudja mit jelent.Emlékkönyv a mai világban már nincs ilyen,hiszen rohanunk,sietünk,nem állunk meg emlékeket készíteni.Pedig egyszer mindenki megöregszik és bizony milyen jó is a rég múlt dolgain elmerengeni.
VálaszTörlésTehát elő az Emlékkönyvekkel és mutassuk meg az emlékeinket másoknak is,emlékezzünk együtt a rég múlt időkre.