Egy történet része

Ráömlött a fény. Ezt érzékelte, szinte azt hitte ,már elindult azon a bizonyos alagúton. Lehunyt pilláit lassan felnyitotta, szeme úszott a könnyben , biztos valami szépet álmodott, akkor szokott könnyel ébredni. Ha a démonjai jönnek éjjel, harcol ellenük, szeme megdagad, az erei kidülledtek, és fáradt, iszonyú fáradtan ébred. Igen, meg is van kiről álmodott. Egy szép legényről. Karját nyújtva közeledett felé. Haja sűrű hullámos, szép a teste, és kedves szavakat suttogott. Még most is érezte a bizsergést a fülében. Nehezen oldodott az álom, a növérke kedves szavára kezdett magához térni. Kezdte érezni a testét. Előszőr a nyakát, majd a lábát, és végül a kezét. Mozgatta az ujjait, nem úgy működtek, ahogyan kellett volna. Kis ügy. Gondolta. Ahhoz képest ,hogy alig van már benne valami, tényleg kis ügy. Csak a fájdalom ne hasított volna a hátába, ezen a szép reggelen. De hasított. Mint akit ketté vágtak, terjedt a fájdalom szét az egész testében, míg szemét újra lehyunyva  a növér megkérdezte, fáj,? Nagyon fáj? Most mit mondjon. Hogy igen nagyon fáj, elviselhetetlenül, de hisz az ember mindent elbír viselni, vagy mondja, hogy igen fáj, de kibírom, vagy épp alig fáj? Egyik sem volt igaz. Hatalmas testi fájdalmát még tetézte az este kapott sorok, s csodálkozott, az ember ennyit kibír?  Igen kibír, még többet is! Tudta ő ezt, de mégis , tudta, hogy lesz még nagyobb fájdalom, ami nem a hátából fog jönni, de ezt is tudta, készült rá, próbálta érteni, hogyan lazítson. Mondott magában mindent. Szépet, csúnyát, megbócsájtót, elbocsájtót, de mégis fájt . Nagyon. Csaknem három év. Három év öröme, szenvedése, szorult most a hátába, kínozva amúgy is szaggatott idegeit. Míg végül nem bírta. Halkan szól, a nővérkének , "kérem, nagyon rosszul vagyok" Ó kedveském, hát hogyan lenne ekkora műtét után, próbáljon mély levegőket, és szépen lassan kifújni. Te marha, az én fájdalmam kifújhatatlan. Gondoltam én. Te mint egészségügyis miért nem tudod ezt. S pillái alól szivárogni kezdtek a könnyek! Látva ezt a kedves növérke elfutott, szólni az orvosnak. "Nézze doktor úr, sír, annyira fáj szegénynek". "Hát hogyne fájna,  nem szanatóriumban vagyunk, és nem rehabilitáción, ide meghalni jönnek az emberek, hiába hiszik ,hogy mi segítünk rajtuk". Válaszolta az orvos, azt hivve hogy alszik a beteg. Mert csak oda kellett volna nézni a könnyekre. De nem, egy beteg maximum húsz perc. Ez már nem fér a nővér mondokája mellé! Halva ezt, a csukott pillák mögül,  tudván tudott dolgok jutottak megint az agyáig. Igen tudta, hogy meg fog halni. És ez ellen végül majd semmit nem tesznek. Csak az a levél. Hát miért nem érzi, az a levél.... Majd egy tű fúrodott a karjába, és a boldoságos fényt lassan látni kezdte. S benne az ő szépséges férfiját, , hullámos hajával, hajlékony testével, és már futott is a  fénybe ,az ő karjaiba!


Miskolc 2014 nov. 04                                                                    

Szerető halál

Már akkor tudta, hogy nem kellett volna. Hagyni kellett volna az egészet.De fájt, még mindig fájt. És akarta, hogy fájjon, mint aki újra, és újra kikapar egy sebet. Tudta már, megbeszélte minden apró dolgát az orvossal. Tudta, napra pontosan mikor lesz az elalvás. De nem ,gondolta ő, még egyszer meg kell próbálni. És megtette. Írt a régi hascímen. Megtalálta. Akkora öröm volt,hogy tán a halált is visszacsinálta volna. De mégsem, döntött, ennek meg kell lennie. Úgy gondolta, kitörő öröm várja, és helyette azt kapta mint hónapokkal ezelött. Az egész napja el volt rontva. Pedig már jól volt. A haja klasszul kinőtt, a keze mozgott, csak belül nem maradt ép rész. Nem baj, gondolta. Úgysem ér az egész már annyit. Aztán megkapta a jussát. A szája tátva maradt. Hát van ilyen? És tépte karjából a csövet mert két kézzel akart írni. A vészhívó megszólalt. Sürgés, forgás,lett nagy patália. Nem feledkezett el bocsánatot kérni. Mert ő, ilyen beteg volt. Bocsánatot kért az orvostól ,hogy beteg lett, és a drága idejét rabolja! Áttétes rák, már csaknem mindenütt. Nem akart szenvedni. Nem akarta ,hogy lássák az elmenetelét, viszont félt "akkor" egyedül lenni. Talált egy humánus orvost. Aki megígérte, hogy a kellő pillanatban közbelép.Ötszázezer  forintjába került, de biztos, hogy megéri. Senki nem tud a családból semmit. Szívleállás lesz. Szépen, nyugodtan beszélte meg az orvossal. A fecskendő a fiókjában van, annyira bizalmatlan, hogy az első fájdalomnál nem lesz ott az orvos, beadja magának. De az a levél. Arcul csapta. Halál elött egy arcul csapás, dupla halál, bohóchalál, tán nem is halál. Tán csak egy vicces halál. Van olyan is, vicces halál. Az övé olyan lesz. Szerető vicces halál......  



