Újabb jegyzet

Nem ismerheted, a meleget a hideg nélkűl, a fentet a lent nélkül, a gyorsat a lassú nélkűl.íNem tudhatod mi az a bal a jobb nélkül, az itt az ott nélkül, a most állapotát, a később nélkül.Igy tehát - mikor körül vesz a sötétség, nerázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget.Inkább légy a fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán tudni fogod, ki vagy valójában, és mások szintén tudni fogják.Egedd,hogy fényed ragyogjon...

Jegyzet

Az élet egy kép, amit te rajzolsz-...néha belefirkálnak- , és nincs radírod, hogy kijavítsd...

Sztingiről

Gyerekkoromban mindig volt kutyánk. Én és a húgom, talán az apánktól örökölvén e tulajdonságot, nyárról nyárra, haza csempésztünk egy kiskutyát, falusi nyaralásunkról. Aztán vártuk a hatást, majd később teljesen biztosak voltunk abban, hogy szüleink nem fogják elajándékozni, a csöpp jószágot. Mert bizony olyan is előfordult, hogy a haza hozott kiskutya ideiglenesen volt kiskutya, s akkorára nőtt, hogy gazdit kellett keresni neki. Aztán mikor már egyikünket jobbra, másikunkat, balra fújta a szél, szüleink egyszer csak rájöttek, hogy nem élet az élet mégsem, kiskutya nélkül. S egy véletlen folytán, hozzájuk került Akéla. Ó a kis fenevad, törpschnauzer volt a drága hölgy, és súlyos anyakomlexusai lettek, gondolom is, hogy miért. Anyámmal élt, anyám etette, mosdatta, gondozta, és igen, ne lepődjenek meg kedves nem kutyatulajdonosok, mert a másik kategóriába tartozó ebtartóknak, biz ez egy természetes dolog, gondolok itt a lakásban tartott kutyákra, néha, vagy tán mindig, hálótársa is volt, ez a kis ártatlan jószág. Sok évet lehúztak egymás mellett, míg Akéla egyszer meg nem halt. Jött a kutyanélküli időszak, a hiányérzet, a nem tudom mi a bajom, ide kutya nem jön többé, egészen addig, míg meg nem érkezett Charly.Ó a drága, ő már szabadabban élt, apám volt inkább a kedvence, hiszen a nyugdijas évek megengedték a sok sétát, barkácsolást a garázsban, s azt a "hosszú pórázt" amit apám minden intelmünk ellenére, megengedett neki. Hát volt is ebből hatalmas tragédia, egy autó képében eljött a kaszás, s a sírás, temetés. Újra a magányos séták, apám részéről, anyám egyedül otthon, senki nem találta a helyét, hiába volt már unoka, az esték legtöbbször magányosan teltek, míg anyám újra meggyőzte apámat, menjünk és vegyünk egy törpe schnauzert. Hát mint mindig, abban az életben amíg éltek, anyám szava, könyörgő jelzés volt apám számára, ráadásul, ő is majd meghalt egy picinykéért. El is mentek világgá, találtak is tenyésztőt, volt is kiskutya ,sőt mint anyuka a szűlészetről, tértek meg nagy vidáman, és ismét volt kit tutujgatni, volt kire veszekedni, s apámnak volt kivel elvonulni, anyám idönkénti dühe elöl. De Tigi más volt mint a többi, gyengécske és mégis akaratos.Apám nem csinált vele semmit, csak kényeztette, ebből adódóan apám lett a minden. Anyám gondozta, ellátta csillapítgatta, ha baja volt, így anyám volt a fekete bárány, aki elöl jobb ha el tévelyeg, a 60 négyzetméteres lakásban. Nehezen tűrte anyám e megkülönböztetést. S ami őrá oly jellemző volt, egy váratlan fordulattal rátalált, egy közép méretűre növő kölyöksnacira, akire azonnal lecsapott, hogy néki külön kutyája lészen. El tudják képzelni kedves olvasók?: egy ekkora területen, egy egyre növekedni akaró kutyával aki már a második, vagy harmadik napon, megondolatlan lépésnek tünt anyámnak?Hát igen! el kell hívni Kati /ez én vagyok / fiait, és úgy sem tudnak ellenállni, akár félárért is odaadjuk, csak vigyék. És Kati fiai vitték! Örömmel, kiabálva, hadonászva, de a dolog mintha valahogy, nem lett volna az igazi. Misi, a cicájuk egyből elfogadta a kis jövevényt, és kasztrált létére anyja helyett anyjává vált a picinek. A fiúk iskolába jártak, hol voltak, hol nem , s így most átváltok magamra, azaz Katira, én voltam az, aki nap mint nap a jószággal voltam, etettem, gondoztam, tanítottam. Mert egy kutyakölyköt tanítani kell. Tanítani arra, hogyan ne pisiljen be a lakásba. Hogyan ne húzza le, amit nem szabad, és hogyan közlekedjen pórázon. S a barátság észrevétlenül kezdett mélyülni. Négy séta naponta. Kellett , jól esett, és a lelkiismeret: Nem azért tartunk kutyát, hogy legyen. Szerintem azért, hogy örömünket leljük a szeretetében, a kedvességében , a hűségében, az okosságában. De minderre előbb meg kell tanítani. S hogyan? Nagy, nagy türelemmel, és szeretettel. A mai napig, nem tudok végig nézni egy filmet, ahol állatokat vernek, vagy állatok szenvednek. Hiába tudom ,hogy csak film. De egy igazi, életre hívott jószág nem tudhatja, hogy hogyan kell viselkednie, és milyen körülmények között.Nem messze tölünk van egy nagy park. Oda jártunk főleg télen, és még millió más helyre, a lényeg az volt, hogy nyugodtan együtt lehessünk, ketten, és ne szóljanak le az emberek. Mert az emberek ilyenek. Nem mindegyik, de nagy részük. Tényleg nagyon sokat sétáltunk, sétáltunk?,dehogy siettünk ,futottunk, játszottunk. Bár míg dolgoztam, ő is egyedűl volt, de reggel, jó korán, már lefárasztottam annyira, hogy aludjon, délig. No akkor vágta haza, jó, hogy közel dolgoztam, gyors pisiltetés, és újra vissza. No azért 4 óra felé már dübörgött a szivem, menni kéne ,menni, kéne.... s záráskor irány haza, félre a gondokkal, Sztingi már okos, hozta pórázt, és indulás. No ez az okosság, azért nem volt ilyen könnyen megszerezhető. Órákig tanítottam, lenn a parkban, hogy a lábam mellet jöjjön, hogy ne húzzon, s ezt mind szép szóval, és szidással. Mert őt bántotta egy egy rossz szó, ha nagyon, meg is sértődött és irány haza . Egyedül, én meg kerestem kutattam, kiabáltam a nevét ,egyesek bolondnak néztek, míg nem gondoltam, a fenét, hazamegyek lesz ami lesz. És ki ül a kapuban? Az én drágám. Tudta hogy rosszat tett, de mégis megtette. De amikor találkoztunk, a szemét rám se merte emelni , egész kicsivé húzta össze magát, és én csak annyit mondtam: ejnye hát ilyen rossz kutyám van, mire ő még jobban elszégyelte magát. Ezt nem lehet leírni. Ezt látni kell. S aztán egy simogatás majd, " ugye máskor nem csinálsz ilyet" és az én kutyám átment cirkuszi ölebbé. Ugrált, csóválta alig farkát, majdhogynem vihogott, úgy mosakodott, mintha már az édesanyja megtanította volna neki. Igen mosakodott. Az utcáról feljőve, sokszor vizesen, sárosan de még száraz időben is, bármit felszedhetett, és akárhonnan, hiszen már nagyon sokszor akár póráz nélkül is futkározott, egy, egy, ember nem járta helyen. És a mosakodás. Ki a gyerek kád, be a kutya, és mosás. Volt, hogy csak alváz mosás kellett, volt, hogy teljes. Nagy törülköző a földön, megszokás után kilépve rá, törülközés, és utána vágta, csuszka, a végelgyengülésig.No még azért, egy két kör lezavarva Misi cica után. Csak úgy játékból. Aztán egy szörnyű felismerés. Nem vagyok jól. Hányok, izzadok, ,vizsgálat ,rák. Tudtam ,hogy meg fogok gyógyulni. A fiaim már nagyok. A férjem talál jobbat, szebbet. De mi lesz Sztingivel. Egy napot nem bír nélkülem, és egyáltalán nem kerülhet máshoz, a fiúk nem ismerik minden apró szokását, mi lesz vele. Én tettem ilyenné. Én felelek érte! Ekkor kezdte el a férjem is levinni. Sétáról nem volt szó, mert minden út haza vezetett. Akármerre indultak, a következő kanyar után, úgy fordította a dolgot a kutyám, hogy az már kínszenvedés volt a férjemnek.Így hát feljöttek.Tudom ,tudom, hogy már túlzás volt. De én akkor úgy gondolkodtam, hogy már senkim nem maradt csak ő. Úgy éreztem, senki nem veszi komolyan a betegségem, a rosszulléteimet, és a kiírt műtétet. Egy este leültem mellé a földre. Ő oda bújt, és rám nézett. Érezte, hogy mondani akarok neki valamit. És elmondtam, hogy beteg vagyok, de meg fogok gyógyulni, és újra fogunk szaladgálni, hógolyózni, galambot kergetni.

