Imádom a vasárnap reggeleket.Tudom,hogy csend van még,néha egy egy busz hasít végig az úton, de ez szinte kell. Korán ébredek sírva, hol jajgatva, majd megnyugodva ,hogy az ágyamban fekszem, örökkön visszatérő álmom, csak álom volt.Megmenekülésemtől megnyugodva , szívem lecsendesül, s lassan felkelek. Korán van még, csendben járkálok, ,hogy alvó szeretteim, meg ne zavarjam.Csönd mindenütt és megnyugvás.Kimegyek a kertembe. Ami esetembe egy erkély tele virágokkal.Végig nézem őket, kit megszidok kit megdicsérek.Szépségük a reggeli esőt köszönve szinte már tökély. Aztán csendben elkészítem reggeli morzsáim, de már gondolkodom.Nem akarok még, de muszáj, az agyam megint a szokott vágányon halad. Elvesztettem a fiam. Azt aki a testem húsából nőtt, aki a mellemből kapta az ételt, vére a vérem. Megvet és hozzá méltatlannak tart.Leköpött. Amikor a legnagyobb volt a tusa, a párom, aki megfogadta ,hogy jóban rosszban, egészségben betegségben, mellettem van nem védett meg. Sőt őrültnek nevezett, aki bántja gyermekét.Hol a jóérzés, a szeretet? Mi késztet egy fiatal embert anyja gyűlölésére. A szó amivel kérem, hogy ember legyen? A kérés, hogy legyen becsületes és zászlajára ne csak az önös érdekei jelszavát tűzze?Melyik anya bírja ezt csendben, és fájdalom nélkül tudomásul venni, hogy kit királyfinak nevelt, az csúf béka lett. A hasonlat nem jó, mert talán a béka sokaknak csúf, de lehet, hogy van lelke.S a fiamnak nincs. Elment, elszállt, felszívódott, talán nem is volt, csak én hittem? Nem ekkorát nem tévedhettem. Olyan jó volt. Vagy csak hittem, mert akartam, s különböző kifogásokat kerestem viselkedésére sokáig?Nem ő nem rossz, nem lehet rossz mert én neveltem. De hogy? Szeretve hűséggel, mindenem odaadva, s talán ez volt a rossz.Igen bennem van a hiba. Miért nem voltam szigorú ,miért nem állítottam korlátokat, miért nem büntettem?Nem tanítottam felelősségre, mert én voltam felelős helyette, nem tanítottam meg a tisztességre, mert én voltam tisztességes helyette.Nem csinálja, csak követeli a rendet, mert én raktam rendet helyette.Nem olvasott és olvas, mert én olvastam helyette!Én balga mert azt hittem ha jót lát, jó lesz belőle. Hittem a mesében? Jó tett helyébe jót várj? És a másik? Mindezt kkapva mégis miért lett jó? Az életem a családom volt, s most sem céltalan.Bár talán jobb lenne bevégezni, s pontot tenni minden kérdés végére, a kicsi fiamnak szüksége van rám .Nagyon. Férfias szemérmes szeretete átsüt magára erőltetett páncélján, és minden rezdülésem félti.Kellek neki. Nem valakinek , neki a fiamnak, a másik fiamnak. S ettől oly erős leszek, s megint oly féltő ,mint ki aranyat talált nagy szegénységében, s hiszi, hogy el fogják venni tőle.De nem veszik el. Nem ő az enyém , én vagyok már az övé. Mégis olyan vagyok mint a csorba bögre , miután elvesztette fülét, s fél, hogy kidobják. De kell, mert régi hűséges darab. De a bögre attól még csorba marad , s csorbasága fáj neki, a sok dicsekvő szép és hímes bögre közt.Hát ilyen a fiát vesztett asszony is. Már tenni nem tud semmit, csak eltűri mit kap, s védelmet nem remél, hisz hibás.Hibás mert nem tudta megtartani összes kincsét, mit kapott, s az önvád nem hagyja nyugodni. Már egész élete csorba lesz, de valaki ha visszaragasztja azt a fület, a ragasztás helye ott marad. Minden szó, és tett, öröm, és bánat, ellenére.
