,Lábujjhegyen jön el érted,
s pillantván a barna fákra,
gondolsz régi balladákra.
Nappal, - éjjel, így terül szét
fölötted az egyedüllét,
lassan tompa fullatag, vagy
csöndbe merülsz, hallgatag vagy,
nem akar a könny fakadni,
sem a szó könnyen szakadni,
mind nagyobb a néma sejtés
mindig több a mélyre - rejtés,
minden nappal amit élsz,
több amiről nem beszélsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése