A lélek tükre

A nő nem tudta, hogy szavai felperzseltek mindent, ami a  férfi szíve mélyén érintetlenül hevert  idáig.  Elbódította mint egy természetes narkotikum, amiből egyre többet követel , egyenlőre csak a lélek! Az       idősődő férfi fura érzelmekkel nézte az előtte heverő képet. Csontos ujjaival, lehelet finoman végigsimította a kép sziluettjét, majd folytatta végig saját nyakán, míg bele nem borzongott az érintésbe! A férfi keze most már habozás nélkül siklott le a billentyűkre, és halkan mondta, drágám, nem tudok betelni veled! Majd dühösen csapott a levegőbe a tehetetlenségtől. Sohasem tudtam, hogy ilyen nagyszerű nő létezik. S ezt most kell megtudnom, amikor már minden késő? Miért nem tudtunk néhány évtizeddel ezelőtt találkozni?

Most már késő, - biztosan késő...-de ne aggódj! Megoldom, mint mindent idáig! A férfi ráborult a képre, és hirtelen sírni kezdett, észre sem vette, hogy a kép ázni kezdett. - Együtt leszünk mindig, erre akár meg is esküszöm.- suttogta a férfi, és felkászálódott. A falitükörhöz lépett, s két újjal széthúzta szeme közti  bőrt. Habozás nélkül emelte föl a szikét, s vágott bele az érzékeny területre. A bugyogó vér pillanatok alatt elárasztotta arcát és fehér ingét. Nem törődött vele, lassú mozdulatokkal, körbe, körbe forgatta a szikét majd előre hajolva, tenyerébe ejtette a véres húscafatot. sebtében nyúlt a székre készített törölközőért, és próbálta betömni vele, a vérző lyukat, de a vérzés  csak lassan csillapodott. A férfi minden sietség nélkül,  lassan ment a fogasra akasztott kabátjáért, beletúrt a zsebébe, és kivett egy ezüst szelencét, és belehelyezte a tenyerében tartott véres szemgolyóját. Aztán leült az ágy szélére, s megvárta míg egy kicsit kitisztul a feje. Majd lassan ezt mormolta : én  a szeretetedet csak a lelkemmel tudom viszonozni!

Az álmodozásról

"Azt gondolom,  nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni,  hiszen  mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, /voltunk/ hogy mi lenne ha..... és a mindennapi élet gondjaból egyszerűen  kiszárnyalunk,  és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis "álmodozó" világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj, egy új  lehetőséget,  egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út,  ötleteiddel, virágzó, és élménydús is lehet,  tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani. De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön. Maradj mindig a felhőkön! "   ezt írta anno  Adam Lambert
Igen volt némi igaza, vagy tán van is, de nem minden olyan egyszerű ám, ahogy ezt ő elgondolta. Az álmok annyi mindentől  függenek. Nem jól írtam, álmaink semmitől nem függenek, csak a megvalósításuk.  Attól, hogy milyen család vesz körül, hol élünk,  milyenek az adottságaink. Van aki egy életen át azon küzd, hogy az álmai teljesüljenek, s a végén rájönn, hogy mindaz amiért annyit áldozott, valóban csak álom volt, s a megvalósult álmok, a legszégyenletesebb valósággá váltak. Nagy dolog az, ha az álmok valóra váltak ám, az sokkal rosszabb, ha a valóra vált álmaink valahol a megvalósításnál kisiklottak, és visszanézve, csak egy megvalósulatlan emlék az, mit mi álomnak hittünk. A felhőkön ülni pedig nehéz dolog Egy ideig megy, s aztán a megvalósítások rengetében  egyszer csak  hopp, és a földön találjuk magunkat. Piszok nagyot esünk. S az, hogy nagyot estünk még hagyján, de az, hogy mit is  találunk  idelenn, a mi kis elképzelt világunk helyén, az már egyenesen döbbenet. A valóságot. S az eddigi felhőn - ülés után a valóság elrémiszt, félővé tesz,  s tenni alig merünk valamit, s ha teszünk a mi kis elképzelt világunk  szerint, /hiszen másképp már cselekedni nem tudunk,  az álomvilágunk elringatott/, akkor fura dolgot fura dologra halmozunk. Ezek nem mindig  jövedelmezőek, a szó minden féle értelmében.

 Az emberek csodálkoznak, mi hoppon maradunk,  s nézzük vissza művünket, amely állítólag álmaink megvalósításának  eredménye, de inkább silány utánzata, már szemünkben. Fura bogarak leszünk, maradunk idelenn az emberek szemében, néznek, csodálnak, utálnak, elvetnek, rajonganak, csak egyet nem tudnak, hogy mi álmodozó emberek voltunk. S aki álmodózó volt,  az tényleg más ember, mert az a valóság hogy nem álmodozni kell, és aztán megvalósítani, hanem célratörni, egyetlen perc gondolkodás, líraian mondva álmodozás nélkül, csak menni s törni előre, a lehetőségek labirintusában. Igen az ilyen ember célba ér, sok mindent megvalósit, nem lép le a /mások által / helyesnek vélt útról, olyan lesz mint sok sok társa, és  senki nem fog csodálkozva,  csak jó véleménnyel rá, mert ő egy roppant ügyes, és céltudatos ember.
Tehát most álmodozzunk, vagy célra törjünk. Miután sok sok tulajdonságunkat a génjeinkkel hozzuk,  talán tulajdonságainkat ez is befolyásolja, ám ha valaki álmodozónak született, az úgysem tud semmit tenni. Míg egyszer le nem esik  álmai felhőiről, s meg nem tudja jól vetni a lábát idelenn, amit kétlek, hisz a született álmodozó, nem arról híres, hogy a földön oly ügyesen mozog,  hiszen a felhők vonzása labilissá teszi. Vegyük tudomásul, hogy mi ilyenek vagyunk, voltunk. Van ebben valami jó. Tán az, hogy más szemmel  nézzük, látjuk, a világot, vannak olyan érzéseink, amelyeket tán ha hasznosítunk, még a hasznunkra is lehetnek. Mert mi már megtanultuk: Álmodozni jó, de veszélyes, ám mi felválaltuk ezt a veszélyt. S a veszély vállalása minden erőnket mozgósította, s ha elpihennek is, bármikor előkaphatóak a tarsolyunkból. Álmodozzunk, érezzünk, s repüljük át az élet csúnya viharait,  még ha nehéz is, hisz a nagy esésben fél szárnyunkat a felhők és a föld között hagytuk!