De addig : Neki szót kell fogadnia a gazdinak. nem gazdi volt, nem így mondtuk, a férjemet így hívtuk : "a gazda". Megjött a gazda, lemész a gazdával. És értette. Hogy most más. Hogy majd egyszer jövök. Lassan lassan magára kényszerítette, a dolgot, ha gazda hív, menni kell. Volt, hogy negyedóráig kellett hívogatni, hogy elbújt a lakás legtávolabbi zugába, de aztán nagy nehezen lementek ,öt percre. Mit mondjak, tudtam mindezt, mert elmesélte a férjem, a kisebbik fiam.Tudtam, hogy ez lesz, nem is szerették levinni, mert nem ismerték, és szerintük Sztingi el van rontva. Nem . Ez a fajta, családon belül is, választ. És megérzi, különös érzékkel, megérzi a szeretetet. És szemérmes. És makacs. Ugyanakkor, kedves ahoz akit szeret, minden körülmények között megvédi, és boldog, igen, boldog, ha a szeretett lénnyel lehet. Nehezen, de hazakerültem. Nem írom le, azt a boldog szeretetet, amivel fogadott, egyszerűen nem mozdult mellölem. És utána jöttek a kezelések. Minden ment simán, de fárasztó is volt, és érdekes mód, a kutyám ezt megérezte. Nem akart órákig csatangolni, ha elöre is ment, egy pár lépés után hátra nézett és megvárt. Innentől kellemetlen tulajdonsága lett, az engem való védés. Már messziről megérzett valamit. Biztos hogy a közelgő járókelőben, valamiféle negatív kisugárzást tapasztalt, fogott, különleges antennáival, és már amikor láttam, hogy a szőr emelkedik a gerincén hívtam magamhoz. Jó kutya volt. Egyetlen szóra, vagy füttyentésre jött is vissza, és hiába fogtam, míg elhaladt melletünk az ominozus egyén, végig morgot, ez a jobbik eset, de volt ,hogy meg is ugatta. Pedig nem volt ugatós. Egyedül a gördeszka, ami halálra idegesítette, de a probléma mégsem ez volt, hanem a barátságtalansága, az idegenekkel.
Én talán még örültem is neki. Lám milyen őszintén szerető kutyám van. Nem holmi mindenkit nyaldosó, mindenkinek keveskedő, öleb, hanem egy öntudatos karakán egyéniség. Igen ám, de olyan aranyos volt, hatalmas fekete szeme,bozontos szakálla, kedves alkata, hogy bizony sok kutyát szerető ember, már nyúlt is volna simogatni. Bár kutyás berkekben köztudott, hogy illik megkérdezni a gazdát ilyenkor, hogy szabad- e, nem azért mert beképzeltség, van a gazdában, hanem pontosan az olyan esetek miatt, mint a mi esetünk volt. Sztingi az idegen kezet kapásból kapta le, nem harapott ő csak jelzett, hogy "hagyj békén, nem barátkozom".S valóban nem barátkozott. Voltak barátnőim, akiket gyakran látott, voltak kutyasétáltató társak, akikkel sokszor találkoztunk, türelmesen kivárta a beszélgetés végét, de soha nem barátkozott.Sokszor adott erőt! Amikor megsimogattam, vagy éppen csak egy kis kényeztetés kapcsán mellettem kuporgott, csak nézett, én beszéltem, és ő hallgatott. Lehet tán, hogy én emelem piedesztára őt ?Nem, nem hiszem. Ő tényleg ilyen volt. Látom most, más ebtartókat, annyira szólnék, hogy nem, nem így kell, de hogyan is szólhatnék én, más nevelési módszereibe?Sosem volt beteg. Ill. volt, amikor zabálógörcsöt kapott, mert a mindene volt a kaja. Pedig nagyon vigyáztunk arra, hogy ne egyen sokat, de mégis mindenki megjegyezte, hogy jó a husikája. No ne gondolják azt ,hogy kövér volt, de nem látszottak ki a bordái. No és egy, egy kisebb gyomorrontás is megviselte. Nagyon. Olyankor ápolni kellett. Kikérte magának, csak feküdt, és vizes borogatást kapott a hasára, jó ok volt ez, egy kis plusz kényeztetésnek. S nagyon gyorsan, elteltek az évek. Észre sem vettem. Kirándultunk gyakran, fürödni vittük, tóhoz, de a esti séta ill. játék, az tabu volt. Hát még nyáron. Felmentünk egy közeli rétre, odacsengettünk a barátnőmnek, jött ő is, érdekes mód, őt nagyon szerette Sztingi, még vendégségben is voltunk nála, és csak labdázni játszani, menni, ez volt a mi edzésünk. Úgy hiszem talán neki is köszönhetem azt ,hogy most itt vagyok és róla írok. Ha ő nincs, teljesen másképp fogom fel a betegségem, nincs akit vinni kell, ha törik, ha szakad, ha rosszul vagyok, ha nem.,amikor előjött amikor hazaértem, és beléptem az ajtón, az örömének örültem, és kedvesen halmozott el kedves labdáival. Aztán tövig mászott a szatyromba, hátha előkerül valami neki is.

Egyszer aztán gyenge lett. Nem volt kedve már agilitizni, "akadálypálya"nem futott, csak egy ideig, a labda után, és olyan csendes lett. Mindig csak velem.Orvos! hány éves? 14: hu ez már szép kor schnauzeréknél.Rengeteg gyógyszer,semmi nem használ. Felhívtam egy alig praktizáló állatorvos ismerősömet, ő elmondta, hogy nem távozik tőle a víz, de semmi baj még ,majd ad gyógyszert és jobb lesz. Nem lett jobb. Orvos. Tanács: Sztingi még nem szenved, pusztán gyenge.Anyjunk még esélyt. Járkáltunk lassan, de igazán már láttam, közeleg a vég. Egy este nagyon rosszul volt. hörgött erősen, és láthatóan nehezen kapott levegőt. Megint telefon, orvos, vélemény: a víz elérte a szívét már nem is lehet hallani a szívverését. Itt a vég. Búcsú. Majd a fém asztal, ahová lefeküdt, és nézett engem. Én simogattam, és nem akartam sírni, mert féltem, hogy meglátja, és felakar majd ülni. Egy injekció. Az altató. Sztingi mély álomba szenderült. És ekkor az utolsó, a végzetes. Ott álltam mellette fogtam a kezét, a "mellső lábát", majd könnyeim közt ígértem meg neki, hogy soha senki, semmilyen, nem fogja pótolni. Látom a megnyúlt testét, benne a belső béke, már nem szenved, csak én! És akkor ott, sírtam nagyon sírtam! A legjobb barátomat veszítettem el! Aki érti, az érti, aki megmosolyogja, szegény a lelke!

Két magzat beszélget

Két magzat beszélget az anyja hasában:

Mondd, te hiszel a születés utáni életben? -

Persze. A születés után jön azélet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.-

Lárifári! A születés után nincs semmi. Onnan még senki nem tért vissza!

S különben is, hogy nézne ki?-

Azt pontosan én sem tudom,de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak...S talán a saját lábunkon fogunk járni, a saját szánkkal eszünk.-

Ez már végképp ostobaság! Járni nem lehet, s méghogy szájjal enni! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk:gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.-

Igen, de szerintem valami biztosan lesz ,épp csak máshogy, mint amit itt életnek nevezünk!-

Ostoba vagy! A születéssel az élet véget ér,és kész!-

Figyelj, nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk....-

A Mama?Te hiszel a Mamában?-

Igen.-

Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?-

Nem mert itt van körülöttünk. Benne élünk.S bizony neki köszönhetjük, hogy vagyunk -

No most már hagyjál békén ezekkel az ostobaságokkal, jó? Majd akkor hiszem a Mamát ha látom!-

Látni most nem tudod, de ha elcsendesedsz, hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét.Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét!

Utazás

Az élet: utazás - az utazás: élet
A magunk tartalmas világának megteremtése."A világjárás művészete: rátalálni a helyes útra" - irja Reinhold Messner a világhírű alpinista avagy " határtúllépő " - majd részletezi is:"... aki állandóan azt kérdi, merre menjen, sose tanul meg új utakat keresni. Honnan tudná az ember, hogy melyik a saját útja, ha csak járt utakon jár?...Valamely életforma értéke az ember belső megújulási készségén mérhető le: a tartalmasságán, a közérzetén."

Fájdalom

Meghalt az édesapám.Most már tudom, milyen az érzés, amiről költők, írók írtak,hogy csak egyszer, még egyszer láthatnám. Csak utoljára megfoghatnám a kezét. A szemem láttára fogyott el. És mégis bízott, bíztunk abban, hogy a születésnapjára otthon lesz. Még akkor is hittem, amikor láttam elkeseredett harcát a halállal. S egy este, az ágya mellett rádöbbentem, hogy innen már nincs visszaút. Láttam amint megpróbál felülni de hiába. Láttam elvékonyodott ujjait, pillekönnyűvé vált testét, amikor inni kért, éreztem micsoda erőfeszítésébe kerül, azt az egyetlen kortyot lenyelnie.És akkor már éreztem tudtam, hogy el fog menni. Itt hagy, és nem lesz többé velünk itt a földön. Nem lesz akire haragudjak. Nem lesz akire számítsak. Nem lesz aki felhív telefonon, hogy nézzük meg, mikor kezdődik a kézilabda mérkőzés. A napok lassan vánszorogtak, és én mellette ülve gondolkodhattam. A múlton.

