Paolo Coelho neve,nem tagadom, számomra nem sokat mondott, hiszen írásai nem voltak annyira népszerűek nálunk, mint most. S egyszer kezembe vettem egy könyvét, s beleolvastam. Akkor jöttem rá mit veszítettem eddig! Most olvasok, őrült sebességgel olvasok, és pótolni akarom, minden számomra eddig ismeretlen mondatát. Új könyve most jelent meg, amiből pár mondatot szeretnék idézni, amit annyira magaménak érzek, mintha a saját gondolataimat öntötték volna gyönyörű formába. Tehát úgy írom e szavakat, mint saját gyondolataimat is írnám, ám sokkal gyönyörűbb, általa, Paolo Coelho megfogalmazásában! "Ez a kérdés civilizációnk kezdete óta foglalkoztat bennünket. A halállal véget ér - e az élet? Vajon átlépünk - e egy másik síkra? Vagy újra visszatérünk a Föld bolygóra? Új könyvemben az Alef - ben , saját személyes tapasztalatomat mesélem el egy igen kényes témával, a reinkarnációval kapcsolatban . Először is félre kell tennünk azt az elképzelést, hogy az idő mérhető : nem mérhető. Ezt a képzetet mi teremtettük magunknak, hiszen nélküle nem működne a társadalom: soha nem érnénk el a vonatot, és szénné égetnénk a süteményt a sütőben. Egy látható valóságot is kellett teremtenünk magunk köré, máskülönben hogyan maradhatott volna fenn az emberi faj a ragadozókkal szemben? Rendelkezünk memóriával, olyasmivel, amilyen a számítógépeknek is van. A memória arra való, hogy megvédjen minket a veszélytől,lehetővé tegye, hogy társadalomban éljünk, élelemhez jussunk, felnőjünk,és minden tudásunkat átadjuk a következő nemzedéknek. De emlékeink nem maga az élet. Az idő nem múlik: az idő csak a jelen pillanat.Itt, ebben a pillanatban, amikor ezt írom, velem van az első csókom, és velem van a zongora hangja, amelyen anyám játszott, miközben a gyerekszobámban voltam. Én az vagyok, aki voltam, és az is, aki leszek. Mivel semminek sincs se kezdete se vége - az örökkévalóság a jelen -, egyszerre élek át mindent, ami történt, és mindent ami történni fog. Félünk etttől: például azt kívánjuk, hogy a szerelem horgonyozzon le abban a pillanatban, amikor minden rendben van, - de ez csapda, hiszen a szerelem a jelennel együtt változik. Vajon én harminc éve ugyanazzal a nővel élek házassságban? Nem. Ő is változott, én is változtam,és velünk együtt a szerelmünk is átalakult. A születés nem kezdet, a halál pedig nem vég. Talán azt kérdezitek: és hol vannak azok akik elmentek ? Soha, de soha nem veszítjük el a szeretteinket . Velünk vannak, hiszen nem haltak meg. Képzeljünk el egy vonatot: nem látom, mi van a szomszéd vagonban, de a benne lévő emberek ugyanabban a térben, és ugyanabban az időben utaznak, mint én, mint ti, mint mindenki. Az a tény, hogy nem tudunk velük beszélni, és nem tudjuk, hogy mi történik a másik vagonban, semmi jelentőséggel nem bír: ők akkor is ott vannak . Az amit mi " élet" - nek nevezünk, egy sok vagonból álló vonat. Hol az egyikben vagyunk, hol a másikban. És néha átmegyünk az egyikből a másikba - például amikor álmodunk, vagy amikor hagyjuk, hogy magával ragadjon a rendkívüli. Mindez persze a misztikum területéhez tartozik. De ki nem találkozott volna azzal az érzéssel, amit deja vunek hívunk?Amikor egy másodperc töredékéig / amit aztán gyorsan el is felejtünk, hiszen nem értjük meg logikus gondolkozással/ elfog minket a bizonyosság, hogy már jártunk ezen a helyen, már voltunk ebben a helyzetben, már éreztük ezt az érzést. Minden éjjel utazunk az időben.Öntudatlanul is ezt teszük, amikor álmodunk: elmegyünk a közeli vagy a régmúltunkba. Amikor felébredünk, azt gondoljuk, hogy álmunkban abszurd dolgokat éltünk át, pedig ez nem így van. Egy másik dimenzióban jártunk, más életekben, amelyeket szimultán élünk, és ahol a dolgok nem úgy történnek, ahogy itt. Hogy hány életet éltünk már le? Valójában másként kell föltenni a kérdést : hány életet élünk most? Mindenkinek a maga dolga erre választ adni ! Ennyi az idézet. S mondjam azt , hogy rájöttem valamire, hogy választ kaptam a kételyeimre, a fel nem ismert dolgok rejtelmei feltárultak elöttem? Nem, de megnyugtat a gondolat, hogy vannak emberek, nagy gondolatokkal teli emberek, akik meggyőzően állítják, hogy életünk amit valóban érzékelünk, egy nagy utazás része, s a percek órák, napok, évek teltével, utazunk tovább, épp csak egy más vagonban!
Jó volt ezt leírni! Remélem más is elolvassa, és lelkét megszállja a béke, mert én megnyugodtam! Utazók vagyunk, életek utazói, s remélhető, hogy ennek soha nem lesz igazából vége!