 Írta Buba 2012 dec. 03-án egy lélektelen nap után

Főoldal az írásokhoz

SOKÁIG GONDOLKODTAM AZON, MI IS LEGYEN A FŐOLDALON.TÖBB BLOGOT IS ÍROK, MIND KEDVES SZÍVEMNEK .VISZONT EZ AZ MELYBEN TALÁN IGAZI VALÓMAT IS MEGMUTATOM, OLYANOKAT IS LEÍROK, MIK NÉHA KÉNYES TÉMÁK, S MELYEK, SZÍVEMET, LELKEMET, FOGLALKOZTATJÁK.ÍROK A LELKEMRŐL, MÁS LELKÉRŐL, POLITIKAI DÖNTÉSEKRŐL, EMBEREK HARCAIRÓL. MINDENKINEK ELMONDOM, MI VAN ÉPPEN BENNEM, MI AZ MI FOGLALKOZTAT, S MI AZ MELYET LEGYŐZNI AKAROK. A FÉLELMET, AZ ÉLET ÉLÉSÉNEK FÉLELMÉT, S AZT, MIK CÁFOLJÁK, VAGY SEGÍTIK DÖNTÉSEIM LÉNYEGÉT.LEGYŐZÖTT BETEGSÉGEM, MEGMUTATTA, HOGY EGY EMBER MIRE KÉPES HA NAGYON AKARJA, ÉS HA BÁR VANNAK GYENGE PILLANATOK, SOK ERŐVEL MINDEN GÖDÖRBŐL KIMÁSZHATUNK. ÍRÁSAIM VEGYESEK. PRÓBÁLOK MINDENT LEÍRNI AMI MEGFOG , S AMIT AZ ÉLET LÉNYEGÉNEK TARTOK, AKÁR FIATALON, AKÁR IDŐSEBBEN. EZ A BLOG AZOKNAK ÍRÓDIK, KIKNEK GONDOLATAIK VANNAK, ÉS MEGFOGALMAZZÁK ŐKET, TISZTA SZÍVVEL ÉLNEK, S NEM ESNEK A PÉNZ CSAPDÁJÁBA.EMBEREK VAGYUNK, KIK ERŐSEK, KIK GYENGÉK, DE SZERETŐK, HA TUDUNK, ADÓK, S NEM MOSOLYGUNK MÁS VÍVÓDÁSAIK FELETT.BÁTRAN LEGYEN MEGJEGYZÉSE ANNAK, KI NEM ÉRT EGYES ÍRÁSOKKAL EGYET, ÉS KÉREM, AZ ÉN GYENGESÉGEIM IS NÉZZÉK EL.SZERETNÉM HA EZEK AZ ÍRÁSOK LELKI FELÜDÜLÉST IS ADNÁNAK, AMELLETT , HOGY EL IS GONDOLKODUNK NÉHA! KÖSZÖNÖM HA OLVASNAK, MINDENKINEK, TELJES ÉLETET KÍVÁNVA BUBA

Csak érezd jól magad!

Minden reggel ébredés után nagyon rossz hangulat vesz rajtam erőt. Köszönhető ez, az átélt élményeknek, 

betegségemtől való, tán már nem is reális félelmeimnek, s egyetlen pillanat elég, hogy megértsem, mennyire semmire nem való, e félelem. Örülnöm kell, hatalmas dolog az mi mögöttem áll, végig csináltam, s enyém az élet, s nem az úgynevezett "földi hívságok" azok, mik boldoggá tehetnek. Tudom a titkot: a pozitív gondolkodás. Csak egyet kell  még megvalósítanom, magamévá tennem, úgy hogy az belölem fakadjon : a pozitív gondolkodást, a semmi, és minden valóságának  megállapítását.

Lassan sikerül, ám még mindig nehéz, a megszokottól eltérő gondolkodás, gyakorlni kell, s mondogatni magamban mint a mantrámat, az életem az enyém, s nem azé, aki megszokott csökevényeivel rám erőlteti.

Mondogatom, ízlelgetem az új gondolatokat, tehát ez lenne a kezdet. 

"Nagyon sok könyv tanítja azt, hogy csak érezd jól magad, csak légy boldog és akkor minden rendben lesz, akkor teljesülnek az álmaid. Ez azért nem teljesen igaz....Illetve igaz, de nem úgy, ahogy  általában értjük alatta az örömöt a boldogságot". E közben rájöttem, hogy mekkora munka, de dolgozni kell a tudatunkon.  Most idézni fogok, A teremtő gondolatok kvantum modellje - Avagy miért olyan fontos, hogy mire irányítod a figyelmed:" c műből, ""Tudományosan elfogadott az a jelenség, hogy ha valamit megfigyelünk, akkor pusztán a megfigyelés ténye, - szubatomi szinten /atomok még kisebb részecskéi/ változást  erdményez a megfigyelt dolog viselkedésében, és tulajdonságaiban. Ez arra enged következtetni, hogy a tudat közvetlen és megfigyelhető módon, képes befolyásolni  az anyag összetételét és szerkezetét. A kvantummodell szerint az elektron valószínűségi pályákon mozog, és csak akkor kerül kiszámítható pályára, amikor megfigyeljük. Abban a pillanatban amikor tudatunkkal belépünk az elektron útjának érzékelésébe, az anyagi valósággá válik. Azáltal, hogy kapcsolatba kerültünk vele, az elektron a végtelen lehetőségek közül, azt a valószínűségű pályát választja, amelyikre megfigyelésünk által rákényszerítjük."" Most Richard Bartlett  számomra igen útmutató tézisét írtam le, ill. idéztem meg.

Folytatom a "Csak érezd jól magad" c. blogból  való szintén idézést, mert  szinte a saját gondolataim vetületeit látom leírva. Elnézést kérek a blog írójától, a kölcsönvett mondatokért, de remélem megérti, és szívesen adja e gondolatokat, hiszen tán ő már eljutott arra a szintre, amin én csak mint ferde lépcsőn,  egyensúlyozni próbálok. No persze, a majdani egyenes - járás reményében ! Tehát folytatom:
" Ugyanis annak amit "érzelemnek" hívunk, mindig meg van az ellentétpárja is. És amikor a hétköznapi értelemben vett jó érzéseken munkálkodunk, akkor lappangva, de mindig ott van az ellentéte. Tehát ha rossz kedvünk van, és megnézünk mondjuk egy vidám filmet, és jó kedvünk lett töle, de elötte meg rossz volt. Zavarosnak tűnik e gondolatmenet, de jól példázza, hogy az így kiváltott vidámság, és jóérzés, mennyire nem tartós. Állandóan figyelmeztetni kell magunkat, korrigálni, felspannolni....Nem azt mondom,hogy nem áldásos tevékenység  szabályozni a hangulatunkat, de ha csak ettől várjuk a pozitív életet, a tudatos teremtést, akkor rossz lóra tettünk. Létezik ugyanis egy másik mínőségű pozitív érzés, valami, aminek az a lényege, hogy nem érzelem". És most egy igen érdekes fordulat jön ebben az írásműben, aminek tán irodalmi értéke meghatározhatatlan, van, vagy nincs, nem ez a lényeg, még az is  lehet, hogy kész irodalmi virtuózítás, lényeg, hogy nem ez a lényeg, idézet jön, az idézertben.

""Az ego generálta pozitív érzések, már eleve magukban hordozzák önmaguk ellentétét, amelyekbe gyorsan átalakulhatnak./.../ Az ego generálta érzések, az elme külső tényezőkkel történő azonosulásából származnak, amelyek természetesen valamennyien labilisak, és bármely pillanatban megváltozhatnak.A mélyebb érzelmek, valójában nem is igazán érzelmek, hanem a lét állapotai. Az érzelmek az ellentétek világában léteznek. A lét állapotait el lehet ugyan fedni, de ezeknek az állapotoknak nincs ellentétük. Szeretetként, örömként, és lelki békeként - sugároznak bensődből.""

/Eckhart Tolle : Új Föld /

"Ezek a bizonyos Létállapotok tapasztalatom szerint nem "előállíthatóak", úgy mint a pozitív - negatív hangulatok. Ezek akkor bukkanak föl, amikor az útjukban álló akadályokat, blokkokat, negatív érzelmi mintákat elengedtük.

Ennek ellenére természetesen hasznos a hangulati életünk irányításával is foglalkozni. Lehet ezt úgy is, hogy felvidítjuk magunkat, de lehet éppenséggel nyomába eredni egy - egy  negatív érzésnek, hogy mit is takar. Van amikor egy kicsit nyomott hangulat mélyén, egész sereg elengedni valót találunk, - mint egy "hagyma héja..."

 Sajnos az én lelki békém még messze van. Igen lassan szedegettem a "héjat", s rengeteg elengednivalót találok. Csak az elengedés ne lenne olyan nehéz! 

Írta Buba, felhasználva Richard Bartlett gondolatait, és  istenotanonc blogjának számomra  fontos elemeit
2012 nov. 24.-én

Élni

Tegnap este írtam egy halottak "esti "megemlékezést egy előadás nyomán amit Pilling János tartott. Sokat gondolkodtam e mondatokon. Szerintem kevés ember tudja az elmondottakat megtenni. Belül. Mert kifelé mutathatunk bármit. Látszatra lehetünk vidámak, boldogok, élettel telik, ám az, hogy belül mi van, azt nem tudhatja senki. Nem tudom más, hogy érez, aki szembenézett már a halállal. Ó, nagy szavak ezek, de igazak. Hadd meséljek egy kicsit:

2003 előtt már hosszabb ideje nem éreztem magam jól. Nem voltam fiatal, de öreg sem. Úgy mondják, érett asszony.Fura tüneteim voltak, semmi különös, csak fáradtság izzadás, de az aztán nagyon. Egy napon fura látvány volt a bal mellem. Nem csomónak látszott, hanem egy lyuk volt benne, ám én ugyan meg sem mertem nyomni, de sejtettem mi a téma. 

Azonnal elmentem a gondozóba, ahol azonnal szinte ránézésre, megállapították, -daganat. Biopszia, tumormarker, s kérdés, van-e ismerős sebész orvosom, vagy ajánljanak. A világ akkora már forgott velem. Akkortájt, ez 2003-ban történt, dömpingjét élte a mellrákról szóló felhívások, reklámok, és mit ne mondjak, sorban haltak az asszonyok. Csak abból indulok ki, hogy a 40 lakásos házunkban 6 szomszéd- asszonyom ment el, három év alatt.  Ott helyben a főorvosasszony ajánlott egy jónevű sebészorvosnőt, akit szinte még abban az órában zokogva letámadtam, és ő megígérte, hogy mindent elkövet, bár nem garantál semmit, belülről kell látnia mindent. Ez volt egy csütörtöki napon, én hétfőn befeküdtem a sebészeti osztályra, és kedden már meg is lettem műtve. Az eredmény: 5 db roszindulatú csomó a bal kvadrátban, széles, egészséges, szövetcsikkal kivéve. Mell levétele, nem volt szükséges, háromnegyede eltávolítva. Ennyi! Jó tanácsként a főorvosasszony még javasolta, az akkor igen kezdetleges stádiumban lévő Avemar szedését ha lehet, azonnal kezdeni, és várni, amíg a seb kezd helyrejönni. Lógtak a csövek, teltek a végén lévő edények, ám lassan kezdett gyógyulni a seb. Aztán egy reggel már a kórházból való eljövetelem után fura dologra ébredtem. A karom, kétszeresre dagadt, enyhén elszíneződött, és a maradék mellem akkora volt, mint egy kisebb görögdinnye. Nem részletezem. Egy mell- műtétnél, ugye átvágják a hónalj idegeket. Ezt elég furcsán tapasztaltam, hiszen a bal oldalamon deréktól felfelé nem éreztem semmit. Erről senki egy szót sem szólt nekem arról, hogy előfordulhat, ill. így lesz. Halálra rémülve, hogy újabb daganat? Rohanás a főorv.asszonyhoz, és ő közölte, hogy "jaj, jaj", a nyirok- keringés nem indult be. Hosszú tűvel szivornya, két naponta, ám a dolog nem rendeződött, megoldhatatlanná vált az idő egyeztetése, vissza a kórházba. Megint két, három hét, amíg lassacskán leapadt a bal kezem dagadtsága, ill a mellcsonk, is nyugovóra tért. Itt vége is lenne a mesémnek, ha ekkor nem közölték volna, hogy kezdődhetnek a kezelések. Kezelések? Csodálkoztam én, ám valami elkezdett derengeni, hogy kemoterápia, sugár, egyszóval, megjelentem a miskolci onkológián. Itt fogadtak mint a futószalagon a féltéglát, megadták az időpontokat, bírok, nem bírok, nem kérdezték, menni kellett a kezelésekre. Se szó, se biztatás, csak a félelem, a várakozás órákig, és a fájdalom, frissen műtött bal felső rétegeimben.  Un. szendvics- terápiát kaptam, ami azt jelenti, mint azt az ott már járatos betegektől megtudtam, hogy 6 kemo, egy hónap pihi, 27 sugárkezelés, két részletben, majd újra 6 kemoterápia.  Hát végigcsináltam. Velem együtt műtött asszonyok, voltak akik nem vállalták a dolog pikantériáit, a hányást az öklendezést, az itthoni négykézlábon való közlekedést, a háló, a fürdő és a wc. között. Egyikük sem él, nem mondom, hogy azért mert a kezeléseket nem kapták meg, nem mondhatom, csak azt, hogy tán sokkal betegebbek voltak nálam. És azt is elmondhatom, hogy kibírtam mindent, különösebb lélekvesztés nélkül, tán hála a szedett, ivott Avemarnak. Apróbb  nüánszok: a háziorvos megjegyzése, egy, egy vérvétel előtt, "magával annyi problémám van", itt megjegyezném, hogy nekem is, azóta is rengeteg problémám van magammal. Bár keményen az ő dolga lett volna, a lelkiekben való gondozás is, ám én csak a nagykönyvekben megírtak, látványos gyógyításokból, tudtam erőt meríteni. Sokszor voltam a földön. Azért is, mert nem bírtam lábra állni, s azért is mert szörnyű állapotom  odakényszerített. Fetrengtem mint a partra vetett hal, jó, az csapkod,  akkor én is csapkodtam, nem, fetrengtem is, mint a lakodalmas kutya. Nem egy költői stílus ugye, de az állapotom sem volt túl költői. Sok barátom, rokonom volt, a rák előtt. Sokaknak segítettem, segítettünk a család is, a fiaim is, akik értetlenül, és félve álltak mellettem, mert arról, hogy rák, csak azt hallották, hogy meg lehet halni tőle. Nem, én a fejembe vettem hogy nem halok meg. Nem adom az életem, akkor sem, ha az orvosom, azt sem kérdi az ülve beadott kemo alatt, hogyan vagyunk, ugyanis hármasával ültünk az elfordított ágy mellett,  s időnk volt mint a tenger, míg folyt a lé. No ez elmúlt. Amikor minden kezelésnek vége lett, azt sem kérdezték meg a t. orvosok, vagy ápolónők, hogy vajon egyben vagyunk-e, nem fáj-e a lelkünk, nem félünk-e, van -  e  erőnk, minden után élni!? Akkor volt. Hatalmas elánnal fogtam az életem újrakezdéséhez, ám sokszor a sírással küzdve, máskor a fájdalommal, próbáltam újra embert faragni magamból. Nehezen ment. Érdekes módon magamra maradtam. Egyetlen barátnőm maradt, ám ő csak  az esti séták alkalmával tudott velem lenni, mert munkahelye volt- még-, a többi rokon és ismerős eltűnt valahol messze, még tán hónapokkal ezelőtt. Mert ugye, azt tudni kell, hogy mindaz a kezelés  amit kaptam, több mint egy évet vett igénybe, sőt még a második évemből is elment sok, a kontroll vizsgálatokra. Itthon voltam a kétségeimmel. Jó lett volna ha valaki csak annyit mond: ne félj! De én féltem! Nagyon. Tudtam, hogy a viszonylagos jólétem nem jelent semmit, bármikor lehet áttétem, bár próbáltam mindent elkövetni, amit a magam módján tehettem. Nem ettem csak zöldséget, abból is csak az ajánlottat, sok halat, étrendkiegészítőt, amit rákbetegségből gyógyultaknak ajánlottak. No igen.  Én ekkor már leszázalékolt voltam, és miután mint munkanélküli /hivatalosan/ betegedtem meg, rokkant nyugdíjam a min. határon állapítódott meg.Hogyan is telt abból a kevéske pénzből, a drága étrendkiegészítőkre. De valahogy telt. Főleg az Avemar volt a legfontosabb, s azt mondom ma, így daganat mentesen, hogy tán az, minek köszönhetem "jólétem". Igen ám, kilábaltam a nagy vészből, de mindent látva s megtapasztalva, azt a semmit nem jelentő lelki segítséget, amit ezeknek az elesett embereknek adtak az ellátó orvosok, /inkább az egymás közti intrikájuktól volt hangos az intézet,/  lelkileg teljesen lerongyolódtam. Közben édesanyám  meghalt. Utolsó szava hozzám az volt: érted megyek el gyermekem! Ennyi! egyszóval totálisan kiborultam, depresszió, és pánikbetegség. Itt most ne mondja senki, hogy könnyű ezt mondani, egyszerű hiszti, mert ma így hívják stb. Ki kell annak próbálni. Amikor  az ember úgy fél, mintha farkasok hada rohanna vele szemben, amikor nem érti miért is él, amikor tudja, hogy ezt is, azt is tenni kéne, s a keze béna, amikor a feje belül pörögni kezd, s tudja hogy jön a roham, a sírás, az önmagamban vergődés, s az esztelen miértek sora! S nincs férj, nincs gyermek, s nincs barát, rokon. A férj, dolgozik, a gyermek kicsi, s fél, csak sír, vagy inkább otthon sincs, ha már nagyobb, a rokon,  ismerős, messze  messze más határon, hisz nem pletykálni, beszélgetni, segítségért kell. És így eltelt jó néhány év. Küszködve félve, támolyogva, fájva, s mégis hitet keresve valamiben, s ők a gyerekeim voltak. Egyetlen szóval nem mondom azt, hogy ez mindenkinél így van. Biztos, hogy nem. Csakis én vagyok az a szerencsétlen flótás, akinek így alakult az élete.  Azt akarom elmondani, hogy nem tudom a magamévá tenni azt, hogy akihez közel áll a halál, az meg is barátkozik vele. Én legalábbis nem. Félek tőle, irtózom még a gondolatától is, szeretnék hinni, abban, hogy nincs vége a halál után, hogy itt az életben is tele vagyunk dologgal, de nem megy, és nem megy. Elolvastam minden ezzel kapcsolatos könyvet, írást, tudományos megállapítást, fordultam a spirituális dolgok felé, és nem megy. Félek a haláltól. Istenem de jól esett leírni. Mekkora kő esett le a szívemről, lelkemről. Annyira félek, hogy minden porcikám reszket, ha valamim fáj, ha valami jelét vélek felfedezni annak, ami nem való. Látom azt, hogy mennyien rohannak, futnak, és mivé lesz egyszer ez a hatalmas futás. Semmivé, félelemmé, megbánásé, odaadásé. Az életet itt

kell keresni, és most. Nem hiszem, hogy a "magasabb tudatosság" segítene itt hagyni a mát, egy jövőbeni élet miatt. Nem hiszem, hogy a halált meg lehet szokni, együtt lehet élni vele úgy, hogy az boldoggá tesz, és megszépíti a napjainkat. Nem hiszem, hogy van szép halál, és megérdemelt halál, és jó halál. A halál az halál. Borzalmas, befejező, és végleges. Elmegyünk, lehet,hogy máshová, lehet, hogy újra élünk, lehet, hogy tudatosabbak leszünk, lehet, hogy boldogabbak is. Egyszer, máskor, valamikor, a halálunk után. De nem lesznek ott a szeretteink, akik ma az életet jelentik számunkra, nem olyan lesz az ősz, a tél, nem olyanok lesznek az állatok, s a Föld, egyszóval, én ezt a létet választom. 

Mindazt amit a daganatos beteg - gondozásról írtam, régen volt úgy. Ma is nehézkes és drága. Ám remélem ,hogy ma már legalább az orvosok hozzáállása változott, hisz a mai  egyre szűkösebb anyagi körülmények között, még nehezebb dolgozniuk. Fájó, hogy a reklám kedvéért, különböző tv.adókon mindenféle igen jó, és hasznos, daganatos és egyéb betegségeket gyógyító szereket, eszközöket mutatnak be, és propagálnak, csak egy dologról feledkeznek meg, a reklám és a szereplési vágy, egyben a pénzszerzés reményében. A bemutatott gyógyadalékok olyan drágák, hogy valóban beteg ember, azt megvenni nem tudja. Pedig én aztán tudom mennyire hasznosak, és beteg embernek milyen szüksége lenne rá. Pl. nekem is. De akkor kinek is mutogatják, ajánlják, kin segítenek vele!? Szörnyű dolog ma Magyarországon beteg embernek lenni! Akaratunk csekélyke eszközeivel mégis harcoljunk jelen életünkért, hátha sikerül!     

Írta 2012 nov02.-án Buba

A halál mutathatja meg az élet szépségét

A mai kor embere nem  tud, és nem is akar gyászolni, pedig a megfelelően megélt gyász hiánya, lelki problémákhoz,  akár testi  betegségekhez vezethet - hívta fel a figyelmet Pilling János pszichiáter. Mint mondta :  sok téves hiedelem él a gyásszal kapcsolatban az emberek fejében.

Az egyik ilyen tévhit, hogy az gyászol jól, aki minél előbb túlteszi magát ezen. A másik, hogy az gyászol jól, aki erősen tartja magát aki nem sír.A sírást egyesek egyfajta primitív reakciónak tartják, teljesen alaptalanul. A társadalmi rítusok segítették a gyász feldolgozását, de ezek mára teljesen eltűntek, így a gyászolók helyzete még nehezebb.
Megoldás lehet erre, hogy családi rítusokat alkotunk magunknak. Egy jó megoldás lehet Pilling szerint, ha a családi ünnepek alkalmával, egy gyertyát gyújt a család az elhunyt emlékére, így jelképesen az eltávozott is jelen lehet, a rá való emlékezésnek köszönhetően. Amikor pedig a vendégek elmennek, elfújják a gyertyát is, szimbolikusan jelezve, hogy a vendégekkel együtt az elhunyt is távozik.
Akit megérint a halál, a mulandóság, könnyebben veszi észre, hogy mennyire szép az élet,  melyet elveszíthetünk. Pilling János beszélt arról is, hogy a haldoklókkal találkozó orvosként, gyakran hallott arról, hogy életük végén az emberek bánták, és belátták, a karrier, a pénz utáni hajszában, nem tudtak figyelni a családjukra, a szeretteikre. Életük végén sokan belátják, mit, és hol rontottak el korábban.

A kutató ezzel kapcsolatban kiemelte: Ha valaki nem csak élete legutolsó időszakában foglalkozik a halállal, akkor ez számos területen gyarapíthatja, gazdagíthatja életét. Minél inkább foglalkozik a halállal az ember, annál inkább azokra a kérdésekre kap választ, hogy miként lehetne jobban, teljesebben élnie. Hangsúlyozta -  Pilling János. A beszélgetés során a pszichiáter felidézte, hogy a halállal élete során, sokat foglalkozó  Polcz Alaine, mennyire életvidám ember volt, sugárzott belőle az élet szeretete. Polc Alaine halála után 2007 - ben, Pilling János így írt korábbi munkatársáról: " Azt hihetnénk pedig, hogy aki évtizedeken át  halállal, gyásszal foglalkozik, az bizonyára, igen komor emberré válik. Alaine azonban számos alkalommal elmondta: aki halni tanul, az élni tanul. Aki szembesül azzal, hogy mindent elveszíthet, jobban értékeli mindazt, aminek örülni lehet. A haldoklók arra is tanítanak, hogy milyen fontos megélni a múló pillanatok örömeit".

Pilling János előadása nyomán írta Buba 2012 Halottak Napjának estéjén

A figyelő meghallgató

"A valódi szeretetnek két arca van. az egyik a szerető, a figyelő , a meghallgató"                                                                                                                                       

A legtöbb ember szeret beszélni, és nem tud figyelni a másikra. A beszéd legtöbbször szabadulási kísérlet.Nem jó egyedül, nem jó a csendben.Valami feszít, hogy közöljek valamit, hogy érvényesüljek, hogy szerepeljek. Úgy kell ilyenkor a másik, mint férfinak a női öl - meg akarok szabadulni magamtól.

