Álmaink ........ folytatás Bagdy Emőke nyomán

Nem tudunk létezni alvás, és álom nélkül. Milyen tartalmakat fejez ki az érzelmi agyunk álomképek formájában?Például azokat a vágyakat, amelyeket nem lehet kiszolgálni, nem lehet kielégíteni.Ilyenkor bocsánat a metaforáért, éhes disznó is makkal álmodik:azt álmodjuk, hogy csodálatos dolgok történnek velünk, éppen olyanok, amilyenekre nagyon vágyunk. Ám amikor valaki arra panaszkodik, hogy rettenetes rémálmai vannak, akkor is adjon hálát az égnek, amiért ilyen tökéletesen működik az ő teher mentesítő tudata! Amit ugyanis képileg kifejezett az öntudatlan, okos, az egészségét óvó idegrendszere,
abba már nem betegszik bele. A feszültségnek az a része, amely megbetegítené, belesűrűsödik egy képbe, és így kifejezésre jut.Ezért az álmodás folyamata nélkülözhetetlen.

Akit felébresztenek álmából, abban olyan feszültségi szint marad,hogy az élő fába is beleköt! Miért? Mert azok a kanalizációk, amelyek éjszaka szépen levezetik a feszültségeket, nem történtek meg. Azt hiszem, lassacskán bemelegszünk arra- mondja Bagdy Emőke előadása során - hogy együtt tudjunk haladni ebben a bonyolult lelki labirintusban.Vegyük azt a példát, hogy valakinek fáj valamije, ám képtelen rábukkanni ennek az okára. Hogyan is kell megszólítani ezt a fájdalmat?Úgy, hogy megpróbáljuk egy másik szintre felvinni, ahol már jobban kifejezhető.Tegyük fel az a problémánk, hogy rettentően szorongunk.Meg tudjuk jeleníteni ezt a szorongást?Képzeljük el, hogyan jelenne meg? Milyen színe volna?Milyen alakja volna? Mekkora volna? A vizuális csatornán mindezt jól ki tudjuk fejezni.Mondjuk elképzelem, hogy a szorongásom egy nagy, behemót alak, hatalmas fekete köpenyben. A hangja milyen volna? Borzalmas, olyan mintha valakit kerékbe törnének. A szorongásomat minden érzékszervi csatornára átteszem, képileg,hangban, mozgásban,illatban, ízben, tapintásban megjelenítem, ahogyan az álom is teszi, a maga érthetetlen nyelvén. Kinek a számára érthetetlen? A racionális gondolkodás számára.Ugye, követhető, hogyan működik a mi áldott jobb agyféltekénk, és az érzelmi tudatunk? Egészen döbbenetes, amilyen módon a képi áttétel tehermentesíteni tudja a szervezetet a bennünk rekedt feszültségektől.Persze ez nem megy mindig ilyen egyszerűen.Sokunknak voltak már például, visszatérő sorozatálmai - ilyenkor egy megrekedt, súlyosabb traumatikus feszültséggel birkózik az érzelmi agyunk, újra és újra megpróbálva azt az álom szintjére felhozni. Egy visszatérő rossz álom is nyomjelző, Ariadné fonala, a labirintusban. Azt hiszem láthattuk, hogy milyen csodálatosan szerveződik a lelki élet, amelynek a test egy kifejező csatornája.

Számos testi tünet, betegség, mögött valamilyen meghatározó pszichológiai esemény áll, melyet fel kell deríteni,s a pszichikum ilyenkor a kép nyelvén ad hírt a lelki gócról.A pszichológia áldott tudomány, mert addig simogazjuk a lelket, egy felszabadító helyzetben, amíg az illető elmondja azt, amit senkinek nem tudna elmondani.Sigmund Freud úgy fogalmazott: A pszichoterápia célja, hogy ami tudattalan volt tudatossá váljon!

