Légy ura a testednek!

Épp egy magánéleti válság közepén voltam, amikor rábukkantam Simonfi Ági dömösi táborára.Talán az ösztöneim súgtak:" Nem gyötrődhetsz itthon, így soha nem jösz ki a gödörből!"- emlékszik vissza három évvel ezeelötti kalandjára Bihari Katalin, történelem-orosz-politológia tanár, aki azóta szinte függő lett attól a felszabadító közegtől, amit Ági életmód táborai és börzsönyi "Szuperhétvégéi" jelentenek. Csak amikor Dömös felé közeledtem, kezdtem el szorongani.Nem a mozgástól féltem, ellenkezőleg arra nagyon is vágytam, hanem az emberektől.Magamat is megleptem, hogy alig fél óra ismerkedés után feloldódtam, és máris kezdtem jól érezni magam.Ági rendet rakott az életemben. Hétkor keltem, kilenckor már tornáztam, délben ebédeltem valami egészségeset, utána megint torna, vagy kirándulás- nem értem rá, a problémáimon rágodni. Az esték jelentették a legnagyobb élményt. Holdfény, tábortűz, jó levegő... Lassan mindenki levetkőzte a külvilágban viselt szerepeit, és őszintén feltárta a lelkét.Kiderült ,hogy a többi nő is hasonló gondokkal küzd, mint én. Az az egy hét jobban hatott, mint egy pszichoterápiás kezelés. Eltünt a magányérzet, újra önmagam lettem, erősnek, magabiztosnak éreztem magam. A közös nevetések, élmények összekovácsoltak bennünket, a tábor végére közösséggé formálódtunk.Hogy hatott a torna? TARTÁST ADOTT. És nekem éppen akkor erre volt szükségem. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy minden fizikai gond, gerinc - és hátfájás mögött, valami lelki sérülés húzódik meg. Ági és munkatársnője,Fincza Erika közvetlensége és tornagyakorlatai gyógyírt jelentettek ezekre.Nagyon jólesett, hogy valaki végre figyel rám.Vettem két nordic walking botot is, és rendszeresen sétálok velük, ahogy a táborban tanultam. Tán az egész életem megváltoztatta ez a "Szuperhétvége"

A jövőnk

A jövő a legbelsőbb félelmeink otthona, és a reményeinké. De ha megmutatkozik, teljesen más, ahogy elképzeltük!

Igazság Angelina Jolie szájából

HA KAPNI AKARUNK VALAMIT AZ ÉLETTŐL, AZ AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG HA BELE VETJÜK MAGUNKAT.Véleményem szerint ez egy nagy hülyeség.Mi az ,hogy belevetjük magunkat? Hisz az a gyermek aki megszületett, már belevetette magát. És a tisztes dolgozó emberek? Az asszonyok akik nem önmagukat mutogatják és dolgoznak, gyereket nevelnek, szívükkel lelkükkel, az nem vetette magát az életbe? Nem a vetődésről van itt szó. Ki hová született, kinek mi adatik meg,ki mit tett le az asztalra.Hiszen a kis dolgok rakják ki a nagyot, és az élet nem úszómedence, hogy belevessük magunkat! Tán a számláit küszködve fizető akárki, nem az életbe vetette magát? Vagy az akinek beteg gyermeke van, és az élete az a gyermeke gondozása, és boldogsága?Esetleg a föld szegény országaiban, a létért küszködő gyermek nem az életbe vetette magát, azért ,hogy azt kapja, hogy nem hal éhen? Ilyeneket csak az mond aki egyáltalán nem ismeri az életet, soha nem volt dolga nehéz, megoldásra váró problémákkal, és nincs más gondja, minthogy mit is kezdjen a pénzével.Ne akarja már senki elhitetni azt, hogy bátor, amikor tudjuk, és és ismerjük a trükkfelvételek, varázsát. Tudjuk, hogy nincsenek gondjai, csak az ami számunkra ismeretlen, a jólét gondjai, aki azért politizál, hogy jó legyen a róla kialakított kép, hogy minden a karrierjét segítse.Nevetséges amikor valaki mert megteheti "aranyigazságokat" zúdít az emberekre. Sajnos sokan ebbe kapaszkodnak, és ezért letérnek a számukra kijelőlt útról, s lesz életük félre siklott.Hagyjuk meg a sztárok mondásait nekik. S mi éljünk a magunk mondásai alapján!