Kell a füled!  A lelked ! A figyelmed! Törődj velem! Hallgass meg! Figyelj rám! Karinthy Frigyes azt mondja, hogy ebből a belső feszültségből lett író," Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek!" Kell valaki aki meghallgat. Csakhogy hallgatni nem könnyű. Figyelni, hosszan, csendesen  és mélyen, egy másik emberre - nehéz. Hogy ezúttal ne rólam  legyen szó, hanem rólad. Hogy most ne én legyek fontos, csak te. Hogy nekem mi fáj, mi a bajom, nem lényeges. Odaadom neked a figyelmemet.        
Tied a lelkem, az időm - ez nem könnyű. Mert hosszan hallgatni egy embert - ha nem szeretem, nagyon nehéz. Figyelni a másikra nagyon fárasztó. Ehhez az kell, hogy én magam rendben legyek. Hogy ne féljek a saját csöndemtől, és az egyedüllétem ne feszítő pokol legyen, hanem harmonikus magány. 

Vagyis, hogy "jól legyek magammal". A kórházi osztályon azért ritka a jó beszélgetés,  mert mindegyik betegnek a saját sebe fáj. Nem tudnak figyelni a másik bajára, a magukét mondják.                                                                                              

Az életben is így  vagyunk. Nagyon kell szeretni valakit ahhoz, hogy azt érezzem, most ő a fontos, nem én.  Nem kis áldozat kell ehhez, mert senki sem képes kimondani azt, ami a lelkét nyomja. El van benne dugva tudat alá, és azért másról beszél. Tudod miért? Mert ő sem képes figyelni, önmagára .A figyelem ha valódi, nagyon mélyre tud látni. Lényegében a meditáció nem más, mint figyelem - gyakorlat. Megszüntetem a szétszórtságot, a lelkem nyugtalan zűrzavaros rezgéseit, és a csendben meglátom a tudattalanom sötét mélyéről ható bajom rejtett okát.                                                                                   
Így figyelek másokra is. 
Igazából ezt hívják léleklátásnak.                                                                        
Aki szereti a gyerekét, a párját, vagy a barátját, tudja miről beszélek, mert így lát, és így tud figyelni rá, a szív szemével!                                                                                

Müller Péter írása    lejegyezte Buba    október 08 - án

A lelkiismeret csapongásai

"Sok beszélgetésem telt azzal, hogy megmondták ki a hibás. azt mondták, a hitetlenek miatt, a hívők miatt, a zsidók miatt, a cigányok miatt, a németek miatt, az oroszok miatt, az amerikaiak és a franciák miatt, a románok, a csehek és a szerbek miatt, és, hogy a kínaiak miatt mindenképp, meg az arabok miatt, és a gazdagok miatt, meg a hajléktalanok és a munkanélküliek, meg a kornmány miatt. /..../ Kevesen mondták, hogy ők maguk miatt"

Érzelmekről

Az érzelmekről beszélni nehéz. Megfogalmazni azt, amit magadban belül érzel.Szavakba önteni szereteted, fájdalmadat, örömöd, bánatod, vágyaid és félelmeid, mindezt úgy, hogy átérezzék megértsék, és veled együtt örüljenek, vagy sírjanak. Az érzelmeid kimutatásával sebezhetővé válsz, mert olyan dolgokat árulsz el, amik lényed legbelsőjéhez tartoznak, s csak te tudsz róla.Gyakran saját magad is meglepődsz, és nem tudod kimondani senkinek. Szeretnéd de nem megy. Meg vannak a szavak, meg vannak az érzelmek, de egyszerűen nem tudsz kapcsolatot teremteni a kettő között, hogy az kifejezze az érzéseidet.   

Máskor azért nem mered elárulni, mert félsz mások reakcióitól. Vajon milyen következménye lesz annak, ha kimondod a gondolataid? És ez hogyan fog hatni, a későbbi kapcsolataidra? Hogyan, kinek, és mikor mondd el? Nehéz döntés.... de sosem szabad elszalasztani a megfelelő alkalmat, száraz ágak töredékeiként benned marad, és örökkön szúrni fogják lelkedet!                            

Az igaz barátaid sosem fognak kinevetni, kigúnyolni, vagy megalázni. Nem csúfolnak a könnyeidért, nem beszélnek ki a hátad mögött, mert egy napon lehet, hogy nekik lesz szükségük rá, hogy meghallgasd őket, még akkor is ha oly nehéz összepárosítani a szót az érzelemmel!

Írta Buba

Álmok az életből

Mint amikor szétfolyik a víz amelyet kezedben tartasz, s ujjaid közt engeded, úgy folyik ki az életem, saját testemből. Hatalmas vértavakon gázolok álmomban, viaskodok azzal, mit nappal nem létezővé gondolok, ám az  éjszaka démonjai mindent láthatóvá s élőnek láttatnak. Tudom, hogy az éjszaka igaz. Tudom, hogy minden napom, a megalkuvás, és a semmit tenni tudás jegyében zajlik, s egy másik élettel lett fölcserélve a mostani. Becsülettel végigéltem, ám az álmaim megmutatják a valóságost. Vívódásaimat a valódi, és leélt életem között.

Hatalmas szénhalom tetejéről csúszok mászok, lefelé ölemben egy pici gyerekkel, akit meg kell mentenem. Ezt jól tudom, és én mentem, viszem, rohanok a túloldal biztonsága felé. De a túloldal biztonságáért meg kell küzdenem. Hatalmas vértó áll köztem és a túlpart között, és én neki vágok, hogy átevickéljek, s közben a kisbabát is mentem. Úszni nem tudok, hisz a vér oly sürű, csak nehezen haladok, és undorodok a lassan már a számba csapodó félig alvadt vértől. És én küszködök. Már már úgy tűnik, hogy átértem, de valahogy mindig visszakeveredem ugyanoda ahonnan indultam, és csak a kisbabát védem. Már alig alig lélegzik, és egyszerre ott vagyok a túlparton. S  akkor egy pici ajtóban állok, ami épp, hogy valami fedezéket nyújt, és leteszem a terhem. S ahogy leteszem, a zsákot, a kisbaba helyén egy zsák krumplit találok. Szétguruló apró gumókat, amit sírva, térdepelve próbálok összeszedni, és eszemvesztve siratom eltünt kisbabám. Visszanézek, s látom amint a hatalmas vértóban hullámzik, hánykolódik egy pici baba, s újra visszaindulok érte. Megint megküzdök az áramló megalvadt vérrel, lábam fáj az erölködéstől, s mikor visszaérek, az ajtóban leteszem a batyut. Ekkor megjelenik a nagyfiam, és megkérdi, miért teszem ezt, minek még egy kisbaba, nem vagyok normális, hogy krumpli helyett egy gyereket hozok.Akkor belevettem magam a vérbe, már vergődve haladok át a túloldalra, s mászom fel örűlt sebbeséggel a hatalmasan tornyosuló széntörmelékből álló domboldalra. S mikor felérek látom az alattam lévő tájat. Egy ház, elötte tó, és ott játszik egy gyermek. Én fáradt vagyok, alig állok a lábamon, és szégyelem, hogy miket csinálok, s álmomban gondolom, hogy ez már az őrület. Felébredek, s vízben úszva keserű szájjal érzem, hogy tényleg ez már maga az őrület.

Csak legyél

Mi emberek rengeteg ídőt töltünk azzal, hogy aggódunk a múlt, vagy a jövő miatt, s közben csak nagyon ritkán összpontosítunk a jelenre. Az igazság azonban az, hogy a múlt nem létezik többé.

Történelem. Az egyetlen hely, ahol még él, az az elménk: az emlékeinben, és a gondolatainkban. Mi mégis úgy teszünk, mintha a múlt még most is történne a jelenben. És ugyanez igaz a jövőre is. Úgy aggódunk a jövő miatt mintha már most történne. Szüntelenül rettegünk töle, pedig amikor eljön soha nem olyan szörnyű, mint amilyennek elgondoltuk.

Winston Curchill  mondta egyszer a következőt: " Ha visszagondolok a sok aggodalmaskodásra, eszembe jut az öregember, aki azt mondta a halálos ágyán, hogy rengeteg olyan baja volt az életben, ami megsem történt."

