Tőle kaptam az első szerelmes csókom. Ő volt életem igaz szerelme. Kis gimnazista, majd egyetemista fiú, aki látta a jövőt a gyertya libegő lángjában. Szökevény, aki többet tanított nekem az életről, mint korábban, vagy azóta bárki. S amikor elment az ártatlanságom is vele együtt vált semmivé. Amint írni kezdem e sorokat, lényem egy része úgy érzi, mintha olyat ébresztenék fel a lelkemben, ami holtan, és mélyen eltemetve nyugszik tovább. Ha nem is holtan, de mélyen eltemetve. Eltemethetjük ugyan a múltat, de a múlt sohasem hal meg. Azoknak az éveknek az emléke úgy fonta körül a lelkem, akár a ház falán kúszó borostyán, amely addig növeszti indáit, amíg húzni- vonni nem kezdi a ház vakolatát, tégláit. Azért imádkozom, hogy a kínzó szorongatás ellenére se feledjem azt a gyönyörűséges szerelmet. Emlékezetem, akárcsak szemem világa meggyengült a hosszú évek során. Mégis vannak olyan események, amelyeket egyre tisztábban látok ahogyan öregszem. Egyet biztosan tudok: túl sok dolgot tartottak titokban akkoriban az emberek, olyan dolgokat amelyeket soha nem lett volna szabad elhallgatni. És olyanokat is, amelyeket titkolni sem kellett.
Lejegyezte Buba