Első emlékeim,egy másik városhoz kötnek, mentünk a hóban, szorította a kezem,akkor vitt először könyvtárba.
Ma is érzem a nehéz bársonyszönyeg, és könyvek illatát, és intésére, hogy csendben legyek amíg ő választ. Nagy nehéz jogi könyvek voltak, akkor végezte az egyetemet.S aztán a megérdemelt jutalom, választhattam az akkor oly divatos "menő" diafilmek közül, és leadta a már megnézetteket.Nagyon szigorú ember volt. Annak kellett lennie, hogy életünk nyugodt mederben follyon, hisz anyánk, néha oly gyenge volt, hogy szinte egy harmadik gyemeknek számított.Valóban rossz gyerek voltam? Vagy csak az ő mércéje szerint? Tény hogy sokat büntetett. De tán ezt is kösszönöm kéne, mert ha akkor nem tanulom meg, hogy az élet kemény is tud lenni, ma semmi nem vagyok.Tiniként, majd fiatal felnőttként is sokat vitatkoztunk. Vitatkoztunk...... ő szidott én hallgattam, csak magamban mertem mondani a magamét. Nem tudom miért, de tényleg így volt, soha nem mertem visszaszólni . Tán a tisztelet? Vagy félelem a büntetéstől ?Nem tudom, s ma sem tudom megfogalmazni. De tiszteltem, az erejéért, azért mert amiben hitt, bármi történhetett, az meg nem ingott benne soha. Volt magyar baka, hadifogoly, partizán, majd a munkája lett az élete. És felnőtt fejjel doktorált. Felelőséggel teli munkája mellett tanult, éveket, hónapokat, éjszakákat, s ha én nem is, de majdan született húgom, felhőtlen homlokot rajzolt, állandóan gondokkal teli fejére. Mert mint mondtam az élete volt a munkája. S amikor egy élet munkáját veszni látta, hátat fordított mindennek, és már csak a családjának élt. Hazudok, szépíteni akarom az általam vélt igazságot, de nem a családjának élt, hanem magának. Mert szerinte az élet az tisztesség, s az általa vélt tisztesség az élet. Szerette ha úgy történnek a dolgok ahogy ő akarja. Sok mindent meg is tett ezért. Mondhatom azt ,hogy sokszor ittam meg ennek a levét, de soha nem vitatkoztam vele. Bármennyire különböztünk, annyira hasonlítottunk egymásra. Mindketten védtük a magunk által igaznak hitt valóságot. A különbség csak az volt, hogy ő elmondta a magáét, én nem. De őt ez nem is érdekelte, mert igazság csak egy volt, s az az övé.Tiszteltem ezért. Hogy szerettem-e? Igen nagyon szerettem. Gyermekként, mert szép ember volt, fontos ember volt,bátor, és erős volt, az én apám. Volt amikor iszonyúan büszke voltam rá. Ő volt a fontos ember, és én jártam úgy, mint egy kiskakas. S aztán jött a meg nem értettség, a nézetkülönbségek okozta, perpatvarok, és mégis szerettem, mert valahol mindig felleltem az igazságot, a féltést,és kitartást. És szerettem ahogy szeretett.A testvéreit, a családját. Mintha egy titkolni való dolog volna, soha ki nem mondta, de oly szeretetteljes tisztelettel bánt a testvéreivel, hogy más talán senki, soha. Példa a mai napig elöttem, ahogy nővéreit, bátyját védte, oltalmazta, hiszen ő a legkisebb gyermek ért el az életben annyit ,hogy ő lett testvérei oltalmazója. Ha testvérek szeretetéről esik szó, mindig az ők egymás iránti szeretetük a mérce, amely oly ritka, hogy talán nincs is olyan több. És anyám, ó anyám. Ha tudnád odafönt, hogy mit meg nem tett érted.Igen azt is tudom, hogy te mit adtál cserébe, de talán ennek így kellett lennie. Adok, kapok. Egy szerelem csak így marad élve. Anyám halálakor döbbenten találgattunk. Szenvedett mint egy elveszett kutya, értelmetlenné vált egy időre minden, s mint ,ezt is elintézte magában, magával. Csak egyedül, tudtunk nélkül járt ki a sírhoz, egy szál vörös rózsával. Tán még sirdogált is egy kicsit. De csak úgy, hogy senki ne lássa. Aztán lassan feléledt, egymás után jöttek a dédunokák, és ismét büszke lett és erős, s újra indult az élet. Jó volt. Jó volt ,hogy tudtuk, hogy van, hogy bármikor mehetünk hozzá, hogy felhívott vérig sértődve, ha nem jelentkeztünk két napig, felháborodott a mai dolgokon, nem is felháborodott, hisz nem is tudott már sok változásról, mert egyszerűen nem is érdekelte. Csak meglepődött amikor a változások őt is utolérték, mondta, a magáét, felháborodott, a "csirkefogókon". Miért kellett ezt tenni velünk? Miért betegedtél meg? Miért nem érezted,hogy mennyire kellesz, ha senkinek hát nekem! és a másik lányodnak! Miért nem tudtál még várni, csak egy kicsit, minden jó lett volna, miért kellett föladnod? Tudom, és megértelek. Fájt, hogy nem segítenek! Hogy csak egy voltál a sok beteg öregember közül, az orvosok számára! Felháborított a lelketlenségük, az oda nem figyelésük, a közönyük. Megsértődtél, s már akkor úgy gondoltad nem számít tovább az egész. De mi itt voltunk! Mi féltettünk! Mi akartuk,hogy légy még velünk! Hiába, most is neked lett igazad, és úgy lett, ahogy te akartad!A fájdalom, hogy nem vagy itt,húsba markoló. Egyedűl vagyok, és látom tehetetlen tested, amint lökik, vonszolják, az én erős apámat, igen igazad van, ne csinálják ezt,már veled.A legjobb volt amit tehettél.Elaludtál csendben egy novemberi hajnalon,s kint a fákat kócolva megérkezett a novemberi tél.

ŐSZI LEVÉL A SZENVEDŐ LELKEKRŐL

A"szenved ő lelkek" kifejezést a köznyelvben már nem használjuk. Egyes számban tal án még mondjuk is, egyik másik összetört, magányossá vált,rokonságá ban meg
nem

értett, gondolataiban sokat tépelődő emberre: ő egy "szenvedő lélek". Többes számban való használata azonban kizárólagosan egy túlvilági, egy földi élet utáni állapotra, helyzetre vonatkozik,, amelyet tisztítóhelynek,tisztító tűznek/purgatórium/nevezünk. Azon meghalt emberek másvilági állapota és helye ez,akik, bár nem súlyos bűn állapotában haltak meg, még nem elég "tiszták", "készek" arra, hogy Isten színe látására, vagyis a mennyországba jussanak."Lelkek", mert a végső feltámadás elötti állapotban vannak,"szenvednek", mert fáj nekik az,hogy bűneikkel megbántották Istent.Bűneikre már ugyan bocsánatot kaptak,mert haláluk elött kellően megbánták őket,de bűneik nyoma még ott van a lelkükön,a végtelen igazságosság alapján bűneikért járó büntetést pedig még el kell viselniük, le kell szenvedniük.Jézusnak a dúsgazdagságról,és a szegény Lázárról elmondott példabeszédéből tudjuk, hogy a mennyország és a pokol közt nincs átjárás. A mennyország az isteni boldogságnak az elmúlás veszélye nélküli birtoklása, a kárhozat pedig a gőgből Istennek tudatosan nemet mondó,Isten irgalmával, tudatosan szembehelyezkedő embernek minden pozitivum nélküli állapota. A tisztítóhely nem a mennyország és a pokol között félúton lévő, valamiféle köztes állapot, ahová azok jutnának, akik se ide se oda nem juthatnak. Minthogy a kárhozatból nincs tisztulás révén szabadulás, ezért a tisztítóhelyet, csak a mennyország "oldaláról" tekintve érthetjük meg.A tisztítóhely tehát nem a mennyország és a pokol között lévő állapot, hanem a mennyország "előszobája". S miért a szenvedés ha már ugyis az "előszobában" vagyok? Azért, mert éppen itt,a végtelen szent Isten személyével színről színre való találkozás elött döbbenek rá gyarlóságomra,és méltatlanságomra.Nem Isten zár ki a vele való találkozásból! Én magam látom magamat - a mennyországból való kiszüremkedő fényességben - tisztátalannak és alkalmatlannak,hogy színe elé lépjek.Ugyanakkor a mennyország abszolút közelsége" fénye", "illata", "zenéje",még jobban felfokozza vágyamat, hogy oda jussak. E két erő feszültsége okozza a tisztítóhelyen lévő lélek szenvedését. A szenvedő lelkekkel közösségben vagyunk: tagjai Krisztus Egyházának. Ahogyan a mennyben lévő szentek alkotják a megdicsőültek egyházát,mi, akik a földön élünk vagyunk a " küzdő egyház" úgy a tisztítóhelyen lévőket "szenvedő" egyháznak nevezzük.Az egyháznak ez a három rétege, csoportja segíti, támogatja egymást.

Szép szamurájok

Nőkről való írásaimat érdemes nagyon megfontolni.Valamit eddig nem sikerült elmondanom.Mindig zavart, akár-saját írásaimban is - amikor a nőkről úgy írunk, mint egy sajátos állatfajtáról. Mint az emlősök rendjéről, vagy a macskafélékről.Ilyen, hogy "nő" - nincs. Nem létezik. Csakis Ember van, s ha az ember nőnek születik/ vagy férfinak/ azt jelenti, hogy egy sorsot vállalt. Minden női sorsot élő barátom,sőt mesterem,akiktől sokat tanultam/ és itt a nagyanyámtól és anyámtól sorolhatnám őket/, nem csupán nők voltak,hanem ezen felül csodálatos Emberek. Női sorsot éltek testestől lelkestől, - de szellemileg már nem!Bármikor tudtak férfiésszel, főként emberi bölcsességgel is gondolkodni.

Női sorsot éltek - de rálátásuk volt. És éppen azért, mivel tudták, hogy sorsunkat meg kell csinálni, - mert ez egy velünk hozott" isteni küldetés" -, a női sorsszerepükből sohasem akartak kilépni.Akkor sem, ha ez a szerep időtlen idők óta nagyon nehéz, sőt néha megalázó.

Ha egy nő csak nő - nem elég. De az sem elég, ha egy férfi csak férfi. A nemek metafizikáját jól mutatja a közismert Tao szimbólum. A nagy kőrben két ősminőség vonza és taszítja egymást: a fekete jin - nő és a fehér jang - férfi. De mindkettőben benne rejlik külön, külön a másik is: a férfiban a fekete férfi pötty, s a nőben a fehér férfipötty.Külön egyik sem létezik. Külön írni vagy gondolkodni a nőkről annyi, mintha valaki könyvet írna az elektromos áram negatív pólusáról.Könyvet csakis a női sorsról lehet írni, mely történelmi koronként - a szerint, hogy jin -jang örök drámája hogyan áll - mindig más és más.Mi csak a harmónikus Tao képet ismerjük.Valójában -és ez minden válság oka - csúnyán eltorzult. A nemek közti háborúság, a túltengő az egész kört uralni akaró degenerált túlhízott jang, s a falhoz préselt elnyomott, és torz jin lenne, a mi korunk jellegzetes szimbóluma. A több évtizedes férfiuralom torzképe ez. Női sorsot élni manapság két dolgot jelent. Egyrészt, hogy a helyzet tarthatatlan. Lázadni kell ellene, nemcsak azért mert megnyomorító állapot, hanem azért mert az egész földi élet a nő, mint anya különös felelősséget érez - végzetes bajba került. Éppen a régóta tartó férfiuralom mentalitása miatt. Másrészt azonban a győzelem nem a matriarchátus visszaállítását jelenti, -amely a maga idejében szintén megbukott! - hanem a harmónikus jin - jang egyensúlyt, ahol a nő boldogan mer Igazi nő lenni, mert a párja Igazi Férfi. Ez az ideális kép lelkünk mélyén örökké él.Ennek az állapotnak a helyreállítását akarja, öntudatlanul, minden szerelmes, minden férj, és feleség. Mint vágyálom él bennünk, mint illúzió, mint valami aranykori emlékezet. És amikor felébredünk az eszményi álomképből a szánalmas valóságra, látjuk, hogy az egyik nem torzulása, hogyan torzítja el a másikat is, hogy ebben az ölelésből birkózásba fajult hatalmi játszmában, hogyan nyomorítják meg egymást a küzdő felek - ahelyett, hogy boldogok lennének."HA A KETTŐT EGGYÉ TESZITEK, A FÉRFIT ÉS A NŐIT, HOGY A FÉRFI NE LEGYEN FÉRFI, SEM A NŐ NŐ: AKKOR FOGTOK BEMENNI A KIRÁLYSÁGBA."