Legközelebb ha azt veszed észre, hogy az elméd tele van félelemmel, és bizonytalansággal, állj meg és emlékeztesd magad, hogy csakis a jelen létezik. Egyedül ez a pillanat az, ami van. Nincs múlt, és nincs jövő.

Az elménk hajlamos arra, hogy a múltban éljen,/ és olyasvalamire fókuszáljon ami már megtörtént/, vagy előre rohanjon a jövőbe, /és olyanvalamire fókuszáljon ami talán megtörténik majd./ - ahelyett, hogy a jelenben maradna.

Ha sikerül jelen lenned a jelenben, azzal megengeded magadnak, hogy értékeld, és élvezd az életedet -  az adott pillanatban. Csak "legyél". Mártózz meg a jelen pillanat szépségében, és figyeld ahogyan a rossz érzéseid,  és a félelmeid köddé válnak.

Írta Buba 2012 április 3. -án totál félelmei között, Sonia Ricotti gondolatai alapján

Zilahy Lajostól üzenet nekünk

"Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában, és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetedbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlük. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok fellett, a szivarfüstben.                       Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani.                                                 Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket."
/Zilahy lajos/

A vezérmadár

                                                                                                                                                                    

Sokat , sokszor elnézem ezt a képet. Meghatónak találom, pedig sokak szerint abszolút érthető módon, nem igen mond a látványon kívűl semmit. Pedig hatalmas mondanivalója van. Tulajdonképp a cél, a követhető, a követni valót mutatja annak, aki azt elveszítette, valamikor, vagy még tán meg sem találta. Voltam úgy, hogy tudtam mindent. Legalábbis azt hittem, tudok mindent. Ám jöttek helyzetek, életállapotok, amikor teljesen elment a talaj a lábam alól. De jó lett volna akkor látni ezt a képet. Megértettem  volna, hogy van miért, kiért "vonulnom", van kit követnem, s nem a magam szertelen, és értelmetlen, igazságkereső csapkodásaim áldozata leszek. Mert voltam. Így visszanézve tudom csak, mennyit csapkodtam, forogtam a semmiben, minden cél, és értelem nélkül, megragadva a pillanat nyújtotta kapaszkodót, ami nem is az volt, csak én hittem annak. És kapaszkodtam rendületlenűl, követtem a követésre méltatlant, amíg az csak szedte ki belőlem, a néki fontosat. Ebből nekem semmi hasznom nem volt, legfeljebb annyi, hogy egyre kevesebb lettem, és egyre kevesebbet gondolkodtam. Bár voltak pillanatok, napok, órák, amikor láttam, éreztem a dolog értelmetlenségét, kilátástalanságát, de nem tudtam, ? Mertem? változtatni. Belesüppedtem a kényelmes meleg mocsárba, s aki esetleg figyelmeztetett arra haragudtam, mert tán rosszul  figyelmeztetett. Igen, mert sokféleképpen lehet figyelmeztetni. Lehet szeretve, kérve, meggyőződéssel, önző módon, lehet erőszakosan és lehet finoman, szeretve is. Én mindig az őnzőt kaptam, fogtam ki, s ez talán még nagobb elveszettségbe sodort. S aztán jött egy pillanat. Jött egy állapot amikor észbekaptam, hogy meghalhatok. Félve, remegve gondoltam arra amit elveszíthetek, amit semmire sem becsültem addig, aminek az értéke, ezerszeresére nőtt, és egyszerre megtudtam merre kell mennem. A vezérmadár után. S ki is a vezérmadár? A gondolat, az amelyik legbelül a lelkünk mélyén csendben kussad, és várja, hogy életre hívjuk.Hogy megmutathassa, hogy ő az első, aki után menni repülni kell, és minden áron. Sajnos, hogy erre csak most jöttem rá. S mi a gondolat? Az élet maga, de úgy, hogy kellő tapasztalatunk legyen élni vele. Nem lehet  kibújni a tojásból, s nekiindulni a világba, csak úgy, hogy senki, de senki, ne fogja meg a kezünket, s azt mondaná: gyere erre, mert erre a jó. S úgy sem lehet, hogy megszülettünk, szerencsétlenségünkre rossz helyre, s aztán ez a vezérvonal húz minket egy írányba, amíg csak mi magunk, a szörnyű sok balfékezés után rá nem jüvünk, hogy nem ez a helyes irány. De melyik az? Ki mondja meg, hogy merre menjünk? Volt amikor más volt a jó út, az volt az egyetlen, s aztán jött valaki s azt mondta , te rossz uton jársz, menj egy másikra. Ezekre soha nem szabad hallgatni .Az egyetlen út, ha szerencsénk van,  hallani véljük, csakis bennünk van, és bármi is történik, csakis ezt az utat szabad követni. A belső hangot. Ami szól, muzsikál, elindít, vezérel, s ha sikerül életünk hosszáig elkísér.                                                                                                                                                                  

írta Buba 

Tudunk - e elengedni?

Mindannyiunk életében vannak olyan emberek, /szerelmek?/ akik egyszerüen nem azért léptek be az életünkbe, hogy végig velünk maradjanak. Pedig mennyire reméltük akkor, s hittünk is erősen benne. Pedig csak azért voltak velünk, hogy átsuhanva életünk napjain, megmutassanak nekünk valami fontosat, ami megváltoztat bennünk dolgokat, örökre. Ha pedig eljön a nap, hinni nem akarjuk ugyan, de el kell őket engednünk, és nem tehetünk ellene semmit. Óriási bennünk a

veszteség, pedig igazából kaptunk valamit!!!

Megtapasztalta és lejegyezte Buba, hogy másnak se fájjon annyira! Pedig fáj, nagyon, de majd az idő......

Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod

Poláris világunkban mindennek van párja. Árnyék nem létezne fény nélkül, nappal éjszaka nélkül, férfi nő nélkül, éjszaka nappal nélkül, születés, halál nélkül. A hétköznapok mit sem érnének ünnepek nélkül.  Olyan sok a megfáradt, megkeseredett,  mosolytalan arc, és oly kevés az alkalom ami arra emlékeztet, milyen jó is élni. Persze az lenne a legjobb, ha képesek lennénk minden különösebb ok, és eszköz nélkül is megtalálni, ezt az ünnepi érzést magunkban, de egyenlőre úgy látom, ez igen keveseknek sikerül. A jó hír azonban , hogy meg lehet tanulni, és szokásunkká lehet tenni, épp úgy, akár a fogmosást. Csak kitartás, és rendszeres gyakorlás kérdése a dolog. Nézzük végig szertartásosan este, az elmúlt napot. A helyszin változó lehet, akár a fürdőkádban, egy hangulatos kényeztető gyertyafényes fürdő mellett, akár az ágyban elalvás előtt. A velem történteket "végignézem" mint egy filmet, sokszor tán belealszom, s ha van jó, hát hálát adok azért a kincsért amit az élet ad. Mert az élet tele van kinccsel, csak amíg ezek természetesnek hatnak, érezzük azt, hogy nincs nagy jelentősége. Egészség, élet, siker, az élet bármely területén, szeretteink, egy szivárvány, vagy akár egy most tavasszal nyíló tulipán, egy ismeretlen ember mosolya, ..... ugye? Nem törvényszerű, hogy egy betegség, egy tragédia,  vagy akár egy temetés kapcsán jusson eszünkbe, ki, és mi fontos, vagy igazán lényeges a hétköznapi rohanásban.                                                                                   

"Élj úgy mintha ma lenne az utolsó napod!"- mondja Gandhi, és ez egyáltalán nem egy szomorú gondolat. Sőt így minden nap ünneppé válik, az Élet ünneplésévé. Akár ünnep van, akár egy egyszerű novemberi  ködös, esős hétfő.