2012 november 02. miskolc                                          Írta : Buba                                  

10 dolog a távkapcsolatról

 Az élet ezer és ezer kihívás elé állíthat két embert, , legyen szó akár csak barátságról is. Beszéljünk kicsit, a ma oly ritka távkapcsolatról! A távkapcsolat igazi technikai ,és taktikai kérdés. Odafigyelés, figyelmesség, és türelem. Aztán vannak azok a pillanatok, levélben találkozások, figyelmességek, amit oda nem adnánk, soha semmi pénzért.
1,-A távkapcsolat szó, nekem olyan, mintha pisztoly dörrene. Jobb taktika nem hívni semminek, egyszerűen egy élethelyzetnek felfogni.
2,- Öreg igazság, de sokszor valóban az, hogy egy kis távollét, megszépít egy kapcsolatot. Első "távbeszélgetéseink, kicsit félősek, tapogatózóak, és minden figyelmünket bevettünk, hogy megnyerjűk távoli párunk rokonszenvét.
3,-Bár a távollét eleje félelmetes,  első levélváltáskor,  minden furcsa és idegen, később egyre könnyebb belejönni a változásba, és a találkozás első percétől, kialakítani konfortzónánkat.
4.-Mai világunkban könnyebséget jelent a telefon, a skype, s egyéb egymást közelítő megoldások, ,de ugye ezt nem is akarjuk elképzelni, mivel csak nehezíti a visszazökkenést.
5,-Kedves dolog azt hinni, hogy az informatika segítségével, könnyű egymással találkozni, mert szinte élőben beszélhetünk egymással, pedig már egy nap alatt gyülöljük, az összes ilyen alkalmazást, mert soha nem műlödnek rendesen, nem beszélve egy lazább partnert aki rendszeresen elodázza az így megbeszélt találkozást.
6,- Szörnyű dolog nem elérni a másikat! Vethetünk mi be, szót, könyörgést, netán pontosíthatunk is, de ha párunk igazából, csak ránkhagyja az időpont választását, teljesen értelmetlen. Nincs az a kapcsolat, amely megérne egy esetleges találkozást, s valamelyik fél, ugyis csúsztat, számára a meglévő közelség nyújt, partnerbeli valóságot. Írhatunk mi érzéseinkről, netán szeretve való életünkről, a partnerünk csak bólogat, s ki tudja mi is jár valóban a fejében!
7,-  Elkeseredésünkben jönnek a kis, kedves dolgok. Megpróbálkozunk mindennel. Csakis azért, hogy partnerünk figyelmét próbáljuk fölkelteni, és magunk felé fordítani. Nem fog működni. Az az ember, aki a páros könnyebbik tagja, mármint elméleti síkon, mindig írhat bármit, titkon sejtjük, hogy ez a vonat már nem a miénk. Félünk valójában a kérdésektől, ami könnyen leragadhat, a hol voltál, mit csináltál, formátumnál, de ha bármit is kérdezünk az illető, személyes varázsunkat azt megmagyarázva, de hamarosan semmibe veszi. Kellünk ha ehhez érdeke fűződik, ha épp szüksége támadt ránk, de valós mély érzés, nem születik , nem pattan ki belöle.
8,- Remény a találkozásban. És kedves különélő szeretve szerető partnereim. Ebben a hitben még csak ne is gondolkodjatok, nem méghogy e híg érzésbe, bele is ragadhattok, de úgy, hogy abból csak komoly sérülésekkel szabadulhattok. Biztosíthatlak benneteket, nem lesz találkozás. A kapcsolat elszürkül, kedvesünk, más felé is tekintget, és semmi óhaja arról, hogy lásson is minket. Nincs szó itt, mély beszélgtésekről, mert mindig fontos a munkája. Nincs szó panaszra netán, mert tulajdonképp egyáltalán nem is érdekli, csak épp megjátsza azt.bHiába hiszünk az őszinteségében előbb, utóbb megtalálja azt a hangot, amitől mi magunk is megrémülünk. Jön a hűvős, vagy épp felcsattanó levél, a sértés és mégis mit akarunk mi, kérdőjellel, és gondolkodhatunk szerető, és őszinte szerettünknek hitt, kedvesünkről.
9,-Remény. Őszinte leszek, nincs remény. Nem fogunk soha találkozni, ezernyi probléma adódik, minden hét, minden napjának  minden órájában. Rákérdezhetnek, mégis mit is gondolunk mi, hiszen szó sem volt, találkozásról, s mi sírva, csalódva, egy összerombolt világgal a hátunk mögött, elsirathatjuk, vágyainkat, és reményeinket is!
10,- Tervezzünk pontosan! Ne tervezz! Miután egy olyan dolog vágtatott végig évek alatt rajtad, amely elvitte minden önbecsülésed, bodogságod, és hited, hová akarsz tervezni? A végén úgyis megkapod, hogy csúnya vagy, önző, csak te,te,te, magadnak vagy fontos, sokkal másabb, egy erotikus nő kisugárzása, és ha még a kor is számít, te leszel az, ki belefásult e kapcsolatba, mondá parnered, akkor amikor már ő fáradt, s te tele vagy még életkedvvel! Te aki még ma is a szíved törnéd újra és újra, de akkor is semmi maradsz, egy szépen eltervezett meddő kapcsolat végén!