Ezek Jézus rejtett szavai régi apokrif írásból. A teljes Emberré válás útja. Ha nőnek születtem volna , biztos ,hogy a mai beteg helyzetben, szabadságharcos lettem volna.Fellázadtam volna , nem a férfiuralom, hanem a beteg férfiuralom ellen.Nemcsak magam, hanem mások miatt is, mert nyilvánvaló, hogy az eltorzult jang szellemiség, nemcsak a normális párkapcsolatra képtelen, hanem - mivel uralja a világot - ma már nyilvánvaló, hogy az életet a szakadékba viszi. Sokat beszélgettem erről anyámmal. Ő mesélt arról, hogy az ilyen lázadás nem lehetetlen. Egy nő bármit tud csinálni magából. Férfibb tud lenni a férfinél.Tud műveket alkotni, feltalálni, kamiont, országot, pártot, vagy multinacionális vállalatot vezetni. Lehet miniszterelnök, karmester, bármiféle mozgalom irányítója. A baj ott van ,hogy mivel a világot a férfiszellem a torz jang ereje irányítja, a nő ha hatalomhoz jut, kénytelen férfieszközökkel élni. Nem tudja a bölcs és szeretetteljes jin - energiákat tetteibe belevinni. Már attól, hogy kiáll a fénybe, jang szerepet vállal. A női bölcsesség nem szereti a mozgalmakat, a pártharcokat, a könyörtelen üzleti csatákat, nem szereti a karriert, a könyörtelen törtetést, az önreklámozást. Még a jó ügy érdekében sem. Sok nő megteszi, de azon az áron,hogy a nőiségét elveszti. Nem külsőleg - belsőleg. Az ilyen nőkre mondta anyám: -az a bajuk, hogy nagyon"vannak". Egy nő is tud szamuráj lenni. Szép szamuráj is. Erős, bátor,kívánatos, okos, győztes, szexepiles szamuráj.CSAK AKKOR MÁR NEM NŐ.

AHOGY A FÉRFI LÁT

Aki belenézett egy férfi szemébe, és szépnek látta magát benne,soha nem fogja elfelejteni ezt az érzést.Túl frappáns ez a bölcsesség ahhoz, hogy bízhatnék benne: én találtam ki, de igazságtartalmát, volt alkalmam többször elenőrizni.Nem kell, hogy feltétlen a szerelmünk, férjünk legyen, minden nő tudja, hogy egy idegen férfi is elkaphat néha lényünk lényegéből, egy- egy szikrát. Ha ezt megérezzük, valami cinkosság szövődik köztünk - akár csak egy múló pillanatra. Fontos hát, hogy a férfiak, akiknek dolguk, professziójuk, hogy értsék és érezzék a nőket, ne éljenek vissza e tudással, a mi érdekünkben használják. A többi férfi pedig -aki nem hivatásszerűen hanem érzelmi alapon áll mellettünk - biztos lehet benne,hogyha őt el is felejtjük valamikor, pillantását, amelyben figyelem, érdeklődés, elismerés van - soha !

A megbocsátás napja

Van egy álmom....Igen," have a dream" - mint Martin Luther Kingnek -, amely a megbocsátásról szól.Arról, hogy az év egyetlenegy napján azt mondjuk,hogy elég a harcból, az ítélkezésből, a fölényeskedésből, a cinizmusból, a "mindenáron győznöm kell"- viselkedésből, és kinyújtjuk a kezünket azok felé akikre haragszunk. Akik sértettek, megaláztak minket. Ezen az egyetlenegy napon a telefontársaságok, és az internet - szolgáltatók azt mondanák: huszonnégy óráig ingyen használhattok minket, hogy mindenkit elérjetek, akiknek meg akartok bocsátani. Ha komolyan vennénk a megbocsátás napját, csodák történhetnének! Felhívhatná a fiú az apját, akivel már évek óta nem találkoztak,mert úgy összevesztek, hogy azóta sem beszélnek. Megkereshetné a meny az anyóst, hogy tisztázzák mi az oka az értelmetlen harcnak. S főleg megbocsáthatnának azok a házastársak is, akik úgy érzik, párjuk megbántotta, kihasználta őket, életük folyamán. Tudom, hogy egy telefonnal egy e maillal, egy csokor virággal nem lehet egészségessé tenni, egy évek óta betegeskedő, kiszáradt kapcsolatot, de azt is tudom, hogy a szeretetteljes gesztusok, át tudják törni a közöny és a rosszkedv falát, majd megindulhat valamiféle beszélgetés, az egymásra haragvó felek között.Csakhogy valakinek ki kell nyújtania a kezét, és meg kell szólalnia....Mert a szó az egyetlen gyógyír. Akkor érezhetjük, érthetjük meg, hogy a másiknak is van némi igazsága, és képes arra,hogy megbánja egy korábbi rossz vagy bántó gesztusát. Azt se feledjük, hogy a tartós harag és a gyűlölködés nagyon fárasztó és romboló. Elszívja a z erőnket, megkeményíti a lelkünket.Ha a testvérek hagyják, hogy az örökség bombaként robbanjon közöttük, és az átkozott pénz elszakítsa őket egymástól - megszámlálni sem tudom, hány ilyen történetet tudok.Csakhogy az ilyen csatákban mindenki vesztes.Még a győztesnek látszók is.Egy kis ideig mindenki nagyon erősnek érezheti magát,de később csak azt veheti észre, hogy fogynak az emberek körülötte. Bizony fogynak, mert a szüntelen ítélkezőket, elkerülik az egyszerű halandók. Mindezt nem magam találtam ki,hanem tanultam. Ahhoz, hogy eltépelődjek a megbocsátás gyönyörűségéről, el kellett utaznom egy városba, annak könyvtárába. No ott említette a könyvtárosnő, hogy vasárnap lesz a "megbocsátás napja"náluk, és én hirtelen elfeledkeztem arról, hogy piszok nehéz a táskám, s a virágcsokromat sem könnyű a karomban tartani.Igen ,igen, bólogatott kedvesen, aki holnap visszahozza a lejárt könyveit, annak nem kell késedelmi díjat fizetni, szóval megbocsátunk minden olvasói "bűnt". Lám ez a könyvtár tud valamit. Ahhoz hogy bűvkörében tartsa olvasóit,évente egyszer megbocsát. Azt mondják, önös érdekből teszi, hiszen ha elfogynak az olvasói, veszélybe kerül a léte? Lehet. De vajon a mi létünk - az ép lelkületünk - nincs veszélyben, ha elveszítjük a megbocsátás képességét?Aki nem hisz nekem, azt szívből sajnálom, de aki igen annak javaslom, hogy készítsen egy gyors számvetést arról, hogy kit is kell megkeresnie.

"ALATTAD A FÖLD,

FÖLÖTTED AZ ÉG, BENNED A LÉTRA" Weöres Sándor

Szeretkezés

"A szeretkezésről fogunk beszélni. A szeretkezés a test nyelvén elbeszélt isteni szeretet. Az ölelésben és a kéjben megnyilvánuló egységélmény. A magyar"szeretkezés" jó szó, hiszen az ember minden rétege szeretni akar: a teste is, a lelke is, a szelleme is. Az ujja hegye is, ha tapint, az orra is, ha illatot érez, a nemi szerve is, ami a kettétépett isteni erők teremtő misztériumát rejti magában. A két nemi szerv, nemcsak vérrel teli húsdarab,hanem szimbólum is: itt vagyunk kettészakítva hímmé és nősténnyé. Mindenki érzi, micsoda titokhely ez, önmagán és a másikon is. Egymást keressük a finomabb rezgések nyelvén, az idegek nyelvén, a sejtek nyelvén.A csók misztériuma,hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr: testünk "legintellektuálisabb " szervéről, a szájról, és a nyelvről kiderül, hogy valódi funkciója nemcsak az információk cseréje, hanem az érzéki szereteté is. Nyelvünkkel és érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal. És amikor két test összeforr, nemcsak "testileg érintkezik" hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál ennyi ideig? És van egy időtlen csúcspillanat, amikor a két pólus összeér, csattanva fölszikrázik, a széttépettség megszűnik, a férfi nővé válik, a nő férfivá - s mindketten eggyé lesznek úgy, hogy ahogy valaha csak Istenben voltak egyek. Ez az " benned vagyok, s te énbennem" misztériuma, a hústest nyelvén eldadogva. Ez a szeretkezés .A "nemi érintkezés"/ micsoda bárgyú kifejezés!/ minden testi működésünk, vagy ahogy a mai holt nyelven mondani szokás: biológiai funkciónk között a legszentebb . Rítus. Rítus az, ami lentről indul s magasan köt ki. Az ölelés ha teljes, a testi ember által elképzelhető legmélyebb rítus lehet . /Maga a "rítus"szó a csodálatos magyar nyelven szer-tartást jelent.Vagyis azt jelenti: szeretetet tartani. Ugye milyen szép és igaz kifejezés? / Nem véletlen, hogy a teremtő ezt az aktust választotta ki, hogy a Belőle fakadó szellemi szikra testet ölthessen ezen a földön. Azt mondta: ahhoz, hogy új élet jöjjön létre, ha már a két lélek nem képes rá, legalább két léleknek szeretnie kell egymást. A kéj pedig nem egyéb mint a test által tapasztalható legintenzívebb szeretet élmény.Egység az élettan nyelvén. Minden teremtés, még a világ teremtése is a szeretetből fakadt, s ez elmondhatatlan örömmel jár.Ezt az örömöt, a teremtő szeretet örömét éljük át, a kéj formájában. Nincs benne semmi bűn semmi bujaság. Ez a test öröme, melyet akkor élünk át, ha a testünk a maga szintjén, a maga bőrével, húsával, idegzetével, mirigyeivel, és sejtjeivel szeret. A szeretkezést, vagy ahogy a mai holt nyelv nevezi, a "nemi érintkezés" a biblia "megismerésnek" hívja. Valóban a férfi akkor ismeri meg a nő világát, és a nő a férfi világát, ha egymásba hatolnak. Ha odaadják és befogadják egymást - és egy testté lesznek. Amíg ez nem történik meg, nem ismerjük egymást. Megismerni csak akkor tudlak,ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nemcsak látlak és tudok rólad, de érezlek is, - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom, hogy milyen "te" - nek lenni.Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártam benned- jártál bennem" kölcsönös élménye.Ismerem a titkos utcáidat, lelked és tested rezdüléseit, érzékenységedet, magányodat, vadságodat,vagy félelmedet, hogy mersz - e szeretni egyáltalán.Tudsz - e adni, s elfogadni, most derül ki valójában. Mert amit adsz, azt magadból adod. A titkaidat adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod, és azt fogadod el tőlem is. Nem is értjük, miért hittük valaha, hogy mi két test vagyunk. Ami az anyag sűrű világában, az történik ilyenkor a lélek finomabb energiaszintjén, és a szellem isteni szférájában is. Ami a testnek élvezet, az a léleknek boldogság, s a szellemnek üdv.A lényeg, az ölelés nem változik, csak az élmény "sűrűsége".- s ezért a testi szeretkezés nem csupán jelképesen utal valami magasabbra, hanem ugyanaz történik lent, mint fönt, a páros tánc minden létszinten ugyanaz.