További ismereteket lehet szerezni erről a témáról, : A tudattalan ösvényein c. könyv elolvasásával

Ariadné fonaláról tovább....Bagdy Emőke nyomán

Azokat a pszichoterápiákat, amelyek racionálisan próbálnak hatni az emberre, amikor az rögeszmésen/ és kártékony következményekkel/ hisz és állít valami olyat,ami nem felel meg a valóságnak, kognitív terápiáknak nevezzük.Ilyen helyzet alakul ki, amikor valaki azt gondolja magáról, hogy semmit érő vagyok.Minek is születtem? Minden rosszul sikerül nekem! Senki nem szeret engem! Teljesen egyedül vagyok a világban! Nincs jövőm! Mi lesz velem?És már ott is vagyunk a kognitív sémák, a vélekedések szintjén.Ezeket nevezte Aaron Beck, a világhírűvé vált kutató,pszichológus, depresszív sémáknak. Ezek hozzák magukkal, azokat az automatikusan betörő gondolatokat,amelyekben az ember rosszul érzi magát,a világhoz való kapcsolatát és a jövőképét pedig kilátástalannak. A világunkat ugyanis mindig az határozza meg, hogy mit gondolunk róla. A diszfunkcionális sémák - ahogyan a szakirodalom nevezi ezeket a hamis elképzeléseket, - rendkívül negatívan befolyásolják az ember saját magához és másokhoz való viszonyát. Ezen azonban lehet változtatni.Hogyan?
Úgy, hogy fokról fokra, pontról pontra, végig vesszük ezeket az állításokat, és igazoljuk, hogy hamisak.Vannak olyan speciális módszerek, amelyekkel a tudatos tudatban rögzült kártékony, az életet nehezítő képzetek, a depresszív sémák feloldhatók., bizonyos léleknevelő úton. Maga a pszichoterápia, amikor a lelki folyamatokba belépünk, olyan mintha egy szentélybe lépnénk: a lélek szentélyébe.Ebben a szentélyben természetes, hogy munkaszabályokat kell követnünk. Ha a diszfunkcionális sémák, hamis hiedelmek azok , amelyek depressziót okozva tönkreteszik a kliens életét, akkor ezen a szinten kell hozzá látni a munkához. Minden pszichoterápiában egy beszélgető csatorna nyílik meg.Vajon gondolkoztak - e már azon, hogy a gyógyuláshoz miért kell a beszélgetés?Azért mert a beszéd által az ember a benne lévő feszültségeket meg tudja jeleníteni, a benne ragadt, betokosodott,soha el nem mondott tartalmakat is a felszínre tudja hozni, föl tudja szabadítani, és ráhelyezni arra a folyosóra amelyen keresztül eltávozhatnak.Gondoljunk csak arra, hogy a jobb agyfélteke, vagyis az érzelmi agyunk időtlen - ami abban egyszer rossz, traumatikus élményként megjelent, és a forró memóriában rögzült, az mindörökre ott marad, ha világra nem segítjük. A rossz tapasztalatok a fejlődés során lerakódnak," mint a guanó, keményen, vastagon" - ahogyan József Attila mondta - és mivel a jobb agyfélteke, szoros kapcsolatban áll a testtel, befolyásolják a közérzetünket, fizikailag, és lelkileg egyaránt rombol. Mi történik akkor, ha egyszerűen csak elmondjuk azt, ami bennünket bánt, nyomaszt?Ilyenkor csak a tudatos tudat által elérhető szinthez férünk hozzá, amelyben nagy a feszültség. Gondoljuk csak el, hogyan tehető múlttá egy sérelem, vagy fájdalom? Egyedül úgy, hogy belehelyezzük az időbe! Ma elmondjuk, holnap már elmúlt, egy hét múlva már távoli múlt, le tudjuk tenni, tehát mindazt felszínre hozhatjuk magunkban, ami meg van rekedve a lelki rendszerben, és zavarokat okoz, a racionális és érzelmi agyfélteke közötti párbeszédben, együttműködésben is. Sokszor előáll egy helyzet, hogy a jobb agyfélteke a maga beszorultságában és közlésképtelenségében, csak a fájdalmat tudja üzenni. A fájdalom emberi átélése a szenvedés, amely több mint a testi kín: a lélek beszorultságának állapota. A fájdalmat a test nyelve fejezi ki, ezért az érzésvilágban, az érzelmi állapotban, a testérzetekben uralkodóvá válik a negatív. Ez nyilván a kioldódást a felszabadítást kívánja: hogy nyissuk meg lelki labirintusunknak azt a csatornáját, amely a két agyfélteke közötti kommunikációban lehetővé teszi, hogy az elraktározott fájdalom, sérelem, probléma kiszabadulhasson. Mindannyiunknak rengeteg tudattalan preverbális, azaz beszédtanulás időszak elötti időszakból származó emlékünk van, hiszen a fogamzástól kezdve, minden sejtünk tud arról, ami a szervezetünkben történik, az egész testünk a velünk történt események emlékét hordozza.