A lélek tükre

A nő nem tudta, hogy szavai felperzseltek mindent, ami a  férfi szíve mélyén érintetlenül hevert  idáig.  Elbódította mint egy természetes narkotikum, amiből egyre többet követel , egyenlőre csak a lélek! Az       idősődő férfi fura érzelmekkel nézte az előtte heverő képet. Csontos ujjaival, lehelet finoman végigsimította a kép sziluettjét, majd folytatta végig saját nyakán, míg bele nem borzongott az érintésbe! A férfi keze most már habozás nélkül siklott le a billentyűkre, és halkan mondta, drágám, nem tudok betelni veled! Majd dühösen csapott a levegőbe a tehetetlenségtől. Sohasem tudtam, hogy ilyen nagyszerű nő létezik. S ezt most kell megtudnom, amikor már minden késő? Miért nem tudtunk néhány évtizeddel ezelőtt találkozni?

Most már késő, - biztosan késő...-de ne aggódj! Megoldom, mint mindent idáig! A férfi ráborult a képre, és hirtelen sírni kezdett, észre sem vette, hogy a kép ázni kezdett. - Együtt leszünk mindig, erre akár meg is esküszöm.- suttogta a férfi, és felkászálódott. A falitükörhöz lépett, s két újjal széthúzta szeme közti  bőrt. Habozás nélkül emelte föl a szikét, s vágott bele az érzékeny területre. A bugyogó vér pillanatok alatt elárasztotta arcát és fehér ingét. Nem törődött vele, lassú mozdulatokkal, körbe, körbe forgatta a szikét majd előre hajolva, tenyerébe ejtette a véres húscafatot. sebtében nyúlt a székre készített törölközőért, és próbálta betömni vele, a vérző lyukat, de a vérzés  csak lassan csillapodott. A férfi minden sietség nélkül,  lassan ment a fogasra akasztott kabátjáért, beletúrt a zsebébe, és kivett egy ezüst szelencét, és belehelyezte a tenyerében tartott véres szemgolyóját. Aztán leült az ágy szélére, s megvárta míg egy kicsit kitisztul a feje. Majd lassan ezt mormolta : én  a szeretetedet csak a lelkemmel tudom viszonozni!