Pasztell

" Sok imbolygó halk kísértet ,
Lábujjhegyen jön el érted,
s pillantván a barna fákra,
gondolsz régi balladákra.
Nappal, - éjjel, így terül szét
fölötted az egyedüllét,
lassan tompa fullatag, vagy
csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés
mindig több a mélyre - rejtés,
minden nappal amit élsz,
több amiről nem beszélsz."

Staccato

Amíg csupán lopjuk magunknak egymást

csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,

vezekelünk a rég megérdemelt nász

visszaeső kis bűnözőiként.

Akié vagy elvesz naponta tőlem,

s ha néha, visszakaplak egy napig,

megint sután, csak félig ismerősen

puhatolom, felejtett titkaid.

Heteken át, míg várom folytatását

egy-két lopott órának, meglopok minden varázst,mit új találkozás ad,

Mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy

már messze vagy, mikor megérkezel.

Karomba kaplak, s mégsem érlek el.

Francois Mauriac- és a viperafészek

Regényíró, eszéista,költő, drámaíró, újságíró. Bordeaux- ban születik, gazdag polgárcsaládba,bankár apját korán elveszti. Édesanyja vallásos, konzervatív szellemben neveli, a mag termékeny talajba hull, fia elkötelezett katolikus lesz.Az egyetemen többek közt teológiát, orvostudományt, esztétikát hallgat, érdeklődése az irodalom felé fordul.Fiatalon versei jelennek meg, komoly váltást Párizsba kerülése hoz.Első könyve: Imára kulcsolt kéz,/verses kötet/.Jó tollú hírlapíró, később szerkesztő.Az első siker: A leprásnak adott csók, ezt követi A szerelem sivataga, amely kiérdemli, a francia Akadémia nagydíját.Mesterműve a Viperafészek, hírnevet, népszerűséget hoz neki.Keményen kritizálják is, így Sartre is.1933-ban tagjai közé fogadja a Francia Akadémia. A közéletben igen aktív, a diktatúra minden formáját elítéli.A német megszállás alatt részt vesz az ellenállásban, a háború után de Gaulle kitünteti. A tábornok-elnök őszínte híve lesz,életrajzi regényt is ír róla.Ekkor már a Le Figaróban és a L' Expressben ír.1952-ben irodalmi Nobel díjat vehet át. 85 évesen éri a halál, ravatalát a Francia Akadémia lépcsőjére helyezik, notabilitások állnak sorfalat.Fia Claude Mauriac is író lesz, unokája Anne Wiazemsky színésznő, a filmrendező Jean -Luc Godard második felesége.1885 okt. 11-én született és 1970 09.01-én hunyt el.

Hunyady Sándor- és A vöröslámpás ház

Kolozsváron születik, szerelemgyerek,édesanyja Hunyadi Margit színésznő aki maga is novellákat ír.Tízéves, amikor megismeri apját Bródy Sándor írót, 14 évesen elveszíti édesanyját.Apja családja befogadja, de kevés figyelmet fordítanak a fiú nevelésére.Bohém emberek , írók, művészek között cseperedik. Zűrös élete az oka, hogy 17 évesen öngyilkossággal próbálkozik,fegyvere félrecsúszik, és a golyó tüdejében marad haláláig.Apja ezután Kolozsvárra küldi, ahol már érkezése estélyén elkártyázza pénzét,így dolgoznia kell, a tanulás rovására. Megélhetése miatt cikkek írásába fog.Boldog évek jönnek, ám egy idő után vágyakozni kezd apja után, és a fővárosba költözik. Később még ingázik Pest és Kolozsvár között,közben besorozzák, ám alkalmatlan a frontszolgálatra, s egy tátrai szanatóriumban kezelik. Novelláira/Bakaruhában, Lovagias ügy, júliusi éjszaka, Kártyaaffér hölgykörökben, stb/ az anekdotikus könnyedség és a hiteles lélekábrázolás nagymesterei közé avatják.Regényei:/ Téli sport, Családi album, Nemes fém,/, elbeszéléskötetei/ Az ötpengős leány, A vörös lámpás ház, A tigriscsíkos kutya,/ igen népszerűek. A Vígszínház házi szerzője lesz, 1929-haláláig 13 darabját mutatják be. Szomorú tény : írói aranykora mindössze 12 évre korlátozódik./ 1890.08.15-én született, 1942 október 12-én halt meg/.

Florence Nightingale- és az önfeláldozás

Firenzében szülei hónapokig tartó nászútjának egyik állomásán kopogtat náluk a gólya. Innen a keresztneve, szülei szülővárosát hívták így angolul.Tehetős bankár apja nagy súlyt helyez lánya neveltetésére aki így szerteágazó műveltségre tesz szert.17 éves amikor az Úr hangját véli hallani, és azt ,hogy életét szentelje mások szolgálatának.Sorsa eldől. Elszántan keresi Isteni küldetését, azt a hivatást, amely értelmet ad majd életének. Emiatt búcsút int hét esztendeig tartó jegyességének. Szülei kezdeti tiltakozása ellenére az ápolónői pálya felé fordul.Külföldi körutazásra küldik, hátha meggondolja magát,ő azonban Németországban elvégez egy ápolónőképző iskolát,majd Londonban fizetés nélkül dolgozik.Egy év múlva Törökországban, hadikórházban a krimi háború brit sebesültjeit ápolja.Higiénikus körülményeket teremt, az ellátás javítását szorgalmazza- eredménnyel. Szigorúsága rendkívüli, a "lámpás hölgy" nevet kapja, mert éjszakánként lámpással járőrözik a kórházban, egyebek közt a sebesültek és a nővérek közti testi kapcsolatot,megakadályozandó.Önfeláldozó munkájával elnyeri Viktória királynő rokonszenvét.Létrehozza a Katonai Orvosi iskolát, majd a londoni Szent Tamás kórházban megnyílik a nővérképzés. 1820. május 12-én született,és 1910. o8 13.-án hunyt el. Éppen száz éve.

Henri Rousseau- és a dzsungel

Legtöbben lekicsinyelték, mulattak rajta, ma nagyra becsülik.Lavalban/Loire-mente régió/ jön a világra. Apja bádogos. Iskola évei után ügyvédírnok. Kisebb lopásai elöl, a seregbe menekül, ahol négy évet tölt el.Utána Párizsban vámtisztviselő, ezért hívják később" finánc Rousseau"-nak. 19 évesen nősül, kilenc gyermeke közül csak egy ér felnőttkorba.Festeni kezd, gyakorlatilag előképzettség nélkül,nem ismeri az anatómiát, a perspektívát, a kompozíciót.Botanikus kerteket, állatkerteket látogat, meseszerű naiv bájú, színekben tobzódó buja, rendkívül részletgazdag dzsungelképeket fest,úgy hogy ő soha életében nem járt a trópusokon./Állítólag fél a vásznain megjelenített, maga alkotta vadállatoktól/ Ír is, zenét szerez, hegedül.1886-tól láthatóak képei a párizsi Szalonban.Az igazán nagy művészek kivételével kortársai lenézik, ám ő sokra tartja magát.Későn, 47 éves korában jön az első elismerés.Életműve a naiv festészet reneszánszát hozza, a szürrealizmus előfutárának tartják. Varázslatos álomvilágát gyakran rokonítják Csontváryéval. Vérmérgezésben hal meg.Sírversét Apolliaire írja / 1884. május 21-én született./

Elfeledett emberek

Néhány olyan emberről szeretnék szólni, akik sem az iskolában ,sem a köztudatban nem maradtak meg igazán bennünk, pedig igen kimagaslót tettek és alkottak, de megelőzték korukat, s az akkori értelem, nem fogadta be őket. Így hát a feledés homályába merűltek.Ma újra felfedeztük őket.

A következő nagy nevekről van szó: FLORENCE NIGHTINGALE

HUNYADI SÁNDOR

HENRI ROUSSEAU ÉS

FRANCOIS MAURIAC

olvassunk hát róluk!

