"Már nem lelkesedéssel keresem, a bölcsességet, a lelki békét, meg a láthatatlan és a látható valóság közötti átjárást, hanem megszokásból. És hiába. Amikor huszonkét éves voltam, elkezdtem a mágiával foglalkozni. Különböző utakat jártam be, fontos éveken keresztül voltam a szakadék szélén, megcsúsztam és elestem, feladtam és folytattam. Mindenesetre azt gondoltam, hogy ötvenkilenc éves koromra már közel leszek a paradicsomhoz, és ahhoz a tökéletes nyugalomhoz, amit a buddhista szerzetesek mosolyában látni.De épp ellenkezőleg: nagyon is úgy tűnik, hogy még soha nem voltam tőle ilyen távol. Egyáltalán nem vagyok nyugodt, időnként - olykor hónapokra - önmagammal kerülök összetűzésbe. És ha végre sikerül elmerülnöm a mágikus valóság érzékelésében, az is csupán néhány másodpercig tart. Ami ugyan elég ahhoz, hogy tudjam, hogy ez a világ valóban létezik, de ahhoz is elég, hogy frusztráljon, amiért nem tudok magamba szívni mindent, amit megtanulok. Megérkezünk.Ha befejeztük a szertartást, majd komolyan elbeszélgetek vele. Most mindketten a szent tölgy törzsére teszük a kezünket" részlet Coelho: Alef c. regényéből