Éppen ezért rengeteg olyan emlékünk van, aminek nincs nevük, amelyek előtte, vagy alatta vannak a nyelvi megfogalmazhatóságnak. Ha valakit ebben az időszakban ért valamilyen traumatikus behatás, melynek révén magas feszültségű, súlyos lelki góc keletkezett benne, azt komplexusnak nevezzük. A fejlődés során mindenkit érhet trauma.Természetesen később is , bármely életszakaszban, de minél kisebbek vagyunk, annál nagyobb az esélye, hogy traumatizálódunk, a beszorultság állapotába kerülünk,, amit nem tudunk jól feloldani, csak, hogy úgy mondjam, túlélünk. Ezek a traumatikus gócok szépen bekerülnek bizonyos időtlenségi elraktározódásba, és erőteljesen kifejtik a maguk hatását. Mert miből is áll az élmény? Bármilyen.A dolog tudásából, megnevezhetőségéből, az emocionális tartalmaiból, és mindabból amit abban az élményállapotból a test átélt. Ha belegondolunk, hatalmas emlékraktárunk van, benne számos traumatikus tartalommal, amelyeket nem tudunk mindig jól megoldani, csak valahogy túljutottunk rajtuk. Túléltük ezeket, ám az a bizonyos góc, a lelki rendszerben ott van, beszorultan, megoldatlanul. Ez a traumatikus tapasztalat vezet a komplexushoz. Bizonyára már előfordult olyan eset mindenkivel, hogy pl. elvágtuk az ujjunkat, és mit ad Isten, éppen azt a fájó ujjat ütöttük be újra, és újra, valamibe.Pont azt, amit megvágtunk. Vajon miért?Azért mert érzékeny lett.Így szenzibilizálódik a lelki rendszer is, olyan érzékeny lesz, azokon a területeken, ahol már egyszer trauma történt.A traumatikus tapasztalatoknak eme korai bevésődései okoznak komoly testi és lelki zavarokat. Ilyenkor nem működik az a fajta természetes kommunikáció, amelynek során a testérzetek át tudnak menni pozitív élménybe, a kifejezhetőség, az átélhetőség örömébe. Ilyenkor egyszerűen nem akarunk a problémáról tudomást venni, - ezt nevezzük elfolytásnak. Ott van benn a fájdalom, ott feszít, de nem tudok hozzáférni, mert egyszerűen zavar keletkezett az elmondásra képes, bal agyfélteke és a beszédfolyamatok, valamint az érzelmi agy, összeköttetésében.A tudatos énünk a maga keservében ,csak azt tudja elmondani, hogy nem jól érzi magát, de eközben beszorultan vergődik a test, és az érzésvilág. Sok példa van arra, hogyan hordozzuk magunkban a legalapvetőbb testi elraktározódás emlékszintjén, traumatikus élményeinket. A praxisom és saját életem tapasztalatai alapján azt üzenem önöknek: szellőztessük a lelkünket. Akár akaratlagosan , tudatosan végzünk képi áttételeket, az máris lehetőséget nyújt arra, hogy a testben rekedt feszültségeket, átemeljük a képi megjelenítés szintjére. Ezt mindannyian meg tudjuk csinálni! Az álom például, hogyan is működik? Éjjel a racionális tudatnak, nagyon kevéssé sikerül a befolyása, ilyenkor elszabadul az érzelmi agy. az érzelmi agyat racionálisan egy háziasszonyhoz lehet hasonlítani, aki este körülnéz, és rendet tesz. elrakja kint hagyott ruhát, zoknit, mindent egymáshoz valót eltesz. Ugyanígy tesz rendet az érzelmi agy az élmények között, hasonlót a hasonlóval rendezve össze. Ezek memóriakonszolidációs folyamatoknak nevezzük, amikor minden a helyére kerül az agyunk rekeszeiben. Miközben ez a rendrakás zajlik, a testünkben rekedt feszültséget, a jobb agyfélteke, az érzelmi tudat, átteszi az álomképbe, kreál valamilyen, az állapotnak megfeleltethető képet, s így az álom nem más mint érzelmeink képi feldogozása. Az álom, így , a képi megjelenítés útján szabadítja meg a szervezetet, azoktól a feszültségektől, amelyek megbetegetítenének. Éppen ezért fontos szervezetünk számára az alvás, mert 24 óra után- és ezt tudományos tények igazolják, - a mentális folyamatok megzavarodnak. Nem tudunk létezni alvás és álom nélkül.
Következő részben az álmot tanulmányozom