Hullámok hercege

"Látás, hang, belső remegés.          Látás az amikor látsz valakit.         Hang az, amikor  hallasz valakit. Belső remegés pedig a perc, amikor egy mozdulat, vagy egy arc, győzelmet arat minden felett,  ami egészen addig fontos volt számodra! Amikor egy tekintet elmerül az arcodban, és bevési magát!                                              Csak úgy mint a hullámok a víz tükrén!"



Léna c. filmből  lejegyezte Marta után Buba                                              

2013.febr.22.

Üzenet

Angyal szállt az éjszaka mellém, s megsúgta utamon ő kísér. Hitet adott, álmokat és bátorságot, rózsaszin kezében, egy arcot, egy jóbarátot. Elvitte lelkemet egy titkos útra, megmutatta milyen kegyetlen az emberek háborúja. Megtanított látni.. mindenben a szépet. Ezt adnám most ajándékba néked.  Erőt adtál elviselni a nehézséget. Bátorítást kaptam, szép szavakat, és reménységet. Emberré, teljessé, csak mások által válunk,  ha nem fontos mindig, csak  a saját álmunk. Csendesen, szerényen hallgatom a zenét, s elküldöm vele, szívem minden szeretetét. Azt hittem a szeretet a jóság.... csak egy álom. Ám rájöttem, nekünk kell szétszórni a világon!


Valahonnan leírta : Buba 2013 februárja végén.

Mondok valamit.....fájdalmamban!

Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ, s az emberek rosszak. A világ szép, s az emberek jók. A rosszaság olyan, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként vissza, vissza tér. Akár a pestis, vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül. A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül, van egy másik világ, s ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed,  adottságaid , érzéseid, és az a sok láthatatlan holmi, amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered,  és ahhoz a mesterséges másik világhoz,  melyet magadnak csináltál,  csak annyi köze van,  mint hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét, midőn a földből előbújik.                      
Ha felületesen megnézed, azt hiheted, hogy ez a penészszagú halott szőnyeg, tartja a hóvirágot a hátán. Pedig nem így van. Előfordul, hogy erdőtűz  támad, s az avar tüzet fog, és elég. Elég a hóvirág is vele, ez igaz. De jövő tavasszal előbúvik megint. Miért? Mert gyökere mélyebben volt mint a halott avar, a földben volt, az igazi földben.                                                                      
 Így van ez veled is! Gyökered nem ebből a világból való, amit magad köré ácsoltál, s ha tűz támad, s rád dölnek e kontár tákolmány romjai: Éned az ösztön gyökérszálainak nyomán, visszamenekül az igazi világba, akár a hóvirág. Mert nincsen különbség, közted, s a hóvirágok között, abban a világban.  

Wass Albert

Lejegyezte: Buba 2013 február 18-án
 lbert

Részlet a "Kis herceg" - ből

" te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy uganolyan kisfiú mint a többi száz-, meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz, meg százezer.De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen  leszek....

/ Antoine de Saint- Exupéry : A Kis herceg 

Csak így.. Reményik sándor

Látomás

"Hogy miért csak  így:  Ne kérdezzétek: Én így álmodom, Én így érzek. 
Ilyen messziről,  Ilyen halkan, Ily komoran, Ily ködbehaltan, Ily ragyogón,
Ily fényes vérttel: Űzött az élet, s mégsem ért el.  Menedékem: A nagy hegyek, Az   élet fölött 
 Elmegyek:
S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:  
Én, örök vándor, s örök idegen "   
  
                               
            Reményik Sándor                


                        



Reménykedés egy téli hajnalon

Elveszve bolyongtam szerteszét a lakásban, várva arra, hogy egyszer majd csak fölébred valaki. Addig nem mertem hangoskodni,  a gépet bekapcsolni, nehogy a zúgásával bármilyen zavaró, mindenkihez megszokott alkalmazkodásom, nehogy a múlt záró akkordja legyen, nehogy azt higgye valaki hogy feldúlt vagyok. Pedig dehogynem, dehogynem! Szívem már hajnaltól a torkomba ver, az ágy kivet, majd magához húz, s várom a lehetőséget, amit tán az élet ad még. Nem várom, csak reménykedek. Bár megalázottságom úgy kívánná, hogy a gép közelébe se jöjjek, mégis abban hiszek,  hogy mindez a lidércnyomás egy rossz álom, "félreértések vígjátéka" de nem, mint látom, halálosan komoly, tán egy büntetés, tán egy ember igaztalanságának eredménye, tán nékem egy utolsó pofon az élettől. Megérdemlem, nem mentem magam. Kapaszkodtam, magyarázkodtam, még az utolsó percben is próbáltam megváltoztatni a lehetetlent, kérni azt, ami nem jár. Ahelyett, hogy észrevenném, mily csúfság esett rajtam, megaláztak, porba döngöltek, tiszta szívű valómból, kifacsartak mindent, ami jó szándékú és őszinte volt, pusztán egy hozzá nem értő emberpár áldozataként vergődhetek ezután, s gondolkodhatok, még, már, alig hátralévő életemben. Mennyire távol áll ez tőlem. Mennyire a megalázottak büszke viselkedésével kéne válaszolnom. De nem. Mégsem tanulok, mégsem érzem mennyire szertefoszlott minden ígéret, s vágyott dolog, s az mit szép jővömnek hittem. Hiába a remény, csak egy mankó, mellyel közlekedem ezután, elkövetkező napjaimban. Mert az izgalom, s a közöny játszása, az, hogy mindenki gyanakvását elaltassam, hogy mennyire nem érdekel ez, iszonyú energiáimat emészti. De nem fogok fölkelni, ezután kora reggel, lesve azt, hogy mi is a napközben esetleg adott válaszod! Nem fogok a géphez ugrani, s félve mások csodálkozásától, nem fogom lesni, érkezett-e távoli üzenet. Mert már biztos, hogy úgysem jön. Ez biztosan így van jól, ezt a sors akarta így. S egy asszony méltatlan szavai, mely annyira megviselt, melynek valótlan mivolta, a szívemig hatolt. Nem, nem akarom, hogy eszembe jusson, nem akarok gondolni rá, menekülni akarok,  a magam régi nyugalmába, és érzem, ez így lesz jó, így lesz egy el nem kezdett, s be nem  végzett fejezete, az életemnek. Hisz ebből áll az egész élet, vagy elkezdett és befejezett, vagy el sem kezdett, végig nem élt fejezetekből! 