De addig is amíg ezt az életérzést, tökéletesen meg tudjuk valósítani, ünnepeljünk, amikor csak alkalom adódik rá, vagy tán akármikor. Érezzük, hogy az élet különleges ajándék, ne várjunk arra, hogy ezt más mondja el nekünk, aki netán már bőrükön megtapasztalták, gondoljuk át mi magunk létünk jelentőségét, és máris boldogabbnak érezzük magunkat.

dr. Hatalyák Krisztina  gondolatait olvasva, és átérezve,  írta Buba

Döbbenetes infók a Szeretetről és Albert Einsteinről

Tulajdonképp kétségek gyötörnek afelől, hogy jogos - e egy másik író, blog szerzőjének, művét saját blogomban szerepeltetni. Ám olyan mélyen együtt gondolkodom a blog írójával,

hogy egyetértésemet csak úgy tudom kifejezni, ha ideírom az ő írását. Talán minél több helyen olvashatóak ezek a gondolatok,  annál jobban számítható, hogy sokan elolvassák. 

Tán ez vezérel akkor, amikor az alábbi sorokat leírom, és az is, mennyire tökéletesen megfogalmazta egy ember a gondolataimat  a nélkül, hogy ismernénk egymást.

Tehát ebből látszik, hogy vagyunk együtt gondolkodók, sokkal többen, mint hinnénk.  

Következzék az írás maga!

Kb 100 évvel ezelőtt Albert Einstein rájött egy dologra, s a legnagyobb problémája az volt, hogyan is magyarázza ezt el az embereknek. Visszaemlékezett gyerekkorára, amikor is apja megmutatta neki, hogyan is működik az iránytű. azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy olyan ERŐ, amely láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk. Most viszont rájött valamire, amiről elképzelni sem tudja, hogyan lehetséges, annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.

Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik.

Pusztán gondolati teremtmények.

Egy hatalmas illúzió, ráadásul olyan tökéletesen megszerkesztve, mely illúzióban mindenki abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz.

Ekkortájt hagyta el a száját az a mondat, amit azóta idéznek tőle:

Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem! Mindez 100 évvel ezelőtt történt. Mi az, ami napjainkban történik?

Tudósok megállapították, hogy az emberi DNS - ben lévő információk mindössze 3 - 5 %  -a felelős azért, hogy a petesejt és a spermium találkozása után, egy hús - vér emberke születhessen.  95 % - a pedig egészen másért felelős. Bár sokat tanították, hogy az ember lelki lény, ám azt sehol nem mondták, hogy 95-% - ig az. Érted ezt? Ha belenézel a tükörbe, azt aki igazán vagy, nem is látod. Azt aki vagy, vagy lehetnél, mindössze 5 % - át látod!

Mostanában kezdték el kutatni, kutatgatni, a levegőben, az éterben, ill. ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket. Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. jobb kedve lesz, pedig nem látta, nem is hallotta azokat, akik előtte a teremben tartózkodtak. Mit jelent az, hogy ma már tudjuk?..... Hiszen legtöbbünk még sosem hallott erről. Ha ez igaz lenne mindenhol erről beszélnének. Ha valami fontos és igaz, annak vezércikknek kéne lenni a médiában. Vagy mégsem? 

A válasz: vagy mégsem!                

Hírszerző szervek sok  éve kutatják, hogyan lehetne kiszedni, fontos információkat, sok sok km -re lévő emberek agyából. Ehhez nagyon összetett pszichológiai ismeretekre, és az emberi lélek legmagasabb szinten történő tanulmányozására van szükség. A gyalázatos kutatások mellékterméke az, hogy rájöttek, mi a módja annak, hogy az ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára. De a legfontosabb, amit felfedeztek: ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is. Ez pedig nagyon veszélyezteti minden hatalom fennmaradását. 

Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Hit a Szeretet és a Hála Ítélkezés mentesség állapotában tartható fenn. Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhat elő, hogy akkor törjön ki az éhínség a Föld egyes országaiban, amikor a világon pont a legtöbb élelmiszert sikerült megtermelni. Amíg Bangladesben az emberek, a saját halott gyermekeit ették meg, addig Oroszországban a mozdonyokat búzával fűtötték. Annyi búza termett, hogy nem fért be a tározókba. Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, hogy Ázsiában több mint 40 millió 10 év körüli gyermek dolgozzon minden nap. Hidakat, autópályákat építenek, esténként pedig vas kontérekbe zsúfolva, bezárva várják a másnapot. Nem pénzért dolgoznak. A szüleik azért adják be őket ide, mert addig sem kell etetni őket. Arra ugyanis már képtelenek. Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála és az Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani, az emberi agyakban, és kvantum szinten a világban, melyek nagyban befolyásolják, az életben való boldogulásunkat, a kizsákmányolás és elnyomás gondolata nélkül. Ez teljesen független akár a vallásoktól is.

Ha valaki nagyjából követi gondolataink alakulását, biztosan észreveszi azt a folyamatot, amit nem tudok jobb szóval jellemezni, mint: Tudatosodás. Elindultunk egy úton, a magasabb tudatosodás felé. Olyan út ez, amin csak lassan lehet haladni, de nem a sebesség számít, hanem az, hogy az irány jó legyen. A világ megváltoztatásának kapcsán egyetlen üzenetünk van: mindenki dolgozzon saját magán. Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkani. Tudvalevő, hogy a villanyszámla és a lakástörlesztő részlet előteremtése, most teljesen eltereli az emberek figyelmét a nemesebb gondolatokról, de az anyagi világban való boldogulás is, a magasabb tudatosságban keresendő.

Ahogy Weöres Sándor írta: Az Élet bevásárló csarnokának felirata: Mihelyt  NEM KELL: mindenem a Tiéd.

Ha van egy nagy álmod higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett, és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul a megvalósulás felé.

Einsteintől átvéve: fogalmam sincs, hogy ez az egész hogyan működik, csak azt tudom, hogy igaz!

Elnézést kérek az abbCENTER szerzőjétől, hogy írását helyenként nem pontosan idéztem, ám azt hiszem a lényeg leírásával, sikerült e blog olvasóinak kíváncsiságát fölkelteni. A többi, e témával kapcsolatos  írás megtalálható, és olvasható, az abbCENTER honlapján.  

Tarnóczi Vilmos blogja alapján írta Buba    

Tudjuk azt, hogyan éljünk! Csak a megvalósítás nehéz!

Ha futunk a félelem elől, utolér,    befog, és ő használ minket : kihasznál, és elhasznál. De ha szembefordulunk vele, akkor mi használjuk fel a félelmet. Mint a sas a rázúduló vihart: szembefordul vele, és fölébe emelkedik. Éppen a vihar ereje segítségével. 

Minden legyőzött félelem felfelé emel! " -     

Gyökössy Endre  mondta   

Lejegyezte Buba                    

Tudatos életmód

                                   

" A különbség a között, amit megteszünk, és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot"

  

Mahatma Gandhi

Lejegyezte  Buba

Emlékezés egy szerelemről

Tőle kaptam az első  szerelmes csókom. Ő volt életem  igaz szerelme. Kis gimnazista, majd egyetemista fiú, aki látta a jövőt a gyertya libegő lángjában. Szökevény, aki többet tanított nekem az életről, mint korábban, vagy azóta bárki. S amikor elment az ártatlanságom is vele együtt vált semmivé. Amint írni kezdem e sorokat, lényem egy része úgy érzi, mintha olyat ébresztenék fel a lelkemben, ami holtan, és mélyen eltemetve nyugszik tovább. Ha nem is holtan, de mélyen eltemetve.  Eltemethetjük ugyan a múltat, de a múlt sohasem hal meg. Azoknak az éveknek az emléke úgy fonta körül a lelkem, akár a ház falán kúszó borostyán, amely addig növeszti indáit, amíg húzni- vonni nem kezdi a ház vakolatát, tégláit. Azért imádkozom, hogy a kínzó szorongatás ellenére se feledjem azt a gyönyörűséges szerelmet. Emlékezetem, akárcsak szemem világa meggyengült a hosszú évek során. Mégis vannak olyan  események, amelyeket egyre tisztábban látok ahogyan öregszem. Egyet biztosan tudok: túl sok dolgot tartottak titokban akkoriban  az emberek, olyan dolgokat amelyeket soha nem lett volna szabad elhallgatni. És olyanokat is, amelyeket titkolni sem kellett.

