Az álmodozásról

"Azt gondolom,  nem a világ legkönnyebb dolga álmodozónak lenni,  hiszen  mi egy egészen másik univerzumban lakunk. Mi abban vagyunk, /voltunk/ hogy mi lenne ha..... és a mindennapi élet gondjaból egyszerűen  kiszárnyalunk,  és nem akarunk az adott helyen maradni. Maradunk a mi kis "álmodozó" világunkban. Az én tanácsom az lenne, találj, egy új  lehetőséget,  egy perspektívát arra, hogy az álmodat beleépítsd a valóságba és életre keljen! Az új út,  ötleteiddel, virágzó, és élménydús is lehet,  tehát soha ne félj! Találd meg a kivezető utat az álmaidból, hogy végre valóra tudd őket váltani. De ne hagyd, hogy a komor világ letörjön. Maradj mindig a felhőkön! "   ezt írta anno  Adam Lambert
Igen volt némi igaza, vagy tán van is, de nem minden olyan egyszerű ám, ahogy ezt ő elgondolta. Az álmok annyi mindentől  függenek. Nem jól írtam, álmaink semmitől nem függenek, csak a megvalósításuk.  Attól, hogy milyen család vesz körül, hol élünk,  milyenek az adottságaink. Van aki egy életen át azon küzd, hogy az álmai teljesüljenek, s a végén rájönn, hogy mindaz amiért annyit áldozott, valóban csak álom volt, s a megvalósult álmok, a legszégyenletesebb valósággá váltak. Nagy dolog az, ha az álmok valóra váltak ám, az sokkal rosszabb, ha a valóra vált álmaink valahol a megvalósításnál kisiklottak, és visszanézve, csak egy megvalósulatlan emlék az, mit mi álomnak hittünk. A felhőkön ülni pedig nehéz dolog Egy ideig megy, s aztán a megvalósítások rengetében  egyszer csak  hopp, és a földön találjuk magunkat. Piszok nagyot esünk. S az, hogy nagyot estünk még hagyján, de az, hogy mit is  találunk  idelenn, a mi kis elképzelt világunk helyén, az már egyenesen döbbenet. A valóságot. S az eddigi felhőn - ülés után a valóság elrémiszt, félővé tesz,  s tenni alig merünk valamit, s ha teszünk a mi kis elképzelt világunk  szerint, /hiszen másképp már cselekedni nem tudunk,  az álomvilágunk elringatott/, akkor fura dolgot fura dologra halmozunk. Ezek nem mindig  jövedelmezőek, a szó minden féle értelmében.

 Az emberek csodálkoznak, mi hoppon maradunk,  s nézzük vissza művünket, amely állítólag álmaink megvalósításának  eredménye, de inkább silány utánzata, már szemünkben. Fura bogarak leszünk, maradunk idelenn az emberek szemében, néznek, csodálnak, utálnak, elvetnek, rajonganak, csak egyet nem tudnak, hogy mi álmodozó emberek voltunk. S aki álmodózó volt,  az tényleg más ember, mert az a valóság hogy nem álmodozni kell, és aztán megvalósítani, hanem célratörni, egyetlen perc gondolkodás, líraian mondva álmodozás nélkül, csak menni s törni előre, a lehetőségek labirintusában. Igen az ilyen ember célba ér, sok mindent megvalósit, nem lép le a /mások által / helyesnek vélt útról, olyan lesz mint sok sok társa, és  senki nem fog csodálkozva,  csak jó véleménnyel rá, mert ő egy roppant ügyes, és céltudatos ember.
Tehát most álmodozzunk, vagy célra törjünk. Miután sok sok tulajdonságunkat a génjeinkkel hozzuk,  talán tulajdonságainkat ez is befolyásolja, ám ha valaki álmodozónak született, az úgysem tud semmit tenni. Míg egyszer le nem esik  álmai felhőiről, s meg nem tudja jól vetni a lábát idelenn, amit kétlek, hisz a született álmodozó, nem arról híres, hogy a földön oly ügyesen mozog,  hiszen a felhők vonzása labilissá teszi. Vegyük tudomásul, hogy mi ilyenek vagyunk, voltunk. Van ebben valami jó. Tán az, hogy más szemmel  nézzük, látjuk, a világot, vannak olyan érzéseink, amelyeket tán ha hasznosítunk, még a hasznunkra is lehetnek. Mert mi már megtanultuk: Álmodozni jó, de veszélyes, ám mi felválaltuk ezt a veszélyt. S a veszély vállalása minden erőnket mozgósította, s ha elpihennek is, bármikor előkaphatóak a tarsolyunkból. Álmodozzunk, érezzünk, s repüljük át az élet csúnya viharait,  még ha nehéz is, hisz a nagy esésben fél szárnyunkat a felhők és a föld között hagytuk!

 Írta Buba 2012 dec. 03-án egy lélektelen nap után