                                                    írta Buba 2103 .01. 25-n egy rossz álomnak tűnő reggelen
                                                                                        
     

Istenmorzsák

" Egy mondás szerint onnan tudod, hogy fontos dolog történt az életedben, hogy utána már nem tudsz úgy élni mint azelött. Kaptál valakit, vagy éppen elveszítetted,   nagyon megbántottak, vagy éppen  te tetted, aztán pár pillanatra kívülről láthatod az életed.  Érzed valami végérvenyesen megváltozott. Mélységeid kékje, magasságaid zöldje, egymásra borul a távolból, apró pontokká váltak az emberek. Aztán belekortyolsz a teádba, visszarepülsz a földi reggeledbe. Érzed a permetező esőt, a szállingozó havat, de valahogy ma még ennek is örülsz.                                                            Mert megváltozott az életed! "                                                                            

                                                                                  Ismeretlentől leírta Buba 2013.jan 13.

Őszi levél

Régen jártál erre. Tán nem is baj. Sokat gondolkodtam azon, hogy engedhetem- e magamnak ezt a levelezést, mert a lelkem igen háborog. Nem is tudom tisztában vagyok -e magammal, úgy érzem mintha kavarogna minden bennem. Megzavartál engem nagyon. Tudom én, hiszen nem vagyok gyerek, mennyire lényegtelen ill. csak hazádhoz kötnek,e kapcsolatok, a múltadba kapaszkodsz általa. Ám én észrevettem benned mást is, és ezért nem akarom magam kínnak alávetni. Mert kín lenne részemről, részedről játék. Érzem, hogy nem vagy közömbös számomra, én vén fejű hölgyeménynek fontos ember lettél, lelkemnek melegítő társa. De kell-e ez nekem, Neked?  Neked biztos nem, nekem meg ha az mondanám kell, akkor is jó nem lenne, mert mindig is tudnám, hogy soraid mögött nincs semmi érzés. Hiába ágálok, hogy nem, nem,  nem írok, nem kelek föl ilyen korán, s lám igazam is volt, most mégis itt vagyok, mert érzem le kell írnom e sorokat. Tán akkor volt az első szívdobbanásom, amikor telefonáltál. De miért is?  hiszen régen betoltam szívem eme fiókját, hogy azt semmiféle tartalom meg ne érintse még véletlenül se, hogy életem ez a része elmúlt, nincs tovább. És egy nap megjelensz, mint lovas az égből, s felkavarod körülöttem a lecsendesült tiszta létet, s össze- vissza zavarod minden porcikámnak, minden sóhajtását. Miért, minek, hogyan? Olyan gyengeség van rajtam e miatt, hogy mit is tegyek, hogyan tegyem jól, hogy tudjam azt, szemem elött tartsam, nem vagy más te, mint életemből régi , nagyon régi életemből,egy pici darab, s vagy ismerős, egy nagyon távoli vidékről. 

Én mindig őszinte voltam, és vagyok magamhoz. És szóltam is magamnak - vigyázz! Elbolondul a fejed, s akkor mit kezdesz magaddal? Kidobnak, egyetlen levél nem jön, s egy, két, hét emléke marad, mit teszel? Az évszázados csend lelkedben felborul, s átéled azt a kínt, amit már nem lenne szabad! Akkor amikor az ember már rég lemondott arról, hogy szívét valaki megdobogtassa, akkor az duplán dobog, és nagyonbb a hatása, mint bárki gondolta volna. Mert én nem vagyok mégsem olyan, hogy az évek elmúltak, azért  nem jöhet semmi. Szép őszi idő mindig jöhet, s én miért nem fogadnám tárt karokkal, s ha keretek között is, az miért lenne baj, hisz akkor már a kor sok mindent megszab. S mégis ha ilyenkor jön bármilyen melegítő érzés, miért ne fogadnám azt boldogan, kitárt karral. De adnak-e? Tudom-e, hogy ad-e az, meleg sorokat, és érzést, kitől azt várom. No hát ez itt a nagy dillema, mi állandóan rágja a belsőm!
Nem tudok semmit, hát azt sem tudom mit is csináljak. Hiszen olyan sok minden függ attól amit te válaszolni fogsz! Vagy tán nem is válaszolsz, vagy halálra rémülsz, és soha nem is hallok rólad! Vagy úgy érzed mégis jó e sorokat olvasni, és örömmel tölt el. Nem tudom. Semmit nem tudok, most csak annyit hogy van messze, nagyon messze egy ember, aki kihúzott egy bezárt fiókot szívemben, s úgy hagyta tárva, nyitva, hogy csináljak azt vele amit akarok. És én nem tudom mit csináljak!


                                                     írta Buba 2013 jan. o3