Beszélgetni jobb mint beszélni

Az ember legnagyobb találmánya. Alkalmas arra, hogy gondolatainkat úgy rejtsük el, mintha közölnénk valamit, de arra is, hogy tényleg szóljunk valakihez.Minden probléma a beszédből származik. Ami kicsúszik az ember száján, visszavonhatatlan.Beszélni hatalom és fegyver. Don Juan képtelen volna a nőket elcsábítani, ha nem olyan ügyesen jártatná a száját.Ha valaki könnyen beszél, és élvezi a vele való uralkodás felelősségét,de a szex nem köti le, az politikus lesz. A beszédnek rejtett célja van, nem is egy. Teli szokott lenni veszélyes csapdákkal, védhetetlen szúrásokkal.Hathat megsemmisítően is.Lehengerlő dumával szemben csakis a hallgatás eredményes. Annyira csak, hogy lassan képes feltartóztatni.Helyettesíteni vagyis legyőzni nem tudja.Társadalom beszéd, vagyis hazugság nélkül nem létezhet. S minden hazugság, beszéd-e, ill. minden beszéd hazugság?Kétlem . Van őszinte beszéd is. A barátok vagy szerelmesek között létrejövő dialógus, a beszéd humanizálása. A jó ami kihozható belőle.A legmagasabb rendű jó! Célja egymás hiteles megtapasztalása, amelyre mindkét fél őszintén törekszik.Voltaképpen a másik valóságában való gyönyörködés és séta, az ilyen beszélgetés célja.Ha ez a cél megvalósul a beszélgetés hallgatásba torkollik.Nem némaság az.Előadódhat, hogy két ember között már nincs szükség szavakra. De nemcsak a szerelmesek beszélgetnek. Beszélgetnek barátok, szomszédok, igazi jó barátok. A lényeg a feleslegesség. Csak a lényeget. Bár néha szükségünk van némi tiszteletkörökre is, hogy célunkat elérjük. Embere teszi. Van aki szereti ha dicsérik. Azt dicsérjük. Bár nem szívesen tesszük, de a társadalmi kötelékek szorítanak. És az udvariasság? Hol marad. Hiszen sokszor az udvariasság késztet beszédre, s nem hinném ,hogy ez csak hazugság lenne. Hiszen jó udvariasnak lenni, s talán érdekel is némelyek mondanivalója. Hisz az írók is beszélnek. Elmondják történeteiket, de nem mondhatják el minden érdeklődőnek, tehát mondandójukat leírják. Akkor a beszéd hazugság? Tovább folytatva, az írók ,mivel történeteik, műveik, nagyrészt kitaláltak ,hazudnak? Nem szórakoztatnak. tehát nem értek egyet alanti íróval, ki a beszédet ledegralálja, mintha egy alantas dolog lenne. Nem az. Kell ,hogy beszéljünk. Egymással, egymásnak, egymásról, s ez az élet. így lesz az élet ismert, izgalmas, elbeszélt megismert. beszéddel adjuk át tudásunkat az utánunk jövőknek. Beszélünk a kisbabánknak. Beszéddel tanítjuk, beszéddel nevelünk, és beszéddel érintkezünk egymással. Tehát szögezzük le: Beszélni jó! őszintén, tiszta szívvel, tiszta akarattal.

A hétköznapok asszonyai Magyarországon

Egyre többet olvasok a nők egyenrangú helyzetéről, tudásuk fontosságáról, családi teendőik ellátása melletti, plusz munka végzésük, embert, lelket próbáló tevékenységükről.De nézzük meg jobban ezt a kérdést?!Ma egy középkorán túl lévő dolgozó nő, aki felnevelte már majdnem gyermekeit, a végső kimerülés határán van.Itt most átlagos dolgozó nőről beszélek, nem ilyen olyan helyezkedések által csúcsra tört,egykét, csaknem főnöki posztot betöltő hölgyről. Ám ha őket is górcső alá veszük ,megláthatjuk, hogy előre jutásukat innen- onnan nagymamák, kereszanyák, bébicsőszök, segítették, én az ilyeneket nem nevezném teljes értékű anyáknak.Az a középkorán túl levő nő, aki maga nevelte gyerekeit, bizony egy alig közép beosztás végén gürcöl számolva a nyugdíjig, letöltendő napjait. És mennyit keres?. Nagyon keveset. Ezt látva nagyon sok fiatal értelmiségi nőnek, bizony választani kell a férjhez menés, és a továbbjutás között. S lassan elszalad az idő, és jön a vágy ,hogy szülhessenek.Igen ám de a hasonló korosztályú férfiak már általában foglaltak, tehát szeretők lesznek, vagy beleugranak, bármilyen kapcsolatba.Itt is van egy bizonyos réteg, akik hangoztatják ugyan ,hogy mennyi mindent meg tudnak csinálni, munka, gyerek, otthon, de ha jobban belenézünk, a dolgokba, láthatjuk, hogy az illető hölgy nagyon szerencsés. Anyuka ,apuka, gyorsan előkapva, bejárónő, bébiszitter előkapva, ha kell.Tehát nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a nagy általánosság női berkekben, gürcöl. Vagy azért mert eddig is gürcölt , vagy mert vinni akarja valamire, de a gürcölés miatt, semmi másra nincs ideje, se pénze.És akkor olvassunk női lapokat.Olvasunk benne, ügyes asszonyokról, akik mindent elértek.Megkérdezhetem? Egyedül? Mert én úgysem hiszem! és megkérdezem azokat a hölgyeket akik, edző terembe járnak, hetente kozmetikushoz, hétvégi személyiség fejlesztő táborokba járnak, ill. tartják őket,Vellnes szanatóriumokban kúrálják, közeledő ideg összeroppanásukat, férjeik félrelépése miatt,és töltik, idejüket, női "bandázással" Ez számomra új szó . Egy női lapban olvastam , női tereferét jelent, ezzel azzal összekötve. Most azt kérdezem ezektől a hölgyektől, hogy miből?Ők keresnek ilyen jól, vagy a férjeik? Ha nagyok a gyerekek, akkor elhiszem azt,van rá legalább idejük! De honnan van rá pénzük?Egy egy kikapcsolódást nyújtó hétvége, két személyre alapáron 140 ezer forint, ha aput is visszük. Ha megértő a családom, egyedül megyek és akkor csak olyan 80 ezer forint, körül megúszom a felfrissítést,kívűl belül.No de ezt ki tudja megtenni? A bolti eladó aki megőrül estére, mert úgy fáj a lába, de azt a nyavalyás kenőcsöt sem tudja megvenni, ami olyan jó lenne, de csaknem 2 ezer forint. Hát inkább majd otthon felpolcolja egy kicsit a lábát, ha lesz rá egy kis ideje.Mert bármekkorák a gyerekek, mosni főzni, némi kis rendet csinálni, vasalni,remélem nem hagytam ki semmit tán! Vagy a tanárnő, ugyanaz, vagy az irodában dolgozó főnök dilijét elszenvedő, munkahelyét féltő/jaj csak a nyugdíjig kihúzzam/ adminisztrátor? Vagy aki valamelyik kapitalista gyáróriás leányvállalatánál dolgozik, és még a fizetéséért is örülni kell, ha időben megkapja?Ja tényleg és az ápolónők, ők biztosan mehetnek akárhová, még akár beutalót is tudnak jutányosan szerezni.Tehát ki marad kedves hölgyeim, nem írom le, tudják azt maguk jól. És még egy nagy táborról nem írtam, a nyugdíjas asszonyokról! Akik dolgoztak amíg az állam engedte, aztán még munka nélküliek is voltak, /sok van ilyen csak utána kell nézni, vagy a férjét ápolja rendületlenül,most otthon van rá szükség,és gondot jelent ha egy egy ünnep, vagy egyéb ajándékozás szándéka merül fel. Mert nem tud. Így is, úgy élnek ketten a férjével, hogy "már amink van kitart"és lemennek sétálni a szomszédos parkba.Ami icipici felesleget kiszorítottak, azt a gyerekeknek, vagy az unokáknak adják, mert "olyan nehéz ma boldogulni"És bármikor beteg lehet valamelyikük.Ki álltatja magát azzal, hogy Magyarországon az orvosi ellátás ingyenes? Az aki magánorvoshoz jár: próbáljon az illető elmenni egy állami szakrendelésre, mondjuk jelenlegi fájdalmával, a négy hónapra kapott időpontjával. Aztán ha végre az orvos előtt van, próbáljon szóhoz is jutni! S ha már ezen is túl van boldog lehet mert állapota , tökéletes, csak a kor, és az élet megviselte, kap egy pár gyógyszert aminek kiváltása sem volt semmi, ám szomorúan tapasztaljuk, hogy semmit sem használ. És kezdjük elölről az egészet, na még egyszer, és a hülye is rájön ,hogy egy kis pénz a borítékban, hatalmas ajtókat, és lehetőségeket nyit meg. Tán még a halál is tovább zavarható egy kis idővel.Vagy eleve nem kell Állami orvosi rendelőkkel kezdeni. Sorakoznak a privát rendelők. Egy állapot felmérés: 9.500 Ft, S Ha az állapot úgy kívánja a javasolt kezelések.Esetenként 4500 Ft.Tíz kezelés mondjuk, ezt vegyük alapul, az 45 ezer forint, plusz az állapot felmérés 9500Ft=44500-50 ezer forint.És ez még egy olcsó változat.Tudok jobbakról is, de felesleges felsorolni, hisz mindenki tudja az igazságot. most elfogult leszek, és magamat állítom példának. Rokkant nyögdjas vagyok, ami 38 500 Ft. Nagy szükségem lenne mozgásra, kikapcsolódásra, és egy női lapunkban olvasva nagy örömmel fedeztem fel, hogy újságíró hölgyek, szakemberek segítségével rendeznek "kikapcsolódós hétvégéket, lehet jelentkezni. Óriási lett az elhatározás bennem. Ó hát ez isteni, itt magamra lelek, elfeledem a rák okozta, problémákat, velem hasonló problémákkal küzdő asszonyokkal találkozok, mozgok, ez nekem van kitalálva. Nem hiába jó a gárda ősidők óta, ebben a lapban, tesznek az elesettekért is.Igen tesznek, közel 40 ezer forintért, plusz a megközelítés.Megértem, én már mindent megértek .Az egy napi szállás, az étkeztetés, a foglalkoztató fizetése, a zöld levegő beszívása, egy nő újra emberré válása, ez mind mind pénzbe kerül.Így hát kedves hölgyeim, meg kellett fosztanom önöket becses társaságomtól, és befizettem a vízdíjat,és kifizettem az orvosságaim közül a legfontosabbat.Így hát marad szegény asszonyoknak , akiket a kilakoltatás az elbocsájtás, a monoton, pénz beosztás marad, az öröm, hogy éppen a számlákat ki tudják fizetni.Mert erről nem beszélünk, ugye? Arról nem beszélünk, hogy egyes sztárrá vált riporterek, a reklámjaikért milliókat vesznek fel. Csak azt ,hogy milyen jó újra fiatalnak lenni! Arról sem beszélünk, hogy semmit fel nem mutató kétes életű tv. szereplők, miért vannak rendszeresen foglalkoztatva a tv-ben, újságban? Arról sincs szó, hogy egy nem művésznő ,csak egy háziasszony, hogyan vészel át egy mellrákot.Nem csak a művészek kapnak rákot, a hétköznapi emberek is, csak talán azért nem élik túl, mert nincs lehetőségük a különleges bánásmódra! Egyszóval ilyen a magyar nők helyzete. És most ne a kivételekre gondoljunk, mert nincsenek kivételek, csak segítségek vannak, ami külön szerencse, de nem érdem.Millió nő taposódik, és öregszik meg, öröm és önmaga kiteljesedése nélkül, és senki egyetlen szóval nem méltatja őket, még figyelemre sem.Ez is Magyarország s az ország imázsnak része kéne, hogy legyen.

