AZ ŐSI GYÓGYMÓD / részlet /

A fiatalasszony nagyon beteg volt. Annyira beteg, hogy Nyíregyházáról járt fel hozzám pszichoterápiára. Persze csak szombatonként tudott jönni, s akkor két
órát dolgoztunk együtt.

Egy éve tartott már közös munkánk, vajmi kevés eredménnyel. Egy napon felhívott telefonon: - Ha szabadságot vennék ki, és Pestre jönnék a barátnőmhöz, tudna naponta fogadni? - Persze, mi történt?- Éppen ezt szeretném elmondani! Történt velem valami nagyon fontos. - Jöjjön. Az történt, hogy egy délután, amikor a munkahelyéről hazafelé indult, két cigány aszony csatlakozott hozzá. Az idősebbik jósolni akart neki, de ő elutasította. Azonban a cigányok nem koptak le, kísérték és állandóan duruzsoltak neki, illetve csak az idősebbik. A fiatalabb mindvégig néma szemlélője volt az eseményeknek. Amikor már közel járt a lakásához, azt mondta a cigány nő: -Kedveském, magának beteg a lelke. Meggyógyítsam? Erre megtorpant. Mit láthatott rajta az asszony? De aztán tovább sietett. Végül is nem felelhette azt, hogy már jár Popperhez. A cigány aszony követte. A lakása elött megérintette a vállát: -Mondok magának három nevet. A három legfontosabb ember nevét az életében. És mondott három keresztnevet: a férjéét, a szeretőjét, és az enyémet. Ez úgy hatott, mint egy váratlan égzengés, amikor derült az ég. Megállt. Nézték egymást. A cigány asszony szeméből valami ősi mélység sugárzott, meg egy kis humor, mint amikor a tó vizén megcsillan a napfény." Mit fejezhet ki az én tekintetem - gondolta a fiatalasszony -, amit ez a nő észrevett?" Aztán csendben elindultak egymás mellett, kifelé a városból. Egy elhagyott horhosnál megálltak. - Van pénze - kérdezte a cigány nő. - Van. - Mennyi? - Talán százötven forint. - Adja ide! Kinyújtott tenyerében volt egy barna fakereszt, az alá gyömöszölte a pénzt. - Most fújjon rá! A világ négy égtája felé.....Apád, anyád, testvéreid mind ide gyűljenek! És akkor elkezdett lassan sétálni a varázslatos találkozástól megbűvölt nő körül. Valamit halkan zümmögött, kántált. A cigány lány messzebbről nézte őket. Úgy látszik , ő mégcsak tanuló vezető volt. A kliensem észrevette, hogy nem egyszerűen köröz körülötte, hanem egy spirált jár, s egyre közelebb kerül, hozzá. Végül már egészen az orra elött keringett. Akkor hírtelen lebukott, felhúzta a nő szoknyáját, lerántotta a bugyiját, és kitépett egy marék fanszőrzetet. Olyan fájdalom volt, hogy felordított kínjában. De a varázslónő eléje tartotta tenyerén a véres gyökerű szőrzetet. - Fújja szét az égtájak felé ! Fújja! Fújja! A szőrök szétszálltak a világba. A cigány asszony pedig megint spirált kezdett járni, de most ellenkező irányban. Zümmögött kántált . Egyre távolabb került . Végül egyetlen szó nélkül lassan elment. Fiatal társa követte. A kliensem mindennap eljött, de nem lehetett vele mit kezdeni, olyan álomtorlódásai voltak. Rengeteget álmodott minden éjszaka, egyik álom nyomult a másik nyomába, és nem felejtette el őket. Szótlanul hallgattam, mert nem volt idő beszélni róluk. Iszonyúan nyomasztó, misztikus, szadista, önpusztításról mesélő álmok voltak. Így telt el egy hét. A második héten az álmok ritkulni, és szelídülni kezdtek. De álomfeldolgozásról, asszociációról, még mindig nem lehetett szó. A hét végére mintha magától rendeződött volna a helyzet, talán kiürült az álomélete. Hazautazott, és megint jöttek a szombati két órák. Ám egy hónap elteltével azt kellett mondanom neki: - Drágám nem vette észre, hogy magát a cigányok meggyógyították? - Tudom. Minden neurotikus tünete elmúlt, férjével sikerült harmonizálni az életüket, a szerető is a helyére került. Rám már nem volt szüksége. Ritkítottuk az órákat, kéthetenként, majd havonta jött, aztán elköszöntünk egymástól. Mit tehettem volna? Utazzak le Nyíregyházára? Úgysem találom meg azt a cigány nőt. És ha igen, nyilván nem tanít meg az ősi mesterségre. S ha megtanít, s híre megy, hogy Popper a kliensek fanszőrzetét tépdesi, mikor zárnak ki a Pszichológiai Társaságból? Soha nem volt annyira mély értelme számomra a mondásnak - Suszter, maradj a kaptafádnál! - mint akkor. Különböző kultúrák nem összekeverhetők . De egy páciensemet mégis elvették a cigányok, és meggyógyították. Vagy rájuk is érvényes egykori sebész barátom mondata, amelyet akkor fogalmazott meg, amikor egy műtétéhez gratuláltam neki ? Én megoperáltam, a Jóisten meggyógyította, csak a Jóisten tudja, hogy hogyan .