Menny és pokol

...azt kértem a Szűzanyától, hogy vezessen a szeretetével, és segítsen meglátnom a jeleket,amelyek visszavezetnek önmagamhoz. Tudom, hogy benne vagyok a körülöttem lévőkben, ők pedig bennem vannak. Együtt írjuk az Élet Könyvét, találkozásainkat a sors határozza meg, kezünket pedig az a hit fűzi össze, hogy tehetünk együtt valamit ezért a világért. Mindenki hozzájárulhat egy szóval, egy mondattal, egy képpel,és a végén minden értelmet nyer: az egyik boldogsága, mindenki öröme. Mindig ugyanazokat a kérdéseket tesszük föl.Mindig alázatra van szükségünk, hogy elfogadjuk, hogy a szívünk érti, miért vagyunk itt. Igen, nehéz beszélgetni a szívünkkel, de kell - e egyáltalán? Elég ha bízunk, követjük a jeleket, éljük a Személyes Történetünket, és elöbb vagy utóbb rájövünk, hogy részei vagyunk valaminek, még ha nem is fogjuk föl ésszel. A Hagyomány szerint a halálunk előtti másodpercben mindannyian ráeszmélünk létünk valódi okára. És abban a pillanatban jön létre a Pokol, vagy a Paradicsom. Ha ebben a másodperctöredékben úgy tekintünk vissza az életünkre, hogy tudjuk: elszalasztottunk egy lehetőséget, amikor az élet csodáját ünnepelhettük volna - az a pokol Az viszont a Paradicsom ha elmondhatjuk: "Követtem el hibákat, de nem voltam gyáva. Leéltem az életem, és megtettem amit meg kellett tennem."