Volt egyszer nagyon régen egy sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás, és még sok más, így a Szeretet is.Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették a hajóikat, és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte: - Gazdagság,el tudnál vinni magaddal? - nem tudlak, a hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek itt nincs már hely számodra! Így hát a Szeretet megkérdezte a Büszkeséget, aki egy csodaszép hajóval közeledett: - Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni, - válaszolt a Büszkeség, - itt minden tökéletes, te esetleg árthatnál a hajómnak! Hát a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki épp előtte hajózott el, - Bánat, kérlek, vigyél magaddal! Óh Szeretet - mondta a Bánat, én olyan szomorú vagyok, Egyedül kell maradnom a hajómon! A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog volt, hogy meg sem hallotta Szeretet kérését. Hirtelen megszólalt egy hang: - Gyere Szeretet , én elviszlek Téged! - Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás lett, és boldog, hogy elfelejtette megkérdezni az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást: Tudás meg tudod mondani, ki segített nekem? - az idő volt,- mondta a Tudás. Az idő?- kérdezte a Szeretet .Miért segített rajtam az idő? A tudás válaszolt, - mert csak az idő érti meg, milyen fontos az életben a Szeretet.
Leírtam, mert igen fontosnak tartom ezt a gondolatsort. Nincs se múlt se jövő, ha elfelejtjük mindazt, ahonnan indultunk, és mentünk az úton. Egyetlen dolog, ami igazán létező, az az idő. Biztonságot, tudást, és szeretetet ad, szeretetre tanít. Tehát én nem hagyom az időt "csak úgy" elmenni. Bennem él, minden órája, és perce, mert úgy érzem, a mögöttem lévő út tett olyanná amilyen vagyok, ill. leszek.
Soha ne feledjük, vagy tagadjuk meg a múltunkat. Hisz az tett azzá amik most vagyunk. Sokan szeretnék ezt kitörölni a fejükből, ám úgysem hiszem azt, hogy ez teljességgel sikerül. Lehet - mint ahogy az írás írja,- gazdag, szép, bánatos, végül úgyis az idő az, ami segít rajtunk. Az idő, amiről azt hisszük, hogy végtelen. Nem, az idő nem végtelen, legfeljebb " öreg", s egyszer elmúlik. Ezt soha ne feledjük! S az amit hagyunk magunk után, ne legyen senki számára bántó, esetleg félelmetes, vagy szégyellni való. Éljünk úgy, hogy bennünk legyen minden, a múlt, a jelen, és a jövő! Csak így lehet az élet teljes, és ártatlan. Én már tudom.... tapasztaltam!