Lejegyezte Buba

Kapcsolatod az univerzummal

" Ne feledd, eltéphetetlen szálak fűznek az egész univerzumhoz, Istent is beleértve. És ez mindig is így volt. Az univerzum automatikusan reagál minden, egyes gondolatodra, és tettedre. Nincs más választása:így lett kitalálva.
Olyan mint egy tükör, amely az általad kibocsátott energiát veri vissza, feléd. Mindazok a gondolatok, és energiák, amelyeket az univerzumba sugárzol, így vagy úgy,de mindig visszatalálnak hozzád, az adott gondolatoknak és energiáknak megfelelő dolgok, és események formájában. Így működik az életedben a Vonzás Törvénye. Ez a zseniálisan megtervezett világegyetem tökéletes példája, a megváltoztathatatlan univerzális törvény. A Vonzás Törvénye magyarázatot ad, a véletlenre, a mindennapok szerencsés véletlenjeinek csodájára, és az ima erejére.Olyan világot kell teremtened magadnak, amelyet hála, békesség, és magasabb szintű tudatosság jellemez. Jogod van a boldogsághoz, és kötelességed, hogy a veled született tehetséged, vagy képességeid révén fejezd ki önmagad, de úgy, hogy örömödet leld abban amit teszel. Ha ezt tartod szem előtt a magad világának sorsát is kedvezőbb irányba tereled."
"Felelőtlenség volna hagynod, hogy az élet, csak úgy megtörténjen veled . Isteni jogod, hogy magad alakítsd a sorsodat " Ramtha

Élj a vonzás törvénye szerint

Az élet számos területén arra összpontosítunk,hogy mit nem akarunk - még akkor is, ha a saját egészségünkről van szó. Elég, ha arra gondolsz, hogy a betegség árnyékában a számunkra legkedvezőbb kimenetel helyett, folyton a probléma körül járnak a gondolataink. Kizárólag a betegségre és annak összes velejárójára koncentrálunk, a gyógyulás helyett. Aminek figyelmet szentelsz, az növekedni kezd, tehát érdemesebb annak szentelni az energiádat, és a gondolataidat, hogy jól akarod érezni magad. Maradj pozitív és derűlátó, képzeld azt, hogy makkegészséges vagy. Pozitív energiád, gondolataid, vizualizációid, megerősítéseid, imáid és meditációid - számodra legszimpatikusabb orvosi kezelésekkel kiegészítve - gyorsítják a gyógyulás folyamatát. Ne feledd: lehetőség szerint életed minden területén arra koncentrálj, hogy mit akarsz, ne pedig arra, hogy mit nem.

"A test és a lélek egészségének titka, nem a múlton való rágódásban, a jövő miatti aggódásban vagy a borúlátásban rejlik.... hanem abban, hogy bölcsen és őszintén éljük meg a jelen pillanatot" mondta : Buddha

Gondold csak végig, mennyi időt fecsérelsz el naponta azzal, hogy a problémáidat ecseteled, és arra összpontosítasz, ami nem működik jól az életedben. Most rögtön változtass a szemléleteden, kezd pozitívabban gondolkodni, és beszélni. Törekedj rá, hogy mindig a jót vedd észre. Figyeld meg merre kalandoznak el a gondolataid !? Meglepődve tapasztalod majd, milyen gyakran gondolkodsz, beszélsz, vagy cselekszel a valódi céljaiddal ellentétesen. Ne feledd, hogy mindig vonzol valamit, ezért zárd ki azt, amire nincsen szükséged, és kezd el vonzani azt, amire vágysz! Csak azokra a gondolatokra összpontosíts, amelyek érdemesek a figyelmedre, és tökéletes összhangban vannak álmaiddal, céljaiddal. Mellesleg az nem baj, ha észreveszed mire nincs szükséged. De ezt csak kiindulópontnak használd vágyaid megfogalmazásához, és próbálj leszokni arról, hogy túl sok energiát és figyelmet szentelsz neki. Csak addig gondolkodj azon, mit nem szeretnél, amíg nem sikerül meghatároznod, mi az, amit viszont szeretnél. Ez segít eldönteni, szíved szerint mit választanál,és máris világosabban látsz majd! Ezután összpontosíts a pozitívumokra, és lépj tovább.Kerülj összhangba a vágyott jövőddel. A jót keresd magadban és másokban is. Koncentrálj az élet szépségeire.

Garantálom nem fog elsőre sikerülni! Gyakorolni kell ezt is mint az egyszeregyet. De sok elvonulással, sok gondolkodással elsajátítjuk, a titkot, mely szerint jó élni, s ezzel nem csak a magunknak, hanem másokkal való kapcsolataink és más színbe kerülnek. S aki nem érti? Arra nincs is szükségünk! Ezt már nem magyarázom tovább, hisz ahogy én megértettem e tézis valódiságát, úgy ti is megfogjátok, aki valóban hisz benne. Ez az élet egyik nagy törvényszerűsége!

Lelki titkaink

Vannak pillanatok az életben, amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek mint parányi tűk megakadnak az ember húsában, és idegszálaiban. Amik olyan élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetedbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlünk. Halk pillanatok ezek, csak az ilyen halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre. Az élet hangos, nagy pillanatait gyakran előszedi az ember, minden alkalommal kiszínezi, átfesti, az érdekes nagy pillanatok lassanként megkopnak, elhalnak a boros asztalok feletti szivarfüstben . Csak azok a pillanatok az örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket.

A SZERELEMRŐL --idézet-

Aki szeret nemcsak boldogságot, de mérhetetlen sok szenvedést is átél. Minden mulandó, sokszor nem is bánjuk. Ha hideg a szívünk és nem szeretünk valakivel lenni,számoljuk az időt: múljon már el. Csak ha szeretünk, akkor állítanánk meg az időt. Akkor jó lenne ha örökké tartana az élet. A szeretet az egyetlen olyan állapot, melyről elvarázsolt lelkünk tudja, hogy ÖRÖKKÉVALÓ. "Az enyém vagy, s én a tiéd" időtlen állapot.

Gondolatok az áldozatvállalásról

Áldozatvállalás nélkül nincs megvalósulás. Ami az életünkben szép és nagyszerű, az mind önfeledt örömmel indult az útjára, olyasféle lelki élménnyel, mely érzéki szinten az ölelés testi kéjéhez hasonlatos,- de csak komoly áldozattal, és szenvedéssel tud a "világra" jönni./.../Áldozatot az ember mindig valamiért, vagy valakiért hoz, amibe, vagy akibe, szerelmes. Nem feltétlenül kell itt szerelemről beszélnünk. Áldozatot mindenkiért vállalunk, legtöbbünk azért akit szeret, vagy nagyon tisztel, az ok százmillió lehet,s tán még magunknál is fontosabb számunkra az a személy, akiért áldozatot hozunk. S álljunk meg itt egy pillanatra! Tán ekkor már nem is beszélhetünk áldozatról, hisz szívesen tesszük azt amit teszünk, vagy adjuk, amit adni akarunk. Megmagyarázhatatlan érzések burkolnak be, melegségtől átjárt testünk már, már a holtpontig jutott, hogy adjunk, akár magunkból. S boldogabbak akkor leszünk, amikor adhatunk. S tán ekkor már ez nem is áldozat, hanem adás, örömadás, a szeretetünk adása, annak kinyilvánítása. Adni, adni, adni,! Csak erre vágyunk. S hiszük, hogy így megtisztulunk, s az is általunk, aki e mérhetetlen szeretet kapja. Őszinte odaadás nélkül, pedig nincs igaz szeretet!