Van egy álmom....Igen," have a dream" - mint Martin Luther Kingnek -, amely a megbocsátásról szól.Arról, hogy az év egyetlenegy napján azt mondjuk,hogy elég a harcból, az ítélkezésből, a fölényeskedésből, a cinizmusból, a "mindenáron győznöm kell"- viselkedésből, és kinyújtjuk a kezünket azok felé akikre haragszunk. Akik sértettek, megaláztak minket. Ezen az egyetlenegy napon a telefontársaságok, és az internet - szolgáltatók azt mondanák: huszonnégy óráig ingyen használhattok minket, hogy mindenkit elérjetek, akiknek meg akartok bocsátani. Ha komolyan vennénk a megbocsátás napját, csodák történhetnének! Felhívhatná a fiú az apját, akivel már évek óta nem találkoztak,mert úgy összevesztek, hogy azóta sem beszélnek. Megkereshetné a meny az anyóst, hogy tisztázzák mi az oka az értelmetlen harcnak. S főleg megbocsáthatnának azok a házastársak is, akik úgy érzik, párjuk megbántotta, kihasználta őket, életük folyamán. Tudom, hogy egy telefonnal egy e maillal, egy csokor virággal nem lehet egészségessé tenni, egy évek óta betegeskedő, kiszáradt kapcsolatot, de azt is tudom, hogy a szeretetteljes gesztusok, át tudják törni a közöny és a rosszkedv falát, majd megindulhat valamiféle beszélgetés, az egymásra haragvó felek között.Csakhogy valakinek ki kell nyújtania a kezét, és meg kell szólalnia....Mert a szó az egyetlen gyógyír. Akkor érezhetjük, érthetjük meg, hogy a másiknak is van némi igazsága, és képes arra,hogy megbánja egy korábbi rossz vagy bántó gesztusát. Azt se feledjük, hogy a tartós harag és a gyűlölködés nagyon fárasztó és romboló. Elszívja a z erőnket, megkeményíti a lelkünket.Ha a testvérek hagyják, hogy az örökség bombaként robbanjon közöttük, és az átkozott pénz elszakítsa őket egymástól - megszámlálni sem tudom, hány ilyen történetet tudok.Csakhogy az ilyen csatákban mindenki vesztes.Még a győztesnek látszók is.Egy kis ideig mindenki nagyon erősnek érezheti magát,de később csak azt veheti észre, hogy fogynak az emberek körülötte. Bizony fogynak, mert a szüntelen ítélkezőket, elkerülik az egyszerű halandók. Mindezt nem magam találtam ki,hanem tanultam. Ahhoz, hogy eltépelődjek a megbocsátás gyönyörűségéről, el kellett utaznom egy városba, annak könyvtárába. No ott említette a könyvtárosnő, hogy vasárnap lesz a "megbocsátás napja"náluk, és én hirtelen elfeledkeztem arról, hogy piszok nehéz a táskám, s a virágcsokromat sem könnyű a karomban tartani.Igen ,igen, bólogatott kedvesen, aki holnap visszahozza a lejárt könyveit, annak nem kell késedelmi díjat fizetni, szóval megbocsátunk minden olvasói "bűnt". Lám ez a könyvtár tud valamit. Ahhoz hogy bűvkörében tartsa olvasóit,évente egyszer megbocsát. Azt mondják, önös érdekből teszi, hiszen ha elfogynak az olvasói, veszélybe kerül a léte? Lehet. De vajon a mi létünk - az ép lelkületünk - nincs veszélyben, ha elveszítjük a megbocsátás képességét?Aki nem hisz nekem, azt szívből sajnálom, de aki igen annak javaslom, hogy készítsen egy gyors számvetést arról, hogy kit is kell megkeresnie."ALATTAD A FÖLD,
FÖLÖTTED AZ ÉG, BENNED A LÉTRA" Weöres Sándor
