Idézet és hasonlóság.

"Tudtuk már rég,minden hiába,rák/marcangol és szemedben ott ragyog egy messszi és örök dolgokból font világ/s ,hogy olyan időtlen vagy te mint a csillag.Tudtuk,hogy meghalsz,tudtuk s mégis oly/árván maradtunk most a Művel itt.Nagysága példa. És magasság./ És szédület. Szívet dobogtató" Nem mintha össze hasonlítanám magam e költőóriással, de ember volt ő is , s a tudat, az elmenetel tudata, megtéveszti az embert. Hol boldog,hogy vége a szenvedésnek, hiszi, hogy egy jobb világ jő, aztán mégis tele van félelemmel.Mégis fáj elmenni! Mi lesz azokkal akik szeretnek,mi lesz velük nélkülem? vagy tán mégsem vagyok annyira fontos számukra, hogy egy arculcsapás, és utána mindent feledve éljék tovább megkezdett életüket?S ha így van miért hagyja a Jó isten hogy húzzuk amíg bírjuk a fájdalmat , és rágjuk magunkat tövig, hogy mit is tegyünk?Mégis fel áll az ember ,kihúzza magát s úgy megy tovább mint más. De arca napról napra mosolytalanabb, észre sem veszik,hogy már néha nagyon fáj a lét,és mégis könyörgünk a végén ,hogy még egy kicsit...S rájössz, hogy becsapod magad, s meghajolsz a halál előtt.