A bolond ha olvas

Eddigi életem, fájdalomról, bukásokról, felkelésekről, s újabb bukásokról szólt. De mindig felálltam.Mert volt mibe kapaszkodnom. Kapaszkodtam én mindenbe, és mindenkibe. Elmentek, itt hagytak. De valami mindig maradt, és segített. Nem is valami, hanem valamik. A könyvek, a zenék. Ősi bakelit lemezeim, ma nekem az aranynál értékesebbek. Könyveim egy szálig a fejemben vannak. Ha egy hiányzik a polcról, már észreveszem.Ha egy klasszikust sikerül meghallgatnom, sírok. Máson is sírok. Pl. Presser régebbi dalain. Nem azért mert jobbak, mint a mostaniak, hanem mert azok az ifjúságom."képzelt riport egy popfesztiválról" Déry Tibor. Presser Gábor, Adamis Anna. Életet mentettetek. A műtőbe gurulva ez járt a fejemben: valaki mondja meg.... Nem mondta meg senki. Semmit. A szemembe.Legyen öröm, bántás, rágalom, fájdalom, egyedül, mindig csak egyedül. De nem volt nehéz. Itt voltak a könyveim, a kedves újságjaim, és kedves emlékeim.De a múlt démonai, most sem hagynak. Nappal már elmennek, de éjszaka mindig támadnak. Mintha tudnák, hogy akkor sebezhető vagyok. S meg is sebeznek nagyon. Órák kellenek mire megszabadulok, még az emléküktől is.Nem, nem igaz, az emléküktől soha nem szabadulok. S vannak ráadások. Hiába nem kérem. Álmomban itt vannak, s harcolok velük.De mindig győzök.S napjaim bár látszólag üresek, mégis telve, az agyammal. Az agyamban lévő kevéske tudással. Amit életem folytán felszedtem, megtanultam, tapasztaltam, s a könyvek adta értékek. Senki nem látja mennyi értékem van. Azt mondják, szegény vagyok. Igen pénzzel mérve szegény. De emberi értékeket lehet-e pénzzel mérni? Nem tudom. Viszont kenyeret, lakást, pénzt, nem adnak, emberi értékekért. Sokan, nagyon sokan nem is ismerik. Mi az ,autó, lakás, üdülő, vásárolhatsz érte? Nem . Tehát szegény vagyok. Nagyon szegény. S, hogy kibírjam e szegénységet olvasok, és írok. Mindent. És mindent hallgatok. Jó a fülemnek.S tán gyógyít is. És segít túltenni magam, emberi botorságokon, s így csak éjjel jönnek, az álmok képében a rossz emberek. A rossz emlékek. A rossz jelenek. De én olvasok, és zenét hallgatok. Senki nem tudja ,hát megsúgom, erőt ad. Pénzt nem ,erre senki ne számítson, de erőt, s tiszta gondolatot, igen. És az életben ez a fontos.Vagy volt, a fontos. Ma mi a fontos nem tudom, de sejtem. Nem igaz, tudom. És elkeseredem.Nem beszélek róla senkinek.Mert félek. Mert az ilyen ember bolond. Nem én mondom, más mondta. Tehát bolond vagyok, én kis bolondom magamnak. Gyere hadd vigasztaljalak.

Látomások a zenével

Olvasni jó. Mert addig sem kell beszélgetni,tv-ét nézni, és nem kell hatszor körbefutni a háztömböt, hogy az isten áldjon meg, mozogj már egy kicsit.Olvasni jó. Mert készen kapod leírva azt, amit te is éppen úgy gondolsz, de egy épkézláb mondat nem jön ki belőled. Olvasni jó. Mert megismered a világot, ahol jobb volna élni,ahol Isten őrizz... Mert házhoz jön Szürreál Laci, aki akár az a réges- régi, oldalra fésült hajú, lomha mozgású, 46-os cipőt viselő bárzongorista fiú is lehetne, aki...És akkor már nincs megállás, jönnek zuhognak az emlékek, te lefelé mész, ő fölfelé jön a csigalépcsőn,folytonosan szembejövő vonatok, az isten szerelmére, mikor vált pirosra a szemafor!?Elolvasol egy novellát, kettőt, sokat. A múlt a jelen és a jövő. Ismerősek és ujoncok.Már leigazoltak, és diplomára várók. Mind egy helyen és mind a zenéről. Mert olvasni jó.Kezdd el.Úgyis abbahagyod, mert tolulnak az emlékek. Például így: Fiatal voltam,és mindenre képes.Kezembe adtak egy fagottot, jó nagy. És nehéz. Hazacipeltem, hogy bemutassam. A tudásom: négy hangot. Én is röhögtem.Egy ideig hurcoltam a városon át egy tanárhoz,aki szolfézst tanított,azt is gyatrán.Együtt próbáltunk kicsiholni egy, egy hangot, de a hangszer ellenállt. Nem harcoltam, csak nevettem. Jókat. Aztán szép lassan bemutatkozott a többi is. A táncoslábú magas, sudár.Szerette az operát.És együtt sírtunk Rigolettóval."Térden állva jövök hozzád" énekelte az orosztanár,de én inkább Bobby Solóra szavaztam.Pali bácsinak ellenálltam. Dacos voltam, és alkalmazkodni képtelen.Csupa közepes osztályzat.Aztán jöttek a Bartók- kórusok. Elbőgtem magam.Őt év múlva meghalt.Először nálunk.Brucknert vezényelt.A vállával, a lapockájával, minden hajszálával.Nem akartam, hogy megforduljon. Zengtek a kürtök, és én képtelen voltam tapsolni. Ölben hozták be.Leültették a zongorához, döbbent csend. Tíz perc múlva nagyobb volt nálam.Sokkal. Nem igaz, hogy az énekhang. Inkább a hegedű. Ahogy ő játssza Bachot.Derűvel és életörömmel. A kezébe adják a hangszert, mert két bottal jön be. Nekem is majd ezt húzzátok.Már nem sok anyuka. Mindjárt.És kinyillik ég, és föld, összeverődik száz cintányér, mit száz, ezer és tízezer,kiszakad egy új élet, azt hiszem, mégiscsak az emberi hang. Az a legszebb. Hirek: eltűnt, nem találják, talán, de mégse. És összeborul ég és föld.Nincs zene, nincs hang.Visz hangtalan csönd. Éles kanyarban letarolt fa. Oldalán kis koszorú, körülötte gyerekrajzok.Csak a gordonka tud így szólni.Fáj. Fáj a hang. Zsúfolt terem, zsivaj, lárma. Remegő lábbal a zongorához.Csak a kopogó hangok. Ellazulok ,élvezem. Most azt csinálok velük, amit akarok. és jönnek utánam. Félelmetes.

A zene a miénk ! egy női magazin írásaiból kiderűlt, nemcsak az írók írnak jól a zenéről, hanem a zenészek is szívesen írnak az irodalomról.

Engem igazán Abody Rita Szívdob c. írása ragadott meg, azt éreztem igazi telitalálatnak a színvonal tekintetében elsőrangú munkák között.Nem pusztán azért, mert magam is egy kicsit érintett vagyok- hatéves korom óta küzdök a reumatikus lázzal, és annak szövődményeivel,amelyek egy időben a szívemet sem kímélték- és ezért hasonló életkorban bármikor csereszabatos lehetnék a novellában szereplő csöppséggel:nem is azért mert a muzsika mindenható erejébe vetett hitem, pontosan megegyezik az íróéval, hanem, mert a szavakon túli művészetek talán legabsztraktabbjának megjelenését szavakkal érzékeltetni egyáltalán nem kisebb művészet.Meglehet, nagyregényre is alkalmas lenne a felvetett téma, ilyen formában azonban olyan sűrítmény,amely- mint a népdal-egy élet legfontosabb eseményére fókuszálva a lényeget, a minden mást elhomályosítót, ragadja meg láttató erővel: méltó folytatása Örkény Egyperceseinek. Tudom sok olvasó nem ismeri e művet, ezáltal nem is tudja miről beszél Kocsis Zoltán.Ezért ajánlom a mű elolvasását minden kedves olvasónak. Nagy élményük lesz ezt ígérhetem !Az írás megtalálható a Nők Lapja Novella idei nyári különszámában.

Emlékkönyv nosztalgia

Vedd elő emlékkönyvedet, s gyermek leszel újra. Gyermekkori féltett kincseink.Fiókok őrizték,míg pörgött az idő kereke.Vagy eltűntek a semmibe.Bennük ákombákomos, körmölt, tintásüvegbe, kalamárisba mártott, tollszáras tollheggyel, reszkető kis kézzel írt, gyerekes versikék. Az első lapokon gyöngybetűk. Édesanyáé, nagyikáé, keresztszülőké, kiknek ajándéka e díszes könyvecske.:A lapokat forgatván a fekete-fehér öltözetű apácák, tanítók, tanárnénik írásai,kik kezünkbe adták az írás eszközét, vagy a három lábon álló fekete, kockás vagy csíkos táblánál a krétát. Amott apu, papa, tisztelendő úr, szálkás kézírása. Simogatja a betűket a kezünk, emlékünk, szeretetünk. Jucikák, Mariskák, Bözsikék, Macák, copfos, fehér masnis, matrózruhás polgáristák betűi. Az apa késsel hegyezte színes ceruzás rajzokon satírozott keresztben, Jézus szentképről másolt arcképe.A záró oldalon:"Utolsó lapra írom a nevemet,utolsó leszek, ki téged elfeled." Jókívánságok! Jövő/ előtted a pálya, Leonardo Da Vinci-, Arany , Mécs László, Vörösmarty- idézetek. A rózsákkal szegélyezett társas lapon, osztálytársak, iskolatársak, rokonok nevei. Az alsó sarokban a piros rózsa leplén két nagybetű! A titkos monogram. Ma már unokáink hajtogatják le, fel. Örvendezve játszanak azzal, amit mi akkor nagyon komolyan vettünk, és megszépítette lányos napjainkat. Talán ők, s az idő, továbbra is megőrzi féltett kincseinket, mert vannak.Kinek szalvéták, ha orrom közéjük fúrom, még most is érzem akkori korom illatát, öltöztetőbabák, mi rajzoltuk, s papírból kivágva, nagyobb ruhagyűjteményünk volt, mint bármelyik mai sztárnak. Az igaz ma ezek a papírbabák s ruháik, kicsit sárgák. De őrzik emlékeinket, és bizonyítják azt, hogy mi is voltunk gyerekek, kamaszok, majd ifjú felnőttek, s nem vén, a mai kor tudatlanjaként, születtünk e földre. Életünk más volt, az igaz, szegényesebb, közösebb, de tán boldogabb. Mert volt jövőnk. s hittük, ha felnövünk, gyermekeink veszik át tőlünk, a staféta botot. Lám Emlékezni jó.S kinek emlékei vannak már gazdag ember.Néha elmeredve saját gyermek, s ifjú korunkon, remélve azt, hogy életünk, nem hiába volt.

"Uram, nézz végig rajtam,Uram láss meg te is engemet. Mindennek vége. Vége"

Na, Feri bácsi?! Na most milyen neked ott? Ahová már készültél, évek óta?Ami izgatott, amitől féltél, amire kíváncsi voltál, ahonnan vártál valami apró értesítést,utolsó eltávozott nagy barátodtól, Agárdi Gábortól? Ő bizony fittyet hányt ígéretének,rád se hederített többé, azóta, hogy megdumáltátok a Kútvölgyi kórház közös szobájában,hogy aki előbb eltávozik, az valami úton- módon jelez a másiknak,hogy milyen is ott.Van-e színház, társulat, jó bor, és vannnak-e gyönyörű nők?Most viszont, pár napja már te is tudod, hogy milyen az,annyi ideje készültél, amitől hol féltél,hol mohó kíváncsisággal vártad. Itt már minden meg volt neked! Nagy pályafutás, nagy szerepek, nagy sikerek, nagy kalandok, nagy hódítások, nagy szerelmek, nagy elismerések, a szakma tisztelete, a közönség rajongása.Csak a téged folytonosan körülvevő szeretetet féltetted, a hozzád tartozókat, családot, barátokat, bicegő sétákat a hegyoldalon, meghitt beszélgetéseket, az öltözők zugában...De hát immár elindultál? Mi figyelünk, várjuk a jelzést...Feri bácsi jobb ott? Mert itt, elárulhatom, nagyon rossz most.Rád emlékezünk, te hiányzol.Nagyon.

Fiatal életek indulója

Apáink mindig robotoltak,
Hogy lenne enni kevés kenyerünk,
Bús kedvvel, daccal, de dologban voltak,
Az isten se törödött velünk.

De felnőttünk már valahára,
Kik nem tudjuk mi az vígan élni,
És mostan vashittel, jó bátorsággal
Sorsunk akarjuk fölcserélni.

Tudjuk, apánkkal gyávák voltunk,
Nem volt jogunk se, csak igazságunk.
Most nincs, mi megállat az élet- úton,
De ha akad, nyakára hágunk.

Mi vagyunk az Élet fiai,
A küzdelemre fölkent daliák,
Megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor
Alattunk ez a régi világ !

Bánki M. Csaba

Kamaszkorában filmrendező akart lenni.Azt mondták neki, az akkoriban még létező Filmgyárban,hogy ehhez szükséges egy diploma.Bármilyen diploma. Jelentkezett hát az orvosira.Mire végzett rájött,hogy a rendezéshez nincs elég tehetsége.Nyolc hónapig előbb sebészként,majd Hevesben körzeti orvosként dolgozott.Véletlenűl került Nagykállóra, s lett elmegyógyász.Bánki M. Csaba egyetemi tanár, tudományos kutató.A kilencvenes években sorra jelentek meg Agy-trillógiájának kötetei.Néhány fejezetcím könyveiből:Van-e az agynak neme?Mindenki lehet depressziós?Mire jó a pszichiáter?Kissé borúlátó, amikor a pszichiátria hazai állapotáról beszél:"Addig amíg a pszichiátria arról szólt, hogy elektrosokkal szétroncsoljuk a beteg agyi pályáit, vagy bezárjuk egy hálós ágyba, senki sem bántotta a pszichiátereket. A korszerű gyógyszerek és terápiák megjelenésével, a tudomány-ág rendkívüli sikereket ért el, ezért egyre többen támadják".

Gyógyítás szavakkal

A pszichoterápia nem más, mint szavakkal tréningekkel, feladatokkal indikált biológiai változás.
A pszichoterápia nem baráti beszélgetés, és nem vígasztalás. Amikor a pszichiáter beszélget egy emberrel, akkor a másik ember agyában konkrét biokémiai változásokat idéz elő.Teszi ezt azért, hogy visszaadja a szabadságát. Egészség nélkűl ugyanis nincs szabadság.

Csak egészségesen vagyunk szabadok Beszélgetés Bánki M. Csabával az elmék gyógyászával

Riporter: a továbbiakban csak kezdőbetűvel fogom jelölni.

Évek óta nem láttam. Semmit nem változott.Bánki M Csabán nem fog az idő.

A neves pszichiáter,pszicho farmakológus az egyik legismertebb tudományos ismeretterjesztő hazánkban.

Sl:Sok depressziós, szorongó, pánikbeteg ember él közöttünk?

B:Nem ez a kérdés, hanem az, hogy miért csak ennyi?

Sl:Én is így érzem.Péntek van. a délutáni csúcsban,közel negyven percet araszoltam a büdös, zajos Kerepesi úton./ saját megjegyzés/ csak mindig ennyi baja legyen/Féltem hogy elkésem, és most majd szétszakad a fejem.Egyáltalán mi ezek között a korképek között a különbség?

B:A depressziót és a pánikbetegséget, bár két alapvetően különböző dologról van szó, Hasonló biokémiai alapfolyamatok okozzák.Éppen úgy van ez, mint mondjuk a bacilusoknál.Ugyanaz a mikroorganizmus a tüdőben és a vesében más - más betegséget idéz elő.Ugyanaz a szerotonin, vagy noradrenalin-zavar az egyik emberben depressziós, a másikban pániktüneteket idéz elő.A pánik, azaz a rohamokban jelentkező halálfélelem, a megsemmisülés érzése az agyi hírvivő receptorok túlérzékenységén alapul,és egy olyan katasztrófa reakció, amely katasztrófa nélkül váltódik ki az emberben.Ezért a beteg megpróbálja, szűk korlátok közé szorítani az életét, így a társaságot, utcát, boltot, munkát,utazást elkerülni.Viselkedésterápiával meg lehet a pánikosokat tanítani arra, hogy az amit érez, csak egy pánikroham, és, hogy igazából nincs életveszélyben.

Sl:A gyógyszer és a pszichoterápia ugyanúgy hat?

B:Mindenki tapasztalta már, hogy néhány alattomos kétértelmű mondat elég lehet ahhoz, hogy gyomorgörcsöt, fejfájást, kapjunk tőle.Ugyanígy néhány biztató, megnyugtató szó képes lassítani a pulzust,elernyeszteni az izmokat. A szavak élettani, biológiai változást okoznak az agyunkban, mely változások kémiai üzenetek, és hormonok formájában belső szerveinkhez jutnak el. Ha valakinek elmondok egy viccet, és ő nevet, akkor az agyában, mérhető biokémiai folyamatok zajlanak. Ha azonban azt mondom,hogy halálos beteg és rövidesen meg fog halni,teljesen más kémiai anyagok váltódnak ki.Kiderült, hogy pontosan olyanok, amelyeket a mai gyógyszereinkkel utánozunk. Tehát beszélgetés során úgy hatok a másik emberre, mintha beadtam volna neki valamilyen gyógyszert.

Sl:Talán az elmebetegségek nem is nevezhetőek betegségeknek?

B:Az egészséget, betegséget olykor nem is olyan könnyű definiálni. Freud azt mondta, az nevezhető egészséges embernek, aki képes örülni, alkotni, és szeretni. És tehetnénk hozzá, az aki képes kilépni azokból a statikus állapotokból, amelyek megakadályozzák őt abban,hogy szeressen, örüljön, és alkosson, vagyis mondjuk, ki tud lépni egy rossz házasságból, ott tudja hagyni a munkahelyét,ha az tönkre teszi a kreativitását, és megtalálja életében, azokat a tevékenységeket, amelyek örömet szereznek számára. Amíg erre valaki képes, addig nem beteg. Aki erre átmenetileg képtelen, még az sem biztos ,hogy beteg. A testi, lelki,szellemi egészségért folyamatosan dolgozni kell. Nem lehetünk örökké boldogok.De lehetnek boldog pilanataink.

Légy ura a testednek!

Épp egy magánéleti válság közepén voltam, amikor rábukkantam Simonfi Ági dömösi táborára.Talán az ösztöneim súgtak:" Nem gyötrődhetsz itthon, így soha nem jösz ki a gödörből!"- emlékszik vissza három évvel ezeelötti kalandjára Bihari Katalin, történelem-orosz-politológia tanár, aki azóta szinte függő lett attól a felszabadító közegtől, amit Ági életmód táborai és börzsönyi "Szuperhétvégéi" jelentenek. Csak amikor Dömös felé közeledtem, kezdtem el szorongani.Nem a mozgástól féltem, ellenkezőleg arra nagyon is vágytam, hanem az emberektől.Magamat is megleptem, hogy alig fél óra ismerkedés után feloldódtam, és máris kezdtem jól érezni magam.Ági rendet rakott az életemben. Hétkor keltem, kilenckor már tornáztam, délben ebédeltem valami egészségeset, utána megint torna, vagy kirándulás- nem értem rá, a problémáimon rágodni. Az esték jelentették a legnagyobb élményt. Holdfény, tábortűz, jó levegő... Lassan mindenki levetkőzte a külvilágban viselt szerepeit, és őszintén feltárta a lelkét.Kiderült ,hogy a többi nő is hasonló gondokkal küzd, mint én. Az az egy hét jobban hatott, mint egy pszichoterápiás kezelés. Eltünt a magányérzet, újra önmagam lettem, erősnek, magabiztosnak éreztem magam. A közös nevetések, élmények összekovácsoltak bennünket, a tábor végére közösséggé formálódtunk.Hogy hatott a torna? TARTÁST ADOTT. És nekem éppen akkor erre volt szükségem. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy minden fizikai gond, gerinc - és hátfájás mögött, valami lelki sérülés húzódik meg. Ági és munkatársnője,Fincza Erika közvetlensége és tornagyakorlatai gyógyírt jelentettek ezekre.Nagyon jólesett, hogy valaki végre figyel rám.Vettem két nordic walking botot is, és rendszeresen sétálok velük, ahogy a táborban tanultam. Tán az egész életem megváltoztatta ez a "Szuperhétvége"

A jövőnk

A jövő a legbelsőbb félelmeink otthona, és a reményeinké. De ha megmutatkozik, teljesen más, ahogy elképzeltük!