Mi emberek rengeteg ídőt töltünk azzal, hogy aggódunk a múlt, vagy a jövő miatt, s közben csak nagyon ritkán összpontosítunk a jelenre. Az igazság azonban az, hogy a múlt nem létezik többé.
Történelem. Az egyetlen hely, ahol még él, az az elménk: az emlékeinben, és a gondolatainkban. Mi mégis úgy teszünk, mintha a múlt még most is történne a jelenben. És ugyanez igaz a jövőre is. Úgy aggódunk a jövő miatt mintha már most történne. Szüntelenül rettegünk töle, pedig amikor eljön soha nem olyan szörnyű, mint amilyennek elgondoltuk.
Winston Curchill mondta egyszer a következőt: " Ha visszagondolok a sok aggodalmaskodásra, eszembe jut az öregember, aki azt mondta a halálos ágyán, hogy rengeteg olyan baja volt az életben, ami megsem történt."
Legközelebb ha azt veszed észre, hogy az elméd tele van félelemmel, és bizonytalansággal, állj meg és emlékeztesd magad, hogy csakis a jelen létezik. Egyedül ez a pillanat az, ami van. Nincs múlt, és nincs jövő.
Az elménk hajlamos arra, hogy a múltban éljen,/ és olyasvalamire fókuszáljon ami már megtörtént/, vagy előre rohanjon a jövőbe, /és olyanvalamire fókuszáljon ami talán megtörténik majd./ - ahelyett, hogy a jelenben maradna.
Ha sikerül jelen lenned a jelenben, azzal megengeded magadnak, hogy értékeld, és élvezd az életedet - az adott pillanatban. Csak "legyél". Mártózz meg a jelen pillanat szépségében, és figyeld ahogyan a rossz érzéseid, és a félelmeid köddé válnak.
Írta Buba 2012 április 3. -án totál félelmei között, Sonia Ricotti gondolatai alapján