      Miskolc 2014. szeot. 19-                                                               Írta . Buba

Gondolat

 Lejegyezte Buba 20 14. május havában

A barátság célja a feltétel nélküli adás, örömmel való adás. És annak finom módon történő elfogadása, csakis szeretetből. Ugyanúgy, ahogy a transzcendens fejlődés célja, egyedül a mű, nem pedig a gyümölcse az én elött a Te.

Kapcsolatok

"Mi van az emberek között?....Maga nem tudja még, hányféle kapcsolat van,  az emberek négy, őt fogalommal gondolkoznak, van barátság, szerelem, rokonszenv, bizalom....De van más is, aminek nincsen neve. Van titkosabb s érthetetlenebb kapcsolat is, ami nem barátság, nem szerelem,  s mégis oly forró és eleven, hogy nem lehet kitérni elöle."
Saját megállapításom, tán mondhatni tapasztalatom, hogy vannak emberek között, olyan szálak, ill. fordítva írnám, vannak olyan emberek, akik közt olyan szálak vannak, melyek nem ismernek sem távolságot, sem nemiséget, sem akadályt, és vonzzák a másikat maguk felé, nem tudni miért, nem tudni mi az ami a másikban vonzó. Mégis valamiféle testvéri, anyai, vagy apai őserő érzésnek nevezhető, szeretettel teljes, mindent felülmúló vágy és féltés  ez, a másik elismerésére, vágy a megismerésére, vágy arra, hogy elismerjen minket mint társat, lelki társat,  messzi akár nagyon messzi társat, a mindennapokban! Sokaknak érthetetlen e gondolatfűzér. Mágis van, hogy harag s minden alkalommali összeveszés valami miatt fájó, ám közben érzi az ember, azt hogy kell az a másik, kell  a bizalma, a szeretete, a lényeg, ami teljessé teszi életét. Vajon mi lehet ez? tán egy másik dimmenzióból átható erő, tán a múlt valamiféle maradéka, vagy a jövőbeni történések előszele. nem tudni. Csak azt,hogy van hogy létezik ilyen érzés, és aki ezt megveti, vagy ágál ellene, hiába teszi, mert valahol úgyis nyomot hagy, hanem most, majd egyszer soká, tán a halál után.

Írte Buba, elmélkedései után                                                                                                       214 május havában

Párbeszéd a szeretetről

-Tulajdonképpen hol terem a szeretet? - kérdeztem egyszer valakit.
-Magról vetik,  - nevetett rám.                                                                                                                
-És honnan szerzik hozzá a magot?  
-Nem kell azt szerezni. Belőlünk, magunkból pereg. S megfogan a tenyér símogatásában ,  a szem    pillantásában, a kimondott szóban!
- Öntözni nem kell?                                                                                                                          -Dehogynem. Jó szóval!                                                                                                                         
-Nem könnyel?
- Ments ég,  a könny sós, s kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.
- Hát palántázni kell -e a szeretetet?
- Palántázni bizony! Elültetni még a szikes  talajba is: Mert ha a szeretet nem terem, kihűl a föld.
- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt, semmit sem ér?
- Igen úgy értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkodom.
- Elsősorban mi hát a szeretet?
- Biztonság. Ha szeretsz és szeretnek, mindig van szövetségesed.
- És mi a szeretet másodsorban?
- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.
- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem. Mégis érdemes szeretni?
- Csak azt érdemes!

Lejegyezte Kun Erzsébet nyomán  Buba                                                        